Apának Szadán volt dolga, meg az Egyetemre is be kellett mennünk, úgyhogy megint nem jutott annyi idő a gyerekprogramra, mint szerettük volna (négykor értünk oda...), de borzasztóan élvezték! Az ötlet természetesen az Annácskás könyvből jött, egy éve is voltunk már Szadán, és fogalmunk sem volt róla, hogy a szomszéd faluban milyen nagyszerű lehetőség kínálkozik...

Este még baktériumtrágyáért is be kellett volna mennünk, a kísérlethez, de már nem került rá sor. Még szerencse, hogy a másikat előző délután elhoztuk Perkátáról. Ugyanekkor szereztünk be a Csanukának egy csomag kisgatyát, kiszoknit, és pólókat is (a Csengéről örököltekből csak három fehér jött szóba, a többi már nagyon kislányos) Dunaújvárosban, a C&A-ból. Még a szomszéd Lilike ajándékát is megvettük, úgyhogy húsvét után babanéző. Csak szegény kis Csenge nem kapott semmit, mert a mama vigyázott rájuk, és próba nélkül nem mertem kalapot, szoknyát venni neki.

Persze az Egyetemről sem lehetett azonnal elindulni. Előbb a könyvtárban kergetőztek (egyébként gyakran járunk, és csöndesek, de már úgy várták a macikat, hogy alig bírtak magukkal). Aztán a parkot kellett körbeszaladni, ami ugye nem két perc.

A Csengécske a Zitától kölcsönkapott sapiban parádézott (zsiráf van rajta, és imádja, az első ilyen sapkáján is zsiráf volt, még négy éve...), igaz a Csanu számára került elő, de neki még nagy, ám úgy tűnik, nem fog a szekrényben gyűrődni... Pedig pár napja vettük elő a tavalyi kalapokat, és még sok jó volt közöttük, dehát ez "vadiúj" szerzemény, most nagy becsben van.

A kedvenc Katica babáját - amit a mamától kapott még réges rég - is végig hozta, hogy neki is mindent megmutasson. Szegény, a fél szeme is hiányzik, és kisebb korában összerajzolta az arcát, amit nem tudtam lesúrolni, de a Csenge számára ez semmit nem von le a baba értékéből.

 A Csengének közben a kerti tó is eszébe jutott, amit mindig olyan nagyon szeretett (és olyan furcsa nekem, hogy elfelejtette), itt persze rögtön botot kellett keríteni, és úgy próbálták közel csalogatni a halakat.

A Csanuka mindvégig a Csenge után rohant, nem is nagyon figyelt ránk, teljes összhangban voltak egymással.

 Ja, és a konzulenssel való megbeszélés (közben a maggyűjteményt rakosgatták) után sem lehetett sietni, mert - bár a felső oldalon parkoltunk, és keresztül kellett menni az egész alsó arboron - a Csanu  Egyedül! akart gyalogolni (hangoztatta is jó sűrűn), sőt a lépcsőzésnél sem fogadott el semmi segítséget.

Indulás után aztán elszunnyadtak, de előtte még megbeszéltük (mint előző este, és aznap már annyiszor), hogy a macik már biztos nagyon várnak, hiszen a kismadarak már előző nap elcsiripelték nekik, hogy jönni fog a kis Csenge és a Csanád, akik majd nagyon finom mézet adnak nekik!

Előző este a Csanuka annyira beleélte magát - és persze annyira nincs még időképe -, hogy hazaérkezés után nagy kiabálással volt: - Mennyünk, macihoz, macihoz! hiszen biztosra vette, hogy oda indultunk (este sötétben...). Csak sokára tudtuk megvígasztalni, és csak úgy, hogy a neten megkerestük a Veresegyházi Medveotthon honlapját, és előre megnéztük magunknak a macikat.

A Csenge sem volt kevésébé izgatott, ő ugyanis már hajnali fél négykor felkelt (nem szokott), modván, kialudta magát, egyáltalán nem álmos, és mikor megyünk már?!

Sajnos nem tudtunk igazán korán indulni - diót is vittünk - ennek ellenére nagyon ügyesen viselték az utat, pedig ez volt az első hosszú út a melegben, az ablakrolók is megint felkerültek a kocsira. A Csenge színezett - mindig is féltem a kocsiban való ceruzahasználattól, de a pici vastag készlet nem tűnik olyan veszélyesnek - , eleinte a Csanuka is rajzolgatott az erre a célra fenntartott kicsi füzetkébe. Később a Csenge Miki egeres kártyáit rakosgatta egyesével előbb a dobozába, később a kártyabedobóba (úgy tűnik, jó ötlet volt, hogy megcsináltam anno), aztán ki és előről egyesével. Ezzel aztán egészen  az M0-ig lekötötte magát! Almát hallgattunk, mert a Gryllus Biciklizős lemezéről a "tattoost!" (traktoros) már kismilliószor végighallgattuk, és szerencsére sikerült rábeszélni a váltásra.

Ja, és persze az is növelte a hangulatot, hogy - miközben a mama-féle kolbászos szendvicset majszolták (a kis Csanád teljesen oda van ezért a kolbászért) - váratlan módon mindkettőjük játéktartójában két-két nyuszis Kinder szeletre bukkantunk. Hogy az idén milyen korai ez a nyúl, és milyen furcsa helyekre tojik!

FOLYT. KÖV.