A nagy hajtás után, egy kicsit leálltunk - csak mi, apa bőszen készíti az utcaajtót - és élvezzük az utolsó kánikulai napokat - anya  a medencét is beüzemelte - no és persze az új játékokat.

A traki nagy sláger - természetesen mindketten szeretnénk vele menni - én még nem tudom hajtani, de ügyesen tologatom az udvarban, és ha elakad, addig igazgatom, míg sikerül továbbmennem vele. Azán olyan is van, hogy a nagyok tolnak, sőt tegnap a Csenge hajtotta, én pedig az utánfutóban ültem, és így mentünk körbe a kertben - úgy nevettem! Csak azt nem értem, miért kell abbahagyni?!

Ó, és az új tudománnyal nagyra tárult a világ! Tegnap még a papánál a szőlőben is lépegettem (a Csenge pedig a legyeket hajtotta, mióta megcsípte a méhecske, fél, ha túl közel repked hozzá valami), egyenesen felfelé a domboldalon - nem aprózom el! Aztán anya felkapott, és vitt, én pedig szőlőt eszegettem útközben - először nem szerettem, furcsa volt, de mostmár én magam nyúlok, és tépek le szemeket. Már a dombtetőn voltunk, mire a papa kiért biciklivel, messziről kiszúrtam, hogy ott van, mutogattam, kiabáltam neki.

Nagyon sokat próbálgatom a legújabb produkciót - szívem szerint bárhová elmennék így, és nem szeretem, ha nem engednek (tegnap visszahoztak az országútról! Hogy képzelik?!). Ha elém áll valaki, hogy elkapjon, mert úgy látja, kicsit tétovább a léptem, mérgesen eltolom a karommal, még rá is szólok! Amikor nem vagyok olyan biztos, megállok, majd új erőt gyűjtve megyek tovább. Pont, mint egykoron a Csenge: bár egy kicsit gyorsabban, de óvatosan, a terepakadályokat szépen átlépdelve (küszöb, öntözőcső, ág, stb.), a két kezecskémet magam előtt, kétoldalt kitartva, hatalmas mosollyal az orcámon. Néha még sikongatok is: ííjjj-ííjjj! A lakásban és az udvaron is így közlekedek, már csak akkor mászok, ha nagyon sietős a dolgom, de akkor is sokszor próbálom kétlábon leküzdeni a távot. Gyakran mezítláb, vagy zokniban megyek, mint régen (azóta hordtam gyakran szandit, mióta a Larát hazatolva kilyukadt a zoknim), anya kicsit megijedt a lábacskám miatt (még egy vadiúj, kék - barna szandit is kaptam - no ennek más oka is volt: már a 20-as méretet is kinőttem!), de a járással biztosan jó irányba fordul majd.

A járásról jut eszembe: a Botitól kaptam egy új változatot a Jár a baba, jár című mondókára (így még nem ismertük, köszönjük szépen!):

Jár a baba, jár.
Körbe-körbe jár.
Ha elfárad, úgy elröppen,
mint a kismadár.

Jár a baba, jár,
Mint egy kismadár
Édesanyja karosszéke
Nem messze van már.

Jár a baba, jár,
mint egy kismadár,
holnapután a kert alatt
lepkét is fog már.

És olllyan, de olllyan okos vagyok már! A mamánál észrevettem a hajfésűjét, odamnetem érte, felvettem, és odavittem neki, mutatva, hogy tegye be a hajába. És fésülködni is próbálok. Számtalan ilyen tettet viszek véghez, anya nem is győzi fejben tartani, de egy megmaradt: tegnap - nagy magyarázások közepette - egyedül felvettem a papucsát! És büszkén hívtam (hűűű-hűűűű!), hogy megnézzze. És a mamánál egyensúlyozva kivittem a kisszéket a szobából, a két csöpp lábacskámon!

Valamint beleültem a Csenge - bocsánat, Szilvi! - bilijébe is. Először szépen rá, de így érdekesebb volt.

Odakint sokat vagyok pelus nélkül, de anya félt, hogy belelülök valamibe, és mindig ad rám rövidnadrágot - aztán meg kicseréli... - viszont a kakit majdnem mindig mutogatom a pelusomban! 

A Csenge olyan ügyesen gondoskodik rólam, reggelente már kapja is elő a mesekönyvet (Annácska), hogy a traktort mutassa nekem, szandimat is feladja, és egyik este fürcsinél, amikor sírósabb kedvem volt (későre járt), a Zitától tanult kengurus dalt is elénekelte nekem. Még csak a vége jutott eszébe, de anya tegnap megkereste a neten, és összegyúrtuk a sokféle verziót azzal, amire a Csenge emlékeztett:

Volt egyszer egy kengurumama.
Ugrált árkon, nagy pusztákon át.
Erszényében hordta,úgy ahogyan szokta,
öt kislányát,s egyetlen fiát.

Nagy meleg volt egyik délelőtt,
kengurumama szörnyen szomjazott.
Betért egy presszóba,
fizetett, s ugrálva távozott.

Otthon várta már a nagycsalád,
kengurupapa és a gyerekek:
Juci,Teri,Sári Mártika,Rozáli
és végül a kicsi Bendek.

Ám de jajj! Hol van Benedek?!

Bendek nincs! Bendek elveszett!

Futott vissza kenguru mama,
Ugrált árkon, nagy pusztákon át.
Meg kérdezte nyomban, nem látták-e ottan

az ő egyetlen piciny fiát?!

A pénztárból megszólal egy hang: mama itt vagyok!
  S kérdi, hogy lehet?
Hát úgy lehet az kérem, hogy aprópénz helyében,

a mamácskám Engem fizetett!