A délutánt a mamánál töltötte (és egész könnyen ott maradt, nagyocska már, meg hát olyan jókat játszanak együtt), még elaludni is minden további nélkül sikerült.  Neki is mutatta ebéd után, hogy kakilt, és a tisztába tevést követően bekapta az ujjacskáját, és elaludt. Mi pedig most fejeztük be a földmérést. Szegény kis Csenge, már csak ketten voltak az oviban, mire hazaértünk, és elmentünk érte. Ma a Lepke csoportban aludtak, ezek az összevonások mindig tetszenek neki, örül, hogy új helyeket is megfigyelhet. És olyan nagylány, kérdeztem, hogy az Anna mellett aludt-e (azt hittem minden csoportot összecsaptak), erre értetlenül rámnézett: - A Lepke csoportban aludtunk! Az Anna Bohóc csoportos! Tanult egy új mondókát is:

Nyuszi fülét hegyezi,

Nagy bajuszát pödöri.

Répát eszik rop-rop-rop,

Nagyot ugrik, hopp-hopp-hopp!

És mutatja is, végig. Ezen kívül még a Poros úton kocsi zörög (ezt ismertük is) és a Megy a vonat, megy-megy, / Kéménye csak egy-egy. / Bodor füsdtöt ereget, / Sihu-sihu sistereg is gyakran elhangzik itthon.

 Mikor megálltam a ház előtt, akis Csanád már ki is dugta a msolygós arcocskáját a kerítésen. Meghallotta az autót, és a lapátot is eldobta, amivel homokoztak, úgy szaladt.

Indulás előtt még készítettem néhány képet, amint apát figyelgetik szerelés közben. Olyan édesek voltak, véletlenül mindketten narancssárgában (a Csenge épp az uzsiját majszolgatja):

És egy ásítást is sikerült kockákra menteni. Ahogy a végén becsukja a száját, és a szemöldöke még kicsit felhúzva marad....ennivaló!

Mindig azt mondták (a doktornő és a szakorvosi rendelő ortopéd orvosa), hogy semmi komoly, majd elnövi. A szakrendelőben mondták ugyan, fél évesen, hogy tornáztassam a lábacskáit, de hangsúlyozták, hogy magától is elnövi, nem lát elváltozást, így - sajnos - nem vettem komolyan a tornát.

Egy évesen is ugyanezt hallottuk. De miután már 2 hónapja jár - így szembetűnő a befelé fordítás - és számottevően nem változott a helyzet, már én is hajlottam arra, hogy továbblépjünk. A Nóra (védőnő) javaslatára felhívtam egy gyógytornászt, aki időpontot adott a fenti rendelésre (mondván, hogy diagnózis nélkül nem látja értelmét a tornának).

Az orvos szimpatikus volt, kedvesen vizsgálta a Csanukát (ráadásul várni sem kellett), aki kiscit méltatlankodott, amiért így kiforgatják, és össze-vissza tekergetik a lábijait (a csípőjét is újra megnézte, mert azt mondta, van, akinek csípőből fordul befelé), de egyáltalán nem sírt. Igyekeztem elterelni a figyelmét (ennyi idősen már nagyon könnyű), a magunkkal vitt kutyussal bábozni kezdtem neki: - Vau-vau! Szia Csanád! Nézz oda, milyen nagy labdák vannak ott fent a hálóban! Hol a piros labda? (a gyógytorna is ebben a helyiségben zajlik) - és lelkesen mutogatta, nevetett is, szépen "elbeszélgetett" a kutyussal, szinte végig rá figyelt.

Míg a vizsgálati lapra vártunk, szaladgált a teremben, egy nagy zöld labdát kergetett, és a tükörben csodálta a másik kisfiút. Amikor azt mondtam neki, hogy most elmegyünk (nagyon bele volt merülve a labdába), egy kicsit rámnézett, és megkérdeztem tőle: - Máskor is eljöjjünk? - szép határozottan bólintott, és már jött is oda hozzám, hogy megyünk, bőszen integetve a doktor bácsinak. Aki persze nagyon meg is dícsérte, hogy milyen ügyes, okos kisfiú.

A következő eredményt kaptuk (kimásolva):

Status: befele forgatja  a lábát járás közben.

Status korábbi UH neg. jelenleg előlábát adductioban tartva jár, pes adductus, mely felxibilis, normál helyzetbe hozható, csípő mozgások rendben.

dg. pes adductus.

javaslat: a megtanított torna folytatása napi rendszerességgel, fordított cipőviselet. kontroll 4 hónap múlva a deformitás javulása megítélése céljából (esetlegesen redressziós szandál éjszakára való használatának megítélése céljából).

Vagyis szerencsére tényleg nincs komoly baj, azt mondta, ez a befelé fordítás épp a tűréshatáron belül van, de ha korábban tornáztatom, hamarabb javult volna, ám most sincs elkésve. A felnőttkorban ettől panaszai nem, lesznek, esetleg egy jó ortopéd orvos tudja csak majd megmondani, hogy ez volt az előtörténet. A kiscipőt már kacsának adtam rá, először mutatta, és szólt, hogy valami nincs rendjén, de alig fél percig zavarta csak. Azt a javaslatot kaptuk, hogy bent is viseljen lábbelit (zárt sarkút), úgyhogy elővesszük a szandit (úgyis alig három hétig használtuk, akkor is csak ha mentünk valahova, amúgy mezítlábaskodtunk), és azt is fordítva hordjuk majd.

Ezt követően betértünk apa egy középiskolai barátjához, aki gyeptelepítéssel kapcsolatban kérte a segítségét (vakond, és társai). Volt egy édes, 8 hónapos kislánya is (és kiderült, hogy ő már születése óta jár ehhez az orvoshoz a miénknél súlyosabb diagnózissal - igaza volt a dokinak, hogy nem ritkaság), de a csengét ez most nem kötötte le úgy, mint máskor. Inkább a perzsa macskát és a nagy plüss csau-csaut dögönyözték a Csanukával. A Csanád izgatottan toporgott a cica kosara előtt, és magyarázott nekünk - szemmel láthatóan el volt varázsolva a lénytől, de nem nagyon tudta hova tenni, hogy mi is ez a rettenetes nagy szőrpamacs. Alig akartak hazajönni.