És teljesen egyedül!

Szóval ezen a napon kezdtem hozzá a hosszú (5 perc, vagy még több) ideig való egyedül álldigálásnak! És azóta guggolásból is simán felállok! Biza! (a képen a sárkányrepülőt mutogatom az égen, úgy ám, még erre is futotta az egyensúlyból! Sehol egy remegő lábacska!)

A Laráéknál grilleztünk (egy nagyobb csapat, mindenki hozott salit, húst - mi is, de elfelejtődött kikerülni a kosárból. Anya borzasztóan dühös lett, mikor a végén meglátta - velünk volt kint, és apa után ment be enni, de addigra már mosogattak, és csak akkor látta, hogy mi történt (illetve mi nem). Tekintve, hogy emiatt egész nap a sarkában sírkódtam, és ő nem vett fel, nem adott soron kívüli szopit, nem játszott velem, hogy időben el tudjon készülni a salikkal, teljesen feleslegesen - hát, nagyon mérges volt...).

A fentiektől eltekintve jól sikerült a délután, sokat játszottunk, ott voltak az Annáék is, a Dani, még a csöpp Lara is becsücsült hozánk a homokozóba.

Délelőtt kaptam egy vadiúj járgányt: piros bébitaxi (a Csengétől örökölt eltört nemrégiben), mert ezt állva is lehet tolni, és akkor nem kell ebben a melegben is hosszú nadrágban lennem (mindent négykézlábazva tolok).

Persze átvittük, hogy ne négykézlkábazzak, majd később a többi járgányt is, hogy a fiúknak (Bálint és Péter) ne kelljen rajta veszekedni. Azon már anya sem rökönyödött meg (a gyerekes évekkel a háta mögött akár előre is tudhatta volna), hogy azon a délutánon, ezeddig először, elkezdtem állva tolni a Csengéről maradt régi dömpert...

Sőt rá sem ültem a taximra, ellenben sokat motoroztam, dömpereztem - és ÁLLTAM! Sokszor, sokáig - olyannyira, hogy végre kép is készülhetett (rengeteg...).

 A legalsón éppen a Péterkével beszélgetünk: mint férfi a férfival!