Amikor valami nem tetszik (mondja is: Ne-ne! és segélykérően néz rám - amikor a Csenge értetlenkedik vele).  Ez egyre többször fordul elő. Korábban elterelhettük más irányba, és a Csengének sem kellett feltétlenül abbahagynia a nemtetsző  ténykedést, de mióta a Csanuka beszélni kezdett, egyre inkább ragaszkodik az álláspontjához. Tekinthető ez a kétéves kor közeledtének is, hiszen írták mindenütt, hogy  ekkor jön el az ő ideje, és már nem hagyja magát a nagyobbal szemben. Eddig csak segélykérés volt felém, sírás, most viszont ellenkezik, ellök, eltol, elvesz, ottmarad, nem adja, stb. - kiáll az igazáért. És ezzel az igazzal, velünk szemben is egyre inkább így van.

És amikor minden szép lesz - vagyis anya kézbeveszi a dolgokat (a Csenge a másik hitaágyon hintáztathatja kedvére a babáját, a Csanádot pedig egyedül löködöm). No, azért nem mindig avatkozom bele, próbálom hagyni, hogy a kisebb ügyeket maguk között oldják meg. A képen jól látszik, hogy az új kedvenc (mindig viszünk magunkkal valamit, a Csenge is és ő is - nem én szoktattam rá őket, maguktól jött) a kis mesekönyv. Mindig fogni kell, de legtöbbször olyan valamit, mint a Csenge, vagyis babát, babakocsit.

Itt a másik nagy kedvenc, a tita és a Gyegye.  Meg persze a kettyű lehúzás, amikor bemelegedett a kezecske - de amint hűl, azonnal veszi (egyedül csak az overállét tudja, a másikkal hozzánk jön) fel.

 És a kertben, felfedezés közben, mert olyan jó kint lenni, csak akkor lehet befelé invitálni, ha fázik a lábacska, vagy  hideg a kis keze.  Akkor viszont sokszor még a bejövetelhez is fázik, úgyhogy vinni kell, sárosan, szutykosan.

Ezek pedig  a havazás képei,  amikor már olvadt (mire a Csenge felkelt), és minden latyakos volt, a Csanád meg csupa sár, mert folyton elesett (még mindig nem tökéletes a lábacska állása). Mindezek ellenére nem volt hajlandó visszafordulni, úgyhogy így mentünk el a boltba - hazafelé persze vinni kellett...

Ha jól időzítünk, oda-vissza, gond nélkül gyalogol, egyébiránt viszont hazafelé menthetetlenül vinni kell - ha nagyon fáradt, akkor még az sem mindegy, melyik kezemben, és hogyan. Miközben a Csenge babáját is tolni kell a babakocsiban, meg megvárni, míg megigazítja a takaróját/ sapkáját, a Csana pedig felháborodva vergődik a kezemben, mert ő menni akar, fáradt....

Ha oviból hazafelé betérünk a boltba (nem mindennapos), és a Csenge szeretne valami édességet, meg hozzá inni, akkor a Csanuka is kap. Korábban nem vettem neki, mert szüksége nincs rá, csakhogy alig lehetett hazajutni, mert ő is akart, de a Csenge mindig csak egy kicsit adott...

Így aztán dugába dőlt, hogy legalább két éves koráig ne egyen haszontalanságokat. Sőt, egyszer, amikor eltolódott a vásárlás, és az Aldiban voltunk, én magam vettem neki Túró Rudit, mert azon kívül csak osztrák, adalékanyagoktól hemzsegő tejtermékeket találtunk a pulton, kiflit meg nem kért... De vettem mellé répás-almás-baracklevet (abban legalább építőelemek is vannak).

A Csenge révén kapott már cukrozott gyümölcslevet (amit dobozos gyümölcsléként ismerünk, csakhogy visszahigított, és cukor is van benne jócskán - de legalább nem édesítőszer, olyat nem kapnak - , a többiről nem is beszélve), kalácsot, kuglófot, kis darab csokit, sőt virslit és májkrémet is - bár ez utóbbiakat a Csenge is ritkán kapja, de a Csanád már nem nagyon hagyható ki semmiből.

Pár napja pedig sztrájkol az evéssel, egyelőre a náthának tudom be, bár nem olyan fokú, hogy szerintem indokolná. De a korábbi nagy ász, a tésztás étel sem kell, az egy évvel ezelőtt imádott brokkoli is rég a múlté, a krumpli sem hatja meg manapság, pedig nemrég azt is nagyon szerette.

Viszont JODI az jöhet, minden mennyiségben. Hja, kérem, a két éves visszakapaszkodás...

/és még mindig adós vagyok a hétvégi farsanggal, és tegnap végre nálunk is mérhető mennyiségű (3-4 mm) hó esett, úgyhogy összehoztunk egy mini hóembert, ma pedig a Csenge ovis farsangja lesz/