Balesettel...

Az úgy kezdődött, hogy a süteményhűtő - még soha korábban - leállt, és a víz rácsepegett a felső tálcára. De szerencsére hamar észrevettük, a keresztelő torta dobozban volt, annak nem is lett semmi baja.

A leveshez még a Csenge is leült (előre várta, mert szereti a májgombócot), de aztán úgy érezte, jóllakott, és elszaladt motorozni - persze a Csanád is akart (én még csak pár kanállal ettem), meg a Dani, Anna (a fiúk aludtak a kocsiban a fák alatt). De valahogy mindenki ugyanazzal (pedig majd minden járgányt átvittünk), ám a Csenge nem engedett - rászóltunk, hogy elég, és majd az ebéd után. Tehetetlenségében (nagyon álmos lehetett, hiszen későn feküdt, az izgalomtól korán ébredt, és nem aludt egyetlen másodpercet sem) felugrott, hogy elrohanjon - és azzal a lendülettel bele a tálalópult csiszolatlan sarkának. Hatalmasat puffant, a karomba esett, én meg rohantam vele (bele sem mertem gondolni, azt hittem nagyon nagy baj van) a konyhába, jégért. Rettenetesen sírt, de kiderült, szerencsére csak a szeme alatt érte el a fa, és - talán a jégnek köszönhetően - nem kékült be, nem duzzadt meg, és a seb sem volt mély (először azt hittem, össze is kell kapcsolni, vagy valami, de mára egészen szép lett). Nagyon sokáig vigasztalgattam - és mindenki más is odajött, dehát borzasztóan fájt, és nem tűrt meg senkit - a Csanuka  a mamával (neki sem volt kedve tovább enni, sajnálta a Csöppet) folytatta az ebédet, én pedig később próbáltam rávenni a Csengécskét, hogy játsszon a többiekkel - úgy sajnáltam szegénykét, annyira készült, annyira várta, és most egy ilyen baleset elrontja az egész örömét... Az ajándékokat is elkezdték előhozni (a Györgyi az elefántot, aminek a csomagolópapírját megbontottuk egy kicsit, és úgy, "Hogy a Csanuka ne lássa, de el ne áruld neki, hogy belelestél!", és "megharaptattam" vele az ujjamat, mire ő is bedugta az ormánya alá, de vele persze semmit nem tett, annak ellenére, hogy a fáni utána minden felnőttnek megharapta az ujját...), hátha vigasztalódik egy kicsit. A tortát is behozták, sőt a babát (sajnos nem sikerült olyat kapni, amilyet szerttünk volna - ez cumisüveges, pedig nekünk nincs is itthon....) is ő nézhette meg először. Röpke percekre fel is vidítottuk így, de amint otthagytam, rögötn sírva szaladt utánam (és a könnytől még jobban fájt a seb...).  Ő is sok szép apróságot kapott (a Györgyitől egy plüss kék kisszütyőt, az Annától rajztartó mappát, zsiráfos ceruzát, radírt, vonalzót, hegyezőt, a Zitától falapokból álló csoportosító játékot, Valitól nagy papagájos kirakót (pont olyan Csrrr-csrrr papagájos matricájuk van a Csengééknek a konyhában), Marikáéáktól puzzle könyvet - ezt már kinőtte, és a gyerekek őszinték - nem játszik vele, csak ha a Csanád előveszi..., a mamától kis gyúródeszkát sodrófával), a Csanuka traktort (sárgát a Valitól, a másikat a Dettiéktől), a Valitól egy pelikánt, amiben a fürdőjátékokat tudja tárolni, a Tamástól dömpit, a Daniéktól Nagy kerekek című könyvet, amiben járművek vannak, és mozgatható számtalan alkatrészük, tűzoltóautós mesekönyvet, a mamától huzható hernyót, sok kis telepakolható  utánfutóval, az Annáéktól pedig egy hatalmas, utánfutós pedállal hajtható, sárga traktort! Az egész csapat azt szerelte - jót nevettünk rajta, hogy ezt közös ajándéknak szánták... - és persze minden gyerek azzal akart menni egy kört. Az ikrek össze is kaptak rajta, így bekerült a konyhába - de előtte a kis Csengécske akarta elvenni az Annától, és csúnyán becsípte az egyik ujját... na, akkor már én is sírtam vele, hogy ennyi minden összejöjjön, éppcsak csitul az egyik, és jön a másik fájdalom...

A viharfelhők után a maradék járgányokkal száguldottak körbe-körbe, a csöpp Csanád felvezetésével. Ő rettentően élvezte, hogy mindenki utána megy, és nagyokat nevetett közben. A traktorok meg egyenesen elbűvölték (a Csengét is...) - ezek az első igazi tarktorjai. A nagy, pedálost pedig együtt csomagolta ki a papírból a Csengéékkel, és mikor meglátta a dobozon a képet, nagyot kiáltott, ráhasalt, és még a kis nyelvecskéjét is kinyújtotta, olyan örömmel magyarázott. És az ebéd után, a mamától hozzám is ellépett, meg a traktorok felé is  párszor.

Míg apa a másik mamát vitte át a buszhoz, már csak az Annáék maradtak, a lányok fáradtak, úgyhogy kimentünk a parkba játszani - közben pedig a Mariannék elpakoltak odabent (nem tudtam bemenni szólni, hogy ne tegyék, mert a csajok nem akartak jönni, otthagyni pedig nem mertem őket, nehogy leessenek valahonnan)...

Kint még lovasokat is láttunk - mindenki nagy örömére.

A közös képek itt is elmaradtak - a sok Csenge-sírástól a Csanunak sem volt kedve mással lenni, csak a Misivel nézte boldogan a léggömb díszeket (még szombaton fújtuk őket, és szerencsére csak egy-kettő engedett le) . A végén egy hármas azért sikerült, bár addigra meg a Csengének nem volt kedve odaállni. (szegénykém, még utoljára, mielőtt a kocsiba beszállt volna, elesett, és a betonjárda  élébe verte a lábszárait...) Végül alig fért be a kocsiba sok játék, és egyéb dolog, amit hazafelé vittünk - 7 körül járt már az idő, el is aludtak a lurkók, amint a Györgyiéktől elindult a kocsi. Még egy kicsit aggódtam rajta, hogy ilyen maszatosan, szutykosan fekszenek majd, de kár volt, kialudták magukat, és még sokáig játszottunk az új szerzeményekkel az igazi lefekvés előtt.

Nagyon szép kis nap volt.

Sajnos ezek a kicsinyített képek nem elég élesek, de alkalomadtán albumot is készítek majd.