Szombaton itthon töltöttük a délelőttöt, jobbára a hinta és a homokozók körül. A Csengécske olvasgatott egy kicsit a Forrai-féle (enyém volt) mondókáskönyvből (ez úgy zajlik, hogy lapozgat, és a képek alapján próbálja felidézni, hogy mi tartozik oda, és énekli). A képen jól látszik a pohár a hintában - még mindig csurig tölti magának (és ké kortyot iszik...), és mélyen fel van háborodva, ha valaki nem annyit önt neki. Mostanában a hintázás közben Weöres Sándor: Dolgozni szaporán című versét skandáljuk, a mondókák közül pedig a Hej Gyula, Gyula, Gyula a kedvenc. Ez utóbbit már a Csanuka is próbálja mutogatni (először térd, majd has, utána ököl végül pedig kobak ütögetés, de az még nem megy).

Délután a Bencével szüreti felvonulást néztünk (szegény, éppen a Grimmen szorong, előző vasárnap nézett bele…), a Csanuka el is aludt hazafelé, így ők a mamával a kocsiban maradtak. A Csengécskének tetszett a sok lovas, a feldíszített kocsik, hát még a kis póniló!

Itthon megtöltöttem nekik a pancsolót (a Csanuval már pénteken is fürödtünk), hisz már csak erre a hétvégére ígérnek 30 fokot (32-33 is lett belőle). A Csanád rosszul ébredt, éppen nem voltunk itthon, és sírt nagyon, amikor megjöttünk, szaladt hozzám a mamától, és csak csimpaszkodott, még a hintába sem tudtam beletenni. A Bence meg minduntalan haza akart menni. Végül a Géza rávette, hogy játsszon Age of-ot, mi pedig kimentünk hagymát szedni.

Hazafelé bejöttek ők is, kisült, hogy a Bence Kárpátiát hallgat (a többi iskolás társa is), meg is volt a téma mindjárt, és jót beszélgettünk a hagymaföldön. A Csengécske és a Csanád is ott szaladgáltak (a Csöppség olyan édes volt, ahogy lépegetett a sorok között, egy-egy hagymával a kezében). Este 8 körül értünk Bölcskére.

Vasárnap egész napos szedés, mikor dél körül hazamentem, a kis Csanád boldogan rohant hozzám, és átölelt – csakhogy én szörnyen poros voltam, muszáj volt lezuhanyoznom a szopi-összebújás előtt, szegényke úgy sírt közben…

A délutáni alvása alatt visszamentem, ők pedig a mamával és a Csengécskével játszottak a kertben. Az új hintát (levehető a háttámla és az első védőrész is, úgy, hogy később csak egy kis lap marad) nagyon szeretik, jó széles ülőkéje van (nekik ez még mindegy, csak az újdonsága miatt akar mindenki abban az egyben ülni…). A mama tehát ott ücsörgött a széken, és löködte őket – amikor éppen nem utolérni próbálta a két lurkót, mert ha a Csenge elindul, bizony a Csanuka is nyomban szalad utána, és persze minden veszélyes helyre követi. Azért néha a homokba is leültek. Gyorsan készítettem is néhány kihagyhatatlan portrét (úgy tűnik, még bírja  a masina):

Estefelé, mikor már itthon voltunk, a csöpp Csanád is megjelent a hagymaválogatásnál. Már napok óta izgatottan nézegeti a kiterített ponyvákon száradó fejeket, és pucolgatni is szokott belőlük. Most is örömmel jött a mociján (már jó ideje nem ült rajta), megfogott egy-egy fejet, betette a vödörbe, rekeszbe, mutogatta, hogy tőle vegyük el, pucolgatott is, és egyet-egyet még motorozni is elvitt – olyan édes volt!

Hű, elfelejtettem megírni, hogy pénteken lemostuk az autót – ő pucéran mártogatta, törölgette a ronggyal, és sehogy sem akarta abbahagyni, a végén a hintalovát is lemosta, meg a széket is.

Vasárnap este a mamát apa vitte haza, így a hajmosásnál is itt volt. Érdekes, a Csenge a nyáron már maga is megmosta a haját, de mostanában ismét előjött a sivalkodás – és persze a Csanuka is eltanulta tőle, pedig ő sosem sírt… Szerencsére itt volt a mama és játszott vele, míg a Csenge haját szárítottam – egyébként az ölemben van, és sírkódik, mert nem szereti a hajszárítót.

Lefekvés előtt már rendszeressé váltak a mesekönyv nézegetések – míg én a Csengének olvasok, addig ő egy másik Anna és Petit lapozgat, néha ott is mutogatom neki, hogy mi minden van a képen. Aztán lámpaoltás, szopi, esetleg versmondás, éneklés a sötétben, szopi közben, a Csengécskének puszi, és elmondom neki, hogy mennyire örülök, hogy ilyen ügyes az oviban, milyen büszke vagyok rá – és hamarosan mindenki elalszik.

Bár a Csanuka mostanában hosszabban szopizik, és van, hogy utána még az ujjacskáját is bekapja, forgolódik elalvás előtt (néha még fel is veszem, és énekelek neki, bár ezt már annyira elfelejtette, hogy sokszor tiltakozik, azt hiszi, ha felkelünk, akkor nem alhat). Napközben pedig már pelust is viszek neki, ha megyünk valahová, mert annyira matat a szájacskájában, hogy mindig csupa nyál lesz minden, még a könyökén is csöpög. A jobb oldalon kutakodik – lehet, hogy fogacska? Nem engedi megnézni.