Hú, de nagy volt a drukk! A megelőző napokban még a Laráékat (a Zita tanított a Csengének egy kengurus dalt, amiben a Benedek, a legkisebb kenguru elveszik, de még nem tudja teljesen - mindenesetre az az új kedvenc, tegnap is azt énekelte a Csanádnak a kádban), és a Szilviéket is megkértük egy kis gyerekfelvigyázásra. A  kis Csanád haját még előző este nyírtam meg a terasz járdáján ülve (egyedül, mert a Géza még dolgozott - és így is jól sikerült! Csak kicsit tovább tartott). Persze, nem készült el minden (de apa szépen elkészítette a padlásfeljárót), amit terveztünk, de így is gyönyörű nap volt!

Hol is kezdjem - mindent képtelenség leírni...

Reggel 7-re átmentem anyuért - közben a gyerkőcök édesen aludtak, hiszen előző este későbbre tolódott a fekvés (sőt, a kis Csengének még későbbre, mert mindenáron velem akart feküdni, és a sütemény töltelékkel csak éjfél körül készültem el - persze én is elaludtam vele, pedig a felvert tojáshab még ott hűlt a konyhaasztalon... Hajnalban csinálhattam újat). Anyu még nem készült el, így átvittem a sütiket a Misihez, a konyhára, hazafelé pedig bementünk a virágért (úgy volt, hogy apa hozza, de nem fért volna bele) is. Miközben a Géza tűkön ült - a  Csanuka ugyanis szinte azonnal felébredt, ahogy elhajtottam a kocsival. Úgyhogy kissé rezignáltan telefonált fél 8-kor, hogy a Csöpp a kezében van, már vagy fél órája, és a pavilon még sehol...

A tisztának (védőhuzat alatt voltak) hitt kerti székekről is kiderült, hogy jócskán porosak - közben a kis Csanád a mamával ücsörgött a kertben, és (jobb híján, bár ő szívesen lemászott volna  a harmatba) bennünket figyelt. Amikor a Misi meghozta a hidegtálakat, még észrevettem, hogy (az utcaajtó készítése miatt) elmaradt a járda felsöprése... Mindennek ellenére majdnem pontban 9-re elkészültünk! Csupán a Daniék érkezését késtük le - a mama fogadta őket (szegény, még otthonkában), a kisunokával a karján. Csak a csöpp Csenge készült el időben: ő magától bejött, felöltözött az ünneplő ruhájába, mindössze a haját kellett megfésülnöm. Már réges-rég várta ezt a napot. Izgatottan találgatott, vajon fog-e sírni a Csani, amikor ráöntik a vizet (és ő mit csinált anno, amikor keresztelték), milyen ruhában lesznek, kik jönnek el, kivel játszik majd, milyen ajándékokat hoznak stb. Amikor korábban a templom mellett sétáltunk, és a Csanuka mocija valahogy mindig befordult a bejárathoz vezető járdára, ezt szokta mondani: Csanád, ne arra, iiigen, ott fognak keresztelni, de még nem most, gyere erre!

Jó ötlet volt a 9 órás kezdés. Ennek köszönhetően most (nem úgy, mint a kis Csengénél, ahol 10-kor kezdtünk) a Csanád és én is együtt tudtunk enni a többiekkel, sőt még egy kis beszélgetésre, játékra is volt idő. Az Annát is elhozták - a család csak 10 után tudott csatlakozni - és a Csengével meg a Danival nagyon jót játszottak (olyan édesek voltak, a Csenge kézen fogva vezetgette őket körbe, hogy megmutassa, milyen búvóhelyeket készÍtettünk a mogyoróbokrok körül, a tologatható játékokkal "füvet nyírtak", trambulinoztak, szaladgáltak, no és a lányok a csöpp Larát pesztrálták - később a Zitával közösen minden apróság beült a trambulinba, nagyon helyesek voltak!). A templomba indulás előtt pedig a Csenge ismét magától átöltözött, szép cipőt vett - csak ámultam, milyen nagylány lett belőle! A csapat másik fele csak 11 előtt nem sokkal érkezett ( a másik mamát hozták Drávapalkonyáról, mert a Dezső bácsi szerencsétlen esete (megharapta a macska, és vérmérgezéssel kórházba került) miatt csak így tudott eljönni), így kicsit sürgetni kellett a társaságot az indulásra, hiszen az istentisztelet nélkülünk is lemegy, ráadásul a templom közelében lakunk... Kicsit zilált sorokban érkeztünk hát - persze a Mariannn  mentette meg a helyzetet, ő vette ki az Úr asztalára szánt virágot a kezemből (a másikban a Csanukát vittem), és hozta a templomig.

A kislegényt pedig teljesen elfogta az áhítat - nincs jobb kifejezés, végig olyan érzésem volt, ha ránéztem, hogy pontosan tudja, miről van szó. Amikor kiléptünk a kereszteléshez, és a keresztapja karjába adtam, továbbra is érdeklődve szemlélődött (pedig alvásideje volt, szokatlan körülmények között, tele ritkán látott emberekkel) - más esetben ilyenkor a kisebb változásokra is érzékenyen reagál... A Csenge és az Anna is kiszaladt, hogy megnézzék, hogyan is történik a keresztelés - a Csöpp pedig továbbra is egyetlen hang nélkül figyelgetett (olyan megható volt, a János végig mosolygott, az egész szertartás alatt - igaza lett a Gézának, amikor tavaly azt mondta, ne bánkódjak az elmaradt keresztelőn, a Péter helyére jó lelkész kerül majd). Ha nem nyújtom felé a karom - én persze azt hittem, egyszerre csak mégis sírni fog, bár láttam, hogy nincsenek erre utaló jelek - akkor még a Tamásnál (akit pedig nem sűrűn lát) is ellett volna egy darabig!

Miután leültünk, bekapta az ujjacskáját, nézelődött még egy kicsit, és édesen elaludt. Az istentisztelet végén is csak azért ébredt, mert felálltunk. A csoprtképek alatt sem volt semmi felháborodás, itthon is csak az indulás előtt fogyott el a türelem (kicsit elhúzódott, mert a másik mamának még buszjáratot kellett keresni, váltás ruhákat és járgányokat bepakolni, hogy ebéd után játszhassanak a gyerekek). Ezért nem készültek családos képek, csak egy mamásat lehetett összehozni - de a Misi karjában, a magasban persze most is megnyugodott (ő mindig meg tudja vigasztalni).