Milyen furcsa, azt hittem mindenre emlékezni fogok, s máris összefolynak a napok, pedig alig egy hét távlatából írom.
Reggel a Mónika óvó néni volt (őt nem annyira szereti, kedves, mosolygós, de nem Vali), el is pityeredett (de nem sírt) egy kicsit, mikor elköszöntem, hogy ne menjek még. De reggelizni kezdtek (lemaradtunk a tornáról, mert általában 8 előtt kel – magától – és mire felöltözik, reggelizik, odaérünk, addigra 9 felé jár az idő), és zavartam volna a többieket – mert ennél az óvó néninél nincs alternatív foglalkozás, mindenkinek le kell ülnie enni (biztos nincs még gyereke...).
Az egész napomra rányomta a bélyegét, hogy így hagytam ott. Sebaj, gondoltam, délután úgyis a Vali lesz vele. De nem, dolga volt (óvodavezető is egyben), és maradtak a Mónikával. Mire mentem a fák alatt ücsörögtek a padokon, és vígan uzsonnáztak (a csöpp jányka láblóbázva harapta a szendvicset, még paradicsomot és uborkát is vett magának, és szépen evett tovább, mikor megérkeztünk, csak mosolygott, nem szaladt oda).
Szeretem ezt a csoportot, mert sokkal több időt töltenek az udvaron, mint a többi, és ez a kinti uzsonna, a napsütésben! Mi is olyan gyakran eszünk odakint, jó volt itt is ezt látnom.
A Csanukával érkeztem, azért maradtunk le az ébredésről, furdalt is a lelkiismeret, hogy nem jövök érte időben, már biztos nagyon vár, szaporán toltam a babakocsit – és íme, jó kedéllyel uzsonnázik! Napról napra örömmel figyelgetem, milyen szépen beilleszkedett a gyerektársaságba, az óvodai közegbe – jó, hogy vártunk vele (hogy várhattunk), míg megérett rá, és magától kezdte el hiányolni!
A Csanával bevittük a gyöngyfűzéshez kimosott kicsi tormás üvegeket, és az elválasztókkal készített dobozkát, hogy majd abba öntik, és onnan vehetnek a gyerekek (megrajzoltam nekik lepkékkel, virágokkal). És a Csengécske akkor is vígan eszegetett, mikor már játszottunk (persze távolabb tőle, hogy ne zavarjuk), pedig azt hittem nyomban odaszalad majd.
Hazafelé ismét élménybeszámolók, ma az Ágikával és a Bogival játszottak sokat (először játszott a csoporttársaival is az udvaron). Indulás előtt a Bogi (de hát ő már nagy, jövőre iskolába megy) „pókot” (én neveztem el így, mert éppen olyan) csinált a mászókán, és a kis Csenge másodszorra tökéletesen megcsinálta utána! csak lejönni nem tudott, úgy ugrott le, és megütötte magát egy kicsit. Figyelmeztettem is, hogy ezt a mutatványt csak akkor tegye, ha én is ott vagyok.
Itthon a Csanáddal játszanak, mintha nem is lettek volna távol egymástól egy pillanatig sem. Néha átjön a Gabika (emiatt ugye az Ágikáról nem is álmodhatunk, pedig a Csengécske hogy szeretné…), és estére marad a mese, de jóval kevesebb időnk van mindenre.
Utolsó kommentek