Ráadásul éppen úgy, mint akkor, csütörtökön, sőt a bejegyzés időpontjában...

Kislány koromban annyiszor kértem anyut, hogy mesélje el, hogy születtem? Újra és újra. Hogy mi fogott meg belőle a leginkább? Talán az, hogy a nappali fülledt melegre viharos, dörgő, zuhogó éjszakai zápor jött - és én akkor születtem...

Anyu minden évben tortát sütött nekem, csokikrémes piskótát, a világoskék lábosban (hol voltak akkor még ezek a mindenféle tortaformák, amiből nekem is van jópár, mégis van közte, amit még sosem vettem elő...), cukordrazséval kirakva az évet, rajta annyi gyertya, ahány éves vagyok. Egészen tizennégy-tizenöt éves koromig, amikor a kamasz büszkesége már nem viselte el az íly típusú ünneplést. Hmm, azóta máshogy gondolom...

Mint ahogy sokminden mást is. Éppen délután, a szőlőben tűnődtem el ezen (ez egy új szőlő, néhány éve vették, apu talán hetven lehetett...és nekifogott ennek az újnak is, ilyenkor, érés időben, majd' minden nap viszi a piacra). A gyerkőcök anyunál mardatak (a kis Csanád bújócskázott a kályhánál, nevetve totyogta körbe, és élvezte, hogy a háta mögött nem látszik - olyan furcsa, hogy már mindig csak totyog, hogy elszaladt az idő), én pedig felmentem, hogy szedjek haza egy kicsit, mert az Annát vártuk négyre, hogy a csajok folytathassák a tegnapi játékot. Szép, aranyló fürtöket válogattam, hogy finom, édes legyen nekik. És akkor villant belém, hogy nekem is így szedték régen, az elsőket, a legszebbeket... Furcsa, már nem is magamnak gondolok, hanem a kicsiknek, apa hintaállványt ácsol nekik a kertben (a képen épp az akácoszlopokat perzseli) - én kértem, erre a napra... - nekik hozom haza a kék szőlőt is, amiből már csak két fürtöt találtam. Tervezgetem, mit csinálunk majd, hogy mindenki jól érezze magát, kipakolom a játékokat (este meg be, legalább fél óra...) - hogy átalakul az ember értékrendje...

Most, hogy folyvást megszakítom az írást (mert ébred, nyöszörg valaki), nem is törődöm vele, írni később is írhatok, de most álmodnak rosszat, most fáznak, most tudom visszahúzni rájuk a takarót, megsímogatni őket, most kell a szopi is...

Szóval a csajszik nagyot játszottak (apa pedig, még délelőtt egy farkasalma lepkét fotózott, olyan szép volt a nyáriorgonán). Ma is fürödtek a medencében, csúszdáztak is bele (már a kis Csenge is egész bátor volt), természetesen a Csanuka sem akart kimaradni. Körbe-körbe lóbáztam őket a vízben, olyan jókat nevettünk.

Aztán telefonált a Zita, hogy vigyáznék-e a Larára egy fél órányit? Fontos dolga van, és nem készül el, ha nem kap segítséget. Persze, igent mondtam, hiszen jól tudom, nekem is milyen jól jött, amikor a keresztelő előtt besegített a gyerekek körül. És érdekes módon semmi gond nem adódott! Azért kicsit féltem, mégis két egy éves forma, meg a nagyokra is figyelni kell azért (bár ők olyan ügyesek! Kettesben mindig aranyosan eljátszanak. Persze, van néha egy-egy kis vita a játékokon, dekönnyen simítható, és hát annyi belefér). melelttem volt az is, hogy a Larának uzsonna idő volt, és így mindenki banánozott, utána szőlőt és körtét ettünk. Aztán a nagyok cicáztak egy sort, a nyakukban hurcolták a macsekokat, aranyosak voltak, de képet nem merek feltenni, mert minden gyerkőc pucér volt. Kivittem nekik a Csengéről maradt bébiszintit, és azzal zenélgettünk, könyvet néztünk, babakocsit toltunk. És egyik sem ment vészesen közel a medencéhez, nem volt semmi éles helyzet, alapjában véve egész egyszerű volt (és tök jó érzés, hogy ennyi gyerek van az udvarban - ezt este apa is megjegyezte) - na, kistesó, kis korkülönbséggel? Bár néha szegény kis Csanuka sírdogálva szaladt a traktor (és a nagyok) után, de mindig meg tudtam vígasztalni. Olyan kis édes, és úgy sajnálom, ha bánat éri, a múltkor is annyira sírt, mikor ki akart jönni az udvarra, és meg kellett várnia, míg felöltözöm - és emiatt le kellett tennem. Kicsit még visszakapaszkodik, a járással rászakadt nagy szabadság miatt...

Este is trakiztak a csajok, és megálltak valami miatt, a Csöppség pedig odament hozzájuk, matatott hátul, és mikor az Anna elindult, a Csenge lehuppant a földre - a Csanuka lekapcsolta a pótkocsit (ha már trakizni nem hagyták...). Egyébként már délután megtanulta: nem tudta tolni, míg össze volt kapcsolva, és nekiállt megszerelni, majd elégedetten lökte odébb az utánfutót, és vígan tologatta tovább a traktort. Minden nap elámít...

Egyetlen izzasztó dolog történt. A Gabika szokás szerint megjelent a kapunál, el akartam küldeni, de az Anna örült, hogy még nagyobbra nő a társaság, így hát odaküldtem a lányokat, hogy akkor engedjék be (én a kicsiktől nem mozogtam olyan könnyen - akkor még... később felkaptam mindkettőt a karomba, és rögvest gyorsabb lettem). A Csenge csak pár pillanat után ment oda, közben kérdeztem, hogy hol vannak már, jöjjenek ide, hogy lássak mindenkit (a bokroktól nem láttam semmit), és mondja, hogy nyitva  a kapu, és nincs sehol az Anna és a Gabika sem! Na, rohanvást kitereltem a gyerkőcöket (Csanád a karomban, a Larát próbáltam vezetgetni), aztán felkaptam őket, és futottam át a Gabiékhoz, mert a Csenge ott sem látta őket! Kiabáltam (apa is hallotta az udvaron, jött is ki mindjárt), de senki nem méltatott válaszolni... Apa a másik irányba szaladt, én is indultam volna, mikor látom, hogy jönnek kifelé a házból a Gabival (anyuka) ... Úgy megörültem (ráadásul az Anna ruha nélkül szaladt ki az utcára tőlünk...), hogy csak kicsit rászóltam az Annára, hogy máskor ne menjen sehova, így, hogy nem tudok róla. Este aztán volt időm átgondolni, és jót dühöngtem, hogy nem igaz, hogy nem lehetett volna azonnal kijönni, hogy megmondják, hogy itt vannak... Meg amúgy is, nem furcsa, hogy átjön valaki a szomszédból (aki nem is ott lakik), felnőtt nélkül, meztelenül?!

Na, mindegy, a lényeg, hogy utána is jót játszottak (bár az ovis közegben az Anna leszólta a Csengét, amiért fél a víztől, de ennél több nem volt, pacsáltak, ugráltak, babáztak odakint), a csöppeket pedig felváltva hintáztattam, és már jött is a Zita. Átöltözve, csomaggal a kezében. Gondoltam, biztos mennek valakihez - így utólag gyanúsan mosllygott, és nem tűnt úgy, mint aki el akar menni. Persze én kaptam a csomagot, benne egy gyönyörű, Photo shopos képpel, amin a kicsik mögé montíroztak - és a Zita kivágta 450 db-os puzzle-nak!! Kisollóval, egyesével (három napig)...

Később átjött a János is, kicsit beszélgettünk (míg én tortát tettem nekik, a Zita bújócskázott a nagyokkal, a kicsikkel a karjában), a lányok pedig traktoroztak egyet.  Este pedig megcsodálhattuk az állományszárító helikoptert. Alattunk szállt fel, és mondanom sem kell, a Csanád teljesen oda volt, és vissza! Szíve szerint egész este azt figyelgette volna, mit sem törődve az egyre szemtelenebbül támadó szúnyoginvázióval. Emiatt aztán jó sokáig néztük, ők is látták a hajmeresztő manővereket, mikor egy közeli táblát desszikált. Egészen késő volt már, mire bejöttünk (közben az Annáért is jöttek), és míg a játékokat paloktam befelé az udvarról (a Csenge is iszonyú álmos volt), a pici Csanuka elaludt a karomban. Úgy, hogy fel sem ébredt, pedig még ilyen formációban fürdettük meg a Csengét is. Csak letettem az ágyra, és már aludt is tovább - szegényke, nem is vacsizott, a Csenge sok meséjére sem ébredt fel. Sőt éjjel is alig, pedig azt hittem több szopit kér majd.

Mi pedig apával zseblámpázva kerestük a babakocsikat, nehogy a Pötyi is játsszon velük az éjjel... A csajok kivitték jó sok babával, és este a Csenge félálomban azt mondta, hogy oda, a jó kis bújóhelyre, ahol sok tégla van. Ezzel aztán jól megkavart, mert a tégla és a búvóhely nincsenek egy helyen... Később jötünk rá, hogy neki a kő is néha tégla, és megnéztük ott is - de addigra átjártuk az egész kertet, naggyon romantikus napzárás volt.

Éjjel pedig "megkaptam" az e-lapokat is: a Botiék, és az Andikáék örvendeztettek meg a jókívánságaikkal - persze korábban, de mire én odajutottam...

Hm, alig másfél hét, és ovi... Már nagyon várja. De furcsa dolgokat művel mostanában - én a közelgő ovira fogom, bár teljesen odavan érte, de belül biztos van azért egy kis feszültség, az ismeretlen miatt. Mindenhol leül pisilni - tegnap le sem ült, hanem állva próbált, mint a fiúk -, akkor is, ha vendégeink vannak, és mellettük van. A kakilással is volt pár esetünk - szintén az udvaron, de letagadva - "Anya, megint idekaklit a Pötyi!" Mi lehet ez?