Egyre több mondatot hallhatunk tőle. Bár, amit még nem tud megfogalmazni, azt továbbra is a régi módszer szerint közli. Tegnap reggel, ébredés után kiszaladt hozzám, de éjszaka levettem a lábáról a zoknit (nagyon belemelgedett - milyen jó, hogy együtt alszunk, és megéreztem, mielőtt felébredt volna rá) - így viszont hideg volt a kő. És mutogatta is keservesen, álmos szemekkel, kócos kobakkal: - Jába, jába! - vagyis fázik a lábacskája, és csináljunk már valamit vele! - Nincs rajtad zokni? Hol van? - A! - és befelé mutogatott.

Este pedig, amikor értük mentem a mamához (a Csenge napos volt, és ezért mindenképpen oviba akart menni délelőtt, úgyhogy ebéd után vittem mindkettőjüket, mert a mosókonyhát pakolom éppen), a szokásos vigyorgó mutogatás (A! - kal tarkítva) után, miből is kiderült, hogy mit csináltak egész délután (azért jól jött, hogy a mama és a Csenge már jobban beszél...), nevetve hozzám szaladt:

- Anya tell! Anya jodi tell, máti jodi tell! (anya, szopi kell, másik szopi) - és a Boti épp tegnap dícsért meg, milyen választékos vagyok... Anya sem érti, honnan jön a "kell", dehát van.

 A fürcsi után (elég későire nyúlt, mert a mamától is sokára tudtunk eljönni - mindig ez van, folyton kell még valamit csinálniuk, mielőtt elindulnánk, még a Csenge felöltöztei a babáit - persze segíteni semmiben nem enged - , a Csanu végigmutogatja, mit csinált...), mikor a kádat vittem ki, sírva hívott (ezt is most mondta először): - Anya, gyeje ide! - persze, hogy rohantam hozzá, a hajam már a karomban tartva száírtottam.

És énekelgettem neki - így hamar elcsitult, de amikor kezet váltottam volna, vagy másként tartottam, nagyon sivalkodott. Mostanában mindig ezt teszi, ha álmos, nem elég már, ha fogom, az sem mindegy, hogyan. És a Csengécskét is meggyőztem - szerencsére most gyorsan ment, ő is fáradt volt -, hogy előbb elringatom a Csanut (ez nagyon ritka manapság, a fogacskákkal jött elő megint), és azután mesélek. Persze, tudtam, hamarosan mindketten alszanak majd... Sajnálom becsapni - néha résen is van, és rákérdez, hogy ha elalszik, ugye felkeltem?  - Persze. - De máskor sem keltettél fel! - mondja szemrehányóan. De azért valahogy mindig sikerül meggyőzni.), és szeretek is mesélni neki, de akkor meg se vége se hossza az estének (mert, hogy nincs a Csanu nyugodtan jöhet sok mese is), és reggel nem tud felkelni. Este a Ha én kapu volnék-ot énekeltem nekik - valahol hallottam a dallamát napközben, és bennem maradt. Egyébként továbbra is a régi, jól bevált altatókat énekeljük.

Apropó fogacskák: most már tisztán látszik - mert nem tömi folyvást a szájába a kezét (néha kiveszi...), és ha kérem, ki is tátja nagyra (persze, csak rövidke időre). Szóval 8 fogacska jött, ebből négy már szinte teljesen kint van, a szemfogak melletteik pedig most bújnak ki, még látszik középen az íny. Ezzel 16 fogúak lettünk. A másik négy még nem látszik - talán szintén egyszerre a jövő hónapban?!

És ma játék közben (a Barbitól kapott geometriai formás kirakóval karámot készítünk a kicsi játékállatoknak, "reggel" felébrednek, kijönnek a legelőre, isznak, "este" bemennek, a kutyus ébren marad őrködni, és vad ugatással elzavarja a rókát (aki a háttámla széléről leselkedik (persze csak képzeletben, a Csanuka találta ki). Épp a nagy kecskét akarta feltenni az egyik sarokkockára, szintén őrködési céllal, de egyszer csak a kezembe nyomta: - Nem féj el, anya, nem féj el! (nem fér el – ezt is most használta először).

Az ovit is valami mással helyettesítette eddig, ma reggel pedig szépen mondta: - Oviba, Dede! – és már szaladt is a csizmájáért (úgy tűnik, a „gy” egy ideig „d” lesz).

Ha nem sikerül valami, akkor pedig ezt mondja: - Ne tudom! Anya, júúj, ne tudom! (nem tudom).

Pár napja hangyák jöttek elő (csak egy-két kóbor, már kitettem a fokhagymagerezdeket), és boldogan figyelgeti a szőnyegen, ha talál egyet. Ilyenkor szalad is ki értem, int, hogy menjek: - Anya, bodáj! (bogár=hangya, bár ma azt is mondta, hada).