"Nagy a játékok tisztán emberi értéke, fokozzák a társas érzést, az életörömöt. A mai gyerek koravénsége ellen nincs jobb orvosság. Nálunk már az óvodából kinőtt gyermek sem tartja magához valónak a játékot. Ne hagyjuk ezt annyiban. Bátorítsuk fel a nagyobbakat is: ne restelljék, ha kedvük telik benne. Minél hosszabb a gyermekkor, annál harmonikusabb és boldogabb lesz a felnőtt élete." (Kodály Zoltán).

Anya elhozott egy játékot, még az előző babklubból - az Áronék megválnak a régiektől (ezt nem is használták!), párásítóra gyűjtnek az allergia miatt. Fisher autó, kis golyócskák pattognak benne, ha tolom, és ki-be nyomható lámpája van. Ott még tetszett, de itthon már csak egyszer toltam egy kicsit - nem lehet vele semmi mást csinálni, játszik helyettem is. Próbáltam kiszedni a golyókat, meg hasonlók, hogy feldobjam egy kicsit, de nem ment, így hagytam (a Botinak viszont még jó lesz, úgyis hamarosan megyünk hozzá babalátogatóba).

Engem jobban érdekelnek a kevésbé csillogó, de sokmindenre használható dolgok. Mostanában például az apró Adidas dobozkába illesztgetek egy kisebb kupakot - eddig a sajátját csavargattam rá - de ma anya újabbat talált ki: zsinegre kötött egy fagolyót, ami éppen bele illik, és magasról kell belelógatni, úgy, hogy ne dőljön fel közben. Ezt még a Csenge is szereti, csak ő sokkal magasabbról próbálkozik.

Az ötletet az adta, hogy már profin fűzöm vissza a rúdra a korongokat, és a golyókat is! Mikor a Csenge az ovilátogatás után megkapta a kicsi spriccelőjét, és az esti fürdés után, szétszedve  a kádban hagyta, míg anya bevitte őt a szobába, én teljesen összeraktam, és spriccelni is akartam vele, mire anya visszaért... Továbbra is nagyon szeretem, ha valamibe egy kisebb dolgot rejtenek (ami éppen belefér), és azt ki kell venni onnan / vagy visszatenni. Anya mindig csak ámul, hogy milyen ügyes kis ujjacskáim vannak. A Csenge két öltöztethető mackós fajátékot is "hagyott" rám (még jó, hogy kettő....) és, bár az apró cipőket, ruhákat nem nagyon sikerül a helyére illeszteni, azért a dobozba nagyon szívesen rakosgatom őket.

De az új kedvenc manapság a dugdosó játék. A Csenge ellentét kártyáit (Kisegér - nagyegér) előszeretettel tologatom be a szőnyeg alá, a gyöngyeit, fagolyókat, kockákat  az ülőgarnitúra alá, illetve, ha nem elég szemfülesek, akkor az ülőgarnitúra háttámlája mögé... A színesceruzákat - míg a Csenge színezett, és rajzolt velük - a füzet lapjai közé tologattam be nagy koncentrációval. Persze utána "eldicsekszem" vele, hogy milyen ügyes voltam, sőt azt is megmutogatom, hova tettem őket!

Anya újra felfedezte Forrai Katalin: Jár a baba, jár című (Kodály-módszeren alapuló) mondókás könyvét (még az övé volt, de ma is kapható). A 0 - 3, 4 éves korúaknak szól. Ez a legtökéletesebb mondókáskönyv a világon, mert nem csak a szöveg van benne (kottával együtt), hanem az is, hogy mihez mit kell csinálni, hogyan mutogassuk, játsszuk el közösen. Még a Csengének is megint tetszik! Mint azóta kiderült, a Forrai könyvek az óvónő képzésben (Zita mesélte, neki megvan a Dalok az óvodában is, majd kölcsönkérjük) még kötelezőek is.

No és az apával való hancúrozás is nagy kedvenc, de sajnos mostanában nem mindig van rá idő. Az ágyon még bújócskázni is szoktunk, hol a takaró alá, hol a párna, vagy függöny mögé rejtőznek elölem, vagy lapulok meg én, és nagy viháncolással leplezzük le egymást.

És van valami, amit sosem hagynék abba, bármi légyen is a helyzet: IMÁDOK ODAKINT LENNI! Anya alig tud rávenni, hogy néha (már csak a valóban nagyon fontos dolgok miatt) bejöjjünk. Akkor is nagy sivalkodások vannak, és újra és újra ki akarok menni! Hiszen ott annyi minden történik! Ha a mama itt van, vele is odakint szeretünk a legjobban. Anya kedvenc képe:

Ma átmotoroztunk (idebent a nyuszimotorral járok-kelek. Még egykerekezni is szoktam vele - néha ugyan popsira csüccsenek, de nem szegi kedvem. Apa kedvence a főtt kukorica kérés: odamocizok, beleharapok, elszáguldok, majd - mikor elfogyott a muníció - visszatolatok egy újabb falatért...) a Laráékhoz, és hazatérvén is kellett pár kört tennünk - sőt, előtte még két kicsit is követtünk a Templom téren - mert nem akartam bejönni az utcáról. Mindig túlmegyek a házunkon, és a Gabikáék előtti lejtőn szeretnék leszáguldani... És közben még a mocimat is meg tudom állítani, ha akarom!  Végül a cicákkal lehetett beljebb csábítani.

A Csenge is "kapott" egy új játékot: a Zita mutatta (eredendően óvónő), ugrálókötél kell hozzá, a középen álló felnőtt azt lengeti körbe alacsonyan, és mikor a gyerkőc lábához ér, fel kell ugrani előle. Anyával szoktak még gyerek barchobát is játszani (anya elmondja pl. a felhő tulajdonságait, és ki kell találni). És mostanában nagyon sokat, és egyre szebben rajzolgat! Fókát labdákkal, medencével, delfint, pingvint, sőt, a minap a tapírt is lerajzolta (állatkerti katarzis...), de szép királylányt is tud már, karokkal, kézfejjel, ujjakkal, teljes arccal, hajjal, koronával, cipőkkel, szoknyával. És ismét vagdos, még az új ruhám papírcímkéjén lévő fiút és lányt is szépen körbevágta! Egyébként pedig gyakorló konyhatündérként tevékenykedik: ma almát pucolt az almás süteményhez, tegnap pedig a krumplit szeletelte a salátához. De ha fáradt - estefelé - és valami nem úgy történik, akkor nagyon el tud keseredni, Vígasztalhatatlanul sírdogál minden apróságon.

 Persze, ha mindketten ugyanazt szeretnénk játszani... Hát, volt már, hogy a Csenge ellökött, én eddig csak a nagyokat hívtam, de ma fordult a kocka. Éppen a szülinapi dömpim alvázába (anya találta ki, hogy fordítsuk fel, mert sok eltérő méretű "rekesz" van rajta alulról)  pakoltam a fagyöngyöket (Fakopáncs, egészen kicsik és nagyok is vannak benne), amikor ő kitúrt onnan. Erre én - ezeddig ismeretlen harci fénnyel a szememben - belecsimpaszkodtam, és megpróbáltam ellökni onnan! Még kiáltottam is hozzá, összeszorított fogacskákkal! Vélhetően már pár napja próbálkozom, mert a Larát is többször kitoltam volna a homokozómból a múlt héten.