Hmm, ilyenkor mindig elszomorodok egy kicsit, hiszen csak most kezdődött a nyár! És már augusztus közepe... Közeledik a front, odakint már feltámadt a szél, egyre erősebben fúj - és olyan jó meleg!

No, az utolsó kánikulai napot maximálisan kiélveztük! A tegnap teleengedett medence reggel még hűvös volt - gondoltam hordok bele egy kis melegvizet (a 3 köbméterbe...). De úgy esett, hogy a kis Csenge lábát megcsípte valami a hintaágyon (nagy narancssárga virágok vannak rajta, nem csoda, ha egy-egy fullánkost megtéveszt), úgyhogy gyorsan beleállítottam a medencébe - pont jó volt a hűvös víz, még meg sem duzzadt! Mire lecsengett a fájdalom, kipakoltunk mindent, ami a strandoláshoz kellhet - még a Csengécske strandszoknyáját is előszedtük - elemózsiától kezdve a törölközőkön, felfújt vízijátékokon át a mesekönyvekig egy sor kelléket.

A gyerkőcök olyan jót fürödtek, mint talán még soha. Csúszdáztattuk őket (a Csenge továbbra is félt, hogy vizes lesz az arca, ezért mindig el kellett kapni), pacsáltak, halászgattak, az összes felfújt játékot kipróbálták. A kis Csanádot is alig lehetett alvásra bírni (majd' 1 óráig kint voltunk). A Csenge is borzasztó fáradt volt, nagyon sokat nyüszögött, de nem aludt el - mikor végre elálmosodott volna, és már jó sokat meséltem neki (mostanában a Legszebb magyar népmeséket bújjuk!), felébredt a Csanád (a megszokott forgatókönyv...).

A Csanád, aki egész álló nap gyalogolt! Annyit gyakorolta, hogy enni sem nagyon akart - azt hittem a kánikula, de nem, a falatokat elfogadta, csak nem akarta az etetőszékben pazarolni a drága időt. Odajött ugyan az etetőszékhez, mint máskor - csak most egyedül, a két lábacskáján, nem kapaszkodva, vagy mászva - el is tolta, de beülni nem volt hajlandó. Kacagva ment tovább. Aztán megint megjelent - most két halacskát hozva a fajátékból - elgyalogolt a tűzhelyig, és már fordult is vissza, és ment, keresztül a többi helyiségen is. Olyan gyorsan tud már menni, hogy nem tudom követni a fényképezőgéppel, hogy egy jó, éles, közeli lépőset készítsek róla!

Még videofelvétel is készült róluk, a Csengécske elénekelte a Kengurumamás dalt a trambulinban (orvul megörökítettem), sőt a Lakodalom van a mi utcánkban című nótát is (egy hónapja lehet, hogy apával este, mikor a mamát hazavitték, lakodalmas zenét hallottak a szomszéd utcából, és azóta gyakran énekelteti vele, ha ketten autóznak).

És  a Csöppség estére úgy belejött a járásba, hogy a medencében is végig csak járt! Eleinte még el-el esett, de később már csak letérdelt, vagy megállt, leguggolt, és újra kezdte! Én persze végig kétrét görnyedve mentem mögötte - nem is hittem volna, hogy ilyen jól bírja  a derekam...

Annyira élvezte, hogy kétségbeesetten reklamált, ha megpróbáltam kivenni a vízből, sőt már nem kapaszkodott meg a peremében sem, ha odaállítottam, hogy egy másodpercre kiegyenesedjem. Azonnal lépett tovább, és keresztül-kasul járkált a medencében! Később rájött arra is, hogyan használja a nagy kacsás úszógumit (a Csengétől örökölt, gyerekbiztosat nem szereti), belement, átölelte, kicsit rá is feküdt, és úgy száguldozott nevetve. Aztán gondolt egyet, és a kislabdákat kezdte kihalászgatni a vízből. Mondtam is neki, hogy: Biztos jó ötlet ez egy olyan kisfiúnak, aki még csak pár napja tud járni?! De fittyet hányt az aggodalmamra, és ügyesen járkált a hosszúnyelű hálóval, miközben még labdákat is szedett össze vele! Én meg csak ámultam. Ha kitettem, hogy kicsit átmelegedjen (bár késő délutánra szuper lett a víz), azonnal mászott is vissza! Úgyhogy holnap már engedjük is le a vizet, vége a medence mellett halászgatós időszaknak, mostmár nyomban belefordul, ha nem figyelünk! A végén már a Csenge is kiszállt (estére ő is egyre bátrabb lett, már többször nyakig leguggolt  a vízbe, és ráült az úszódeszkára meg az úszógyűrűre is), de ő még mindig maradni akart - kis szünetekkel egészen este fél 7-ig benne volt! És nem önszántából jött ki...

Napközben többször fürödtem én is - beledobtak... Engem, a víziszonyost! A Csenge állt elő az ötlettel, csak játékból, de apa persze megcsinálta. A Nyulacska nagyon élvezte!  Mindig figyelmeztette apát, hogy "Most dobjuk bele, most nem figyel!". Számtalanszor találtam magam a vízben / víz alatt, de a végén a Csanuka már megijedt a sikítozástól, és abbamaradt a dolog. Rajta kívül még a Pötyi is engem védett: harapdálta apa lábát, amikor a medence felé tartott velem! Később a kamerát vettem magamhoz, hogy védve legyek, de a Csengécske így is nógatta apát: vegyük el tőle, és dobjuk bele! Egyszer meg odajött hozzám, amikor a vizes ruháimat teregettem, hogy megsúgja: "apa azt mondta nekem, hogy bele akar dobni a vízbe, de ne mondd meg neki! A kis Őszinteség, teljesen összezavarodott, amikor apa felé viszont falazni próbáltam neki, és azt feleltem a kérdésre, hogy nem mondott semmit. " Dehát mondtam! Azt, hogy bele akarod dobni!" - olyan jókat nevettünk!

Este még a cicák is majdnem fürödtek: a medence peremén járkáltak, és játékból belelökték egymást (na, csak a farkuk lett olyan, már ugrottak is ki, és jó messzire futottak) - remélem nem szakították ki a karmukkal...

Gyorsan megírom még, hogy esténként a Gabikáékkal játszunk - a Csenge szereti, odajönnek a kapu réséhez, és ott diskurálnak mielőtt bejönnének. Sőt tegnap újra játszott vele az Ágika is! Úgy örültem neki, már nagyon sajnáltam szegény Csengécskét, sokszor sírt, mert az Ágika nem akart átjönni hozzánk játszani - holott korábban mindig akart, én felnőtt befolyásra gyanakszom... - ha meglátott bennünket az utcán, beszaladt a kertbe, és hasonlók. Féltem is nagyon, hogy mi lesz az oviban, hiszen egy csoportba kerülnek, ne legyen-e mégis az Annáékkal, de így talán nem lesz rossz. Egyébként az Anna kettesben a Csengével mindig kedves, és aranyos, és csúnyán sem beszél, csak akkor változik meg, ha az ovistársai is vele vannak.

Olyan furcsa, hogy a kis Csanád is jár... Már nem dömpivel közlekedik az udvarban (jó hangos volt, mindig tudtam, merre van), a lakásban is mindig szembejön... Gyakran visz valamit, kisebb-nagyobb tárgyakat, boldogan nevetve, egy kicsit, mintha azokba "kapaszkodna", mint a légtornász a rúdba. Egészen más lesz az életünk, most, hogy tényleg véget ér a babakor...