Hosszú idő után. Az elmaradottakat már elkezdtem beírni, időrendben, amikor tehetem, befejezem, és publikálom őket. Ha jól emlékszem, 5 címet írtam fel, amivel adós vagyok. Persze, ezek csak a legfontosabb események...

Ó, igen, és ez az első naplóbejegyzés, amit nem hunyorogva írok - és nem zöldben - apa tegnap vett egy monitort (én meg jó mérges lettem, de végül is abban igaza volt, hogy a régitől mindkettőnk szeme megfájdult, és gyakran kell néznünk...).

A kis Csenge mától téli szüneten - olyan furcsa, hogy már neki is van ilyen - készülünk, házat díszítünk - apa nagy produkcióra készül. Nem tudom, látta-e valaki a Grizwood család karácsonyát (lehet, hogy teljesen rosszul írtam, majd utána nézek...) annak idején. Mi nagyon szerettük, rengetetget nevettünk rajta - és apára még egy hatása volt: azóta minden évben vesz valami külső világítást a házhoz, majd teszek fel képeket, ha meglesz!

No és a Törékenyt is meg kell javítani. Mert nagyon drága lenne (30000 Ft), sajnos nincs rá ennyi pnézünk (tekintve még azt is, hogy a Csanád most kicsi, mi van, ha leejti...). No és persze a javítás: tipikusan ki akartak cserélni mindent, még azt is, ami jó... A hangra (sír, ha megfordítjuk) rögvest felírtak 6000 Ft-ot az árajánlatra, hogy csere, pedig nincs is baja... Így aztán maradt apa és anya, majd összedugjuk a fejünket, én varrom a testet (az egyik karja is kisszakadt), apa a fejet ragasztgatja, festi. Így jár az, akinek drága babája van - nem is illik csórónak lenni. Apa felvetette, hogy nem készítenék-e el csak a fejet (15000 Ft), de úgy néztek rá... - és csak annyit vetettek oda neki: Nem szokták úgy kérni... Pedig még csak nem is lenne olyan, mint rég, mert a szemét merevre tudnák csak. Még én is látom, hogy mit kellene vele csinálni, hogy le-fel csukódjón a szemhéja...

Mellesleg apa piacolása miatt már többször mentünk reggel is babakocsival (illetve délelőtt...) az oviba. Mindenki nagyon élvezi! És ma, amikor ilyen sok eső esett (17 mm-t jósoltak, nem néztem még, mennyi lett belőle) a Csenge a pöttyös esőkabátjában jöhetett (külön öröm), és a kis mackós ernyőjét is hozta (nagyon-nagyon aranyos volt, kár, hogy nem tudtam megörökíteni), a Csanuka pedig az esővédő alatt ücsörögött a babakocsiban. Ez volt a felavatás, a Csenge ugyanis sosem tűrte anno, és a kis Csanáddal most mentünk így először, esőben. Úgy tetszett neki, vígan bólogatott, ha kérdeztük, jó-e, és belülről vezetgette az ujjacskáival a kinti cseppeket, amik megálltak a huzaton. Oda-és vissza is ez volt (én naív, még buszozni is szerettem volna, Földvárra, hogy másnap ne kelljen menni, de nem jött össze), hazafelé megnéztük a szépen világító karácsonyfát, és a díszített házak felé mentünk - nagyon szeretik megcsodálni. Ja, és a Csengécske énekelgetett. Oda-vissza. Hazafelé a sötétben, senki más nem volt az utcán, olyan hangulatos séta volt!

Sajnos nem sikerült tegnap elintéztni a karácsonyi bevásárlást (amúgy mindenkinek megvan már minden, csak az ünnepi vacsorához, meg a hétvégi baba-mamás bulihoz kellene), apa piacozott, és későn ért haza, így ez még a mai napot terheli. De innentől nem akarok menni sehova, az ünnepi várakozásba már nem szeretném beengedni a nagyáruházak zsivaját. Csak szépen készülődni, együtt lenni, mézest sütni a kicsikkel, segíteni a mamának, megnézni a karácsonyi templomi műsorokat... mert eddig az adventi vásárra való gyöngyfafűzés (tegnap volt az első nap nélküle..), és egyéb feladatok nagyon elvették az időt, szaladva teltek a napok, a kis Csanádra is kevesebb jutott - de olyan ügyes fiúcska, szépen eljátszik egyedül, a lényeg, hogy mellettem lehessen. Néha az ölembe is felkéretőzött, szopiztunk sokat (mert érezte, addig csak vele vagyok), és rajzolgatott is. A Csenge színezőivel kezdte, a nagy kedvenc a zsírkréta lett: színez!!! Nem, nem tévedés, persze, még nem tud a vonalon belül maradni, de határozottan csak a figurákat színezi, nem firkál össze-vissza! Csak néha máshova is... (de olyan kis okos, mindig szól: A! A!, és mutatja mit csinált) egyik nap pl. a Csenge mamás Télapó ajándékát (tavaly kapta a Télapó és Ezüstmackó című könyvet) színezte - még jó, hogy a zsírkréta könnyebben eltávolítható, és nem filc volt nála! Egyébként is nagyon megszerette ezt a könyvet, visszük mindenüvé - és erősen fel van háborodva, amikor az öltözés, kocsiba kötés miatt át kell vegye egyik kezéből a másikba - amikor tudja, mert gyakran abban is hoz valamit, aminek nem lehet itthon maradnia, ezért aztán nehézkes az indulás, mert mindent hozni szeretne - hoz is - és alig tudja átfogni őket. De azért hozza büszkén, boldogan!

Új mondanivalókat is tanultunk: egyik nap elkezdte mondani (magától), hogy "máu - máu-máu", nagyon büszke volt,  és úgy örült, hogy megdícsérgetjük, folyvást jött, és mutogatott ránk: "A! A!", hogy ugyan kérdezzük már meg, mit mond a cica? És felettébb nagy örömmel mondta, magas hangon: "máu"! Másik napon pedig a "tete baba"  (tente baba) volt a sláger, akkor ezt ismételgettük. Olyan édes, ezeket magától kezdi el, és nagyon boldog, hogy felismerjük, dícsérjük, biztatjuk érte!