Pedig milyen dühös voltam, mikor pár héttel ezelőtt már csokimikulással és egyéb Télapóra, karácsonyra való édességgel találkoztam néhány üzletben. Most meg már mézeskalácsot sütöttünk...

Nem szeretem, hogy így előrehozzák, elveszik az ünnep varázsa a hónapokkal korábban kezdődő, vásárlásra ösztönzéstől (no, engem ugyan ösztönözhetnek), mert így olyan érzése van az embernek, ez csak a kötelező vásárlásról szól. És különben is, így nem lehet megélni, örülni a vénasszonyok nyarának (a legnagyobb melegben láttam először...), és a többi eseménynek, ami a decemberi ünnepek előtt zajlik, mert már csak azt szajkózzák: mindjárt itt a karácsony! Brrr.., miért nem lehet mindent a maga idejében?! Persze tudom én, a profit előbbre való.

Szóval készülünk a helyi adventi vásárra (bizony, ilyen is lesz ebben a kicsiny faluban (a templom javára)! Bár az ötletgazda dunaharasztiból jött...), a babaklubos anyukák gyöngyfákat fűznek (én azért álltam rá ilyen korán, mert az elgörgetett szigorlatra kell majd a november), nagy a lelkesedés. A megnyitón az ovisok (a Csenge is!) fognak műsort adni, énekelnek, táncolnak majd, már nagyon várom!

Apa meg vett nemérgiben egy süteménykiszúró készletet (na tessék, még hogy bennünket nem csábítanak a megelőző vásárlásra..., de már olyan régóta akartam ilyet, és ebben jó sok forma van, olyanok is, amik nekem nincsenek, és az ára is jó volt - de mást tényleg nem veszünk!). Szóval itt volt ez a borús ünnepnap, a Csengéékkel még úgysem lehet a forradalomról beszélni, megemlékezésre sem tudok menni velük (a könyvtárban volt, és nem néznék jó szemmel a gyerkőcöket, bár az egyetemen senkit nem zavartak..), és már rég vágyott rá, hogy kipróbáljuk a formákat. Az apropót a délelőtti gyurmázás adta, a Csanukának még kemény a hagyományos gyurma (a másikat meg én nem szeretem), de előzőleg összegyúrva, kisimítva, szép formákat vágtunk ki belőle kettesben (illetve hármasban, de a Csengének már nemigen kell a segítség). Örült is neki nagyon, lett traktor, lovacska, kacsa, madár... boldogan kiabálta (húúú, hűűű, óóóó!), mutatta, amikor leszedegette (olyan ügyesen!) a formáról a felesleges gyurmát, és kiszabadítva előtűnt a figura. Behoztam nekik a másik kisasztalt, kint már úgysem kell az idén, és egymás mellett tevékenykedtek.

Innen jött az ötlet, hogy a Csanuka alvása alatt süssünk mézeskalácsot! Illetve előzőleg alvás utánra gondoltam, de a Csenge nem aludt el. A Csanuka is csak később, mert a  Nyussz mellénk bújt (jó szorosan, mert csak úgy lehet, ugye...), és - bár ígérte, hogy csend lesz - a mocorgásával a Csanu szeméből is kiverte az álmot, úgy kellett elringatnom. Azt meg már csak csellel lehet, azt mondtam, altassuk el a tigrist - no, erre kapható volt (amúgy erősen kifelé törekedett a karomból).

Készítettünk csokisat és diósat is. Meg simát, de az sült ki elsőnek, és a Csengécske nem bírta kivárni, és jó sokat megevett belőle (az angyalkát ne edd meg, azt én akarom megkóstolni! A csillagot is! A szivecskét....!) - mert ugye a kelkáposztafőzelék itthon nem olyan nyerő (bezzeg az oviból azt mondják, mindent megeszik, dehát ott a társaság teszi). A Csanád sem evett sokat (khm...), szinte egész nap csak szopizott, pedig még a kedvenceit, főtt krumplit (szereti egészben fogni, és harapni), és hurkát is csináltam neki. Inni viszont már csak egyedül iszik, minden segítségre törekvő igyekezetem - még a látszatja is! - heves tiltakozást vált ki (most már az evésben sem segíthetek), aminek a vége egy-egy akaratlan kiborítás az előlem való pohárelrántás miatt. Így aztán hagyom, mert amúgy már nem néz a pohár fenekére ivás után (korábban ezt tette, csak az volt a baj, hogy nem lett mindig üres a pohár, mire megfordította..), vígan kortyolgat, sokszor az ivás öröméért. Ha kidől (illetve néha kiönti, ha már beleunt, mert szeret a szétfolyó vízzel, szőlőlével játszani), gyorsan adok egy törlőruhát, és boldogan törölgeti fel az asztalról.

 Csak kicsit voltunk kint (apa szántani indult, kikísértük, és maradtunk egy bő fél órát), sötétedés után bevettük magunkat a mesekönyvek közé. A csöpp Csanád is hozta az övét, a Csenge meg már el is álmosodott, míg a Cini-ciniből meséltem a Kevély kiskakast és társait. Az Öreg néne őzikéje is előkerült. Eddig szándékosan nem olvastam belőle, mert tudtam, hogy siratná az őzt, hogy hol az anyukája?! Hát, a sírásból mostanra is maradt: én is elcsuklottam néha (még a Szlivinek tanultam meg fejből, mikor ekkora volt...), és ő is törölgette a szemét - sajnálta az őzit. De már nem hiányolta az anyukát, mint egy éve tette volna, már érti. Jó sokszor kérte, mint általában mindent, ha fel akarja dolgozni. Egyébként már sokszor hallgatjuk a Kaszás Atilla CD-t, a Kit ringat a bölcsö? címűt, nagyon tetszik neki. Anyu tavaly karácsonyra szerette volna megvenni a számára, de azt monduk, még korai (az is volt), így lett a Zeneovi, Jeles napok 1., amit szintén elővettünk mostanság.

Fürcsi előtt pedig a 2. év húsvétjára kapott kirakó került elő. Ez már amolyan "igazi" puzzle, négy állatot lehet kirakni (Tesco), 4-6 darabból. Tudom, hogy még korai, de a Csanád felborította a játékos komódot (Kika, könnyű, színes műanyag, ennek ellenére nem volt véletlen..., mostanában már harmadszorra teszi), és a felső fiókból esett ki. Éppen kutya, cica, csacsi, boci - a kedvencek, hát kibontottuk. Nagyon örült neki, lelkesen mutogatta, hogy ezeket a kirakott állatkákat észrevette a dobozon is - amúgy is mindent észrevesz, ha ugyanolyan van a könyv oldalán, elő- vagy hátlapján, és a nagy lapokon, sasszeme van! No és figyelmes is.

Szóval eleinte még csak mérgelődött, ha szétjött egy-egy állat, de a végén már ő maga próbálta visszatenni a darabokat! És egyet-egyet sikerült is, jó helyre, és pontosan! De az igazi kihívást nem is a darabok okozzák, hanem, hogy a beillesztéshez fel kell emelni, és úgy betenni, nem lehet összetolni, és ő még úgy akarta. De így is oda-és vissza voltam tőle!

 Ó, és kenyeret is sütöttünk - régen, a Csengével mindig csak ilyet ettünk, ő is segített bekeverni, megtölteni a gépet - és ezt is elfelejtette! Pedig alig fél éve, hogy nem sütöttünk. Hiába, sok új dolognak kell az a hely...

A hittanon tanult dalocskát is gyakran játssza (még a Zsuzsától ismerjük, de ő elfelejtette, és felrótta nekem, hogy, hogyhogy én ismerem, és nem mutattam még neki?!), most volt a második alkalommal, és tetszik neki, már nem fél tőle.

"Fejem, vállam, térdem, talpam. / Fejem, vállam, térdem, talpam, / mind az úrhoz tartozik!" - és közben végig mutatja magán.

Mostanában az Alexről mesél, aki a Bohócba jár, és hímes tojás a jele. Nem tudjuk, tényleg játszanak-e annyit együtt, mint amilyen lelkesen beszél róla, de nagyon örül neki. Sok-sok dolog van, amit már nem győzök megírni (álló nap írhatnék), az ovis élményei, az elbeszélések, remélem nem felejtem el őket teljesen, mert nagyon szépek.

A mai legszebbet azért leírom: angyalkát is sütöttünk, és arról kérdezgetett, hol laknak az Angyalkák, és a Jézuska (először róla is többes számban), milyen ruhájuk van, és hasonlók. Teljesen elmerült a képzelt világban, a habos, csipkés pörgős ruhácskákban, az illatos, tarka rétben, a pillangókban, amiket beleszőttem neki. És azt mondta: - Majd, ha jön a Jézuska, és az Angyalkák, és sütünk mézeskalácsot, akkor tedd ki nekik a mézeskalácsot, hogy lássák, hogy én is milyen szép angyalkát sütöttem nekik!