Szinte követhetetlen, hogy milyen nagy hatással vannak egymásra, mindegyikőjük tanul a másiktól. Persze olyan is elfordul, hogy rá kell szólnom a Csengére, hogy nem mutasson neki butaságot, de alapvetően nincs gond. Bár, amikor elszalad a fényképezés elől, mint a csinos szoknyácskájában, a Márk keresztelője után, akkor a Csanut sem lehet rávenni (újra kedvenc lett a Cirmos, mint a képek is mutatják).

Egyik nap a Csanu a Csenge tavaly kapott hercegnős kirakójáért mászott a polcra - a Csengével márt többször kirakta anno, de ott inkább csak néző volt. A szóban forgó puzzle 24 db-os, és nincs aláfestve a kép - 10 percen belül rakta ki...

Míg visszanéztem, és a kis Csenge a 2. szülinapjára kapta azt az aláfestett állatos kirakót (12 db-os, azon buzdultunk fel, hogy a habszivacs puzzlet szépen rakta már nem sokkal másfél éves kora után), amit a Csanu már tavaly ősszel is ügyesen kirakott. Biztos ő is megcsinálta volna, ha hozzájut. A Csanád jópár játékohoz hamarabb hozzáfog - mert már van itthon. Ha ő lenne az első gyerek, ugyanúgy nem vennék neki még ilyen komolyságú kirakót, és magam sosem biztatom a koránál előrébb való játékra - de látja a tesótól, és persze, amit a nagy csinál, azt neki is feltétlen kell. De, hogy így tudja is! A logikai elemeket (kis és nagy, lyukas és tömör kockák, körök, háromszögek a négy alapszínnel) is hibátlanul csoportosítja - szintén magától kezdte.

A Pötyi sétáltatását is tőle leste el, meg egy sor dolgot, ami hirtelen eszembe sem jut. Hm, no igen, evésnél is elég, ha az egyik elkezd bohóckodni....

A közös játéknak pedig se vége se hossza, bár egyre többször a Csanu ragaszkodik hozzá (régen csak úgy örült, ha vele van, de ilyet nem csinált), a Csenge már kijön az ugrálóból, mikor a Csanád sírva kéri, hogy jöjjön vissza ő is. És akkor senki más nem jó, csak a Csenge, még én sem kellek neki! Még abba is belemegy, hogy a Csenge legyen a nagy krokodillal és ő meg a kis teknőccel. Bezzeg, ha fáradt vagy valami más miatt CSAK ANYÁT ATAJOM! Akkor aztán csak jön (mint a képen, ujjacska a szájban, - Anya ve, Anya ve! - érdekes, mindent szépen kimond, de azt, hogy  "vegyél fel" minidg csak így), és sirkódik, ha nem tudom felvenni, vagy éppen csak felveszem, és még nem megyünk be mesélni, jodizni, vagy éppen ki, hintázni (ezt annyira szereti, mindig akar, és alig lehet kicsalni belőle!). És a Csengének is természetes, hogy együtt vannak mindig, sosem mondja, hogy hagyjuk a Csanut, vagy ne vigyük magunkkal.  Amikor a Lara tortájából ettek, akkor is ő maga hívta a Csanut, segített neki elhelyezkedni, hogy ketten üljenek a széken, és együtt egyék, pedig volt hely bőven!

Ha motorozni indulunk (mostanában megint motorral és kisbiciklivel járunk a boltba délelőttönként), mindig hívja, hogy jöjjön már, ha apával megy, ő is akar - korábban itthon tudtam tartani, nem is kellett hozzá nagy erőfeszítés, de most semmi pénzért! Persze kicsiként is ragaszkodott hozzá, ha nem volt, kérdezgette, hol van, de most már igazán összenőttek.

És a Csenge is sokat formálódik általa (nem tudom, a Csanu nélkül is lenne-e véget nem érő sírkódás, hogy este olvassak még neki, meg ezt csináljam, meg azt...csak neki), manapság gyönyörűn nyílik, mint egy kis virág. És már nemcsak bújik, mint régen, hanem mondja is (ezt kifejezetten a Csanutól tanulta): - Nagyon szeretlek anya! - én meg majd elolvadok, mert a kis Csanutól is olyan jó ezt hallani, de a Csengécske csak most kezdte el mondogatni, puszilgat ő is, még puszikat is küld (sok puszi anya! - ez a mamától van), elém szalad, és belém csimpaszkodik, mászik fel a nyakamba (a Csanu előtt, ő meg csak toporog, hogy hol is férjen hozzám - aztán persze mindig megtalálja a rést ő is...), jó éjszakát kíván és szép álmokat (ez apával kezdődött, még a télen, mikor a Csanuka beszélni tanult), meg minden. Már nemcsak ragaszkodik és szeret, de ki is fejezei, hangot is ad neki. Ez olyan nagyon jó! A mamától is nagy kiabálással köszönnek el, nem győzik túlharsogni egymást, integetnek, - Szia mama!, Jó éjszakát mama!, Sok puszi mama!, Aludj jól mama!  Nem tudom, a kis Csanád nélkül is így lett volna-e, de kár is ezen gondolkodni.

A lényeg, hogy nagyon jó, ha az embernek testvére van!