Gyorsan az alvásidőről is : általában ebéd környékén alszik el (manapság már fél 12 körül), és 1 körül ébred. De van olyan időszak is, hogy fél kettő magasságában alszunk el (akkor háromig, fél négyig is alszik), na, akkor szoktunk késve érni a Csengécskéért...
Reggel pedig fél nyolc-nyolc a kelés ideje. A Csengénél ez inkább nyolcra, vagy még későbbre tolódott, pedig egyszerre alszanak el (bár itthon a Csenge nem alszik délután, de az ovis napokon is ugyanez van).
Szóval Csanuka ébredések:
A délutáni (kb. 1 óra) már egyre ritkábban folytatható egy kis álombaszopizással. A szopi maradt, de a visszaalvás (egyszer 3 órát is aludt így!) igen megritkult.
De az éjjeliről (nem is tudom, talán kétszer ébred, kettő és hat körül, de van, hogy csak hajnalban) mindenképp írnom kell - olyan édes, még most is mosolygok.
Szóval, amikor én is az ágyban vagyok, szinte fel sem tűnik, csak odabújik, szopizunk, és már alszunk is tovább. De amikor kint vagyok, a gép előtt, vagy egyéb dolgokat intézek, akkor a következőképpen zajlik:
Kis dünnyögés (néha elkeseredettebb - akkor sietve igyekszem be hozzá, de van, hogy így is szembejön; néha csak konstatáló) után hallom a puha neszeket, ahogy felkel, lemászik az ágyról, lehuppan a talpacskáira (tolatva), és aztán... Álmos szemekkel, tétován, botladozva szalad ki hozzám, hunyorog, mert elvakítja a kinti fény, odajön, megáll, vagy int a kezecskéjével: gyere be, szopizzunk! Néha olyan éber, hogy a kérdésre: Szopizzunk? - még bólint is egy nagy álmosat. Amikor nagyon fáradt, és nagyon siet, hallom, hogy nekimegy (súrol) egy-egy dolognak, szopis fotelnek, ajtófélfának - idekint pedig mutogatja nekem, hogy hol ütötte meg magát: A! Aaa!
Van aztán úgy, hogy a zoknija (a kezeslábast azzal hordja) menet közben lecsúszik, és már ki sem ér, vagy elég lecsúszott állapotban lóg a lábacskán. Na, ekkor még azt is mutatja (emeli a lábiját, és a kezével mutat rá): A! Aaa! - nem elég, hogy ki kell jöjjek érted, még a zoknim is...
Aztán felveszem, nyomban bekapja az ujjacskáját, a másik kezét befúrja a ruhámba, hozzám bújik, és már megyünk is. És odabent - számomra hihetetlen nyugodtan, bár amúgy sokszor van, hogy nyüszög, de azt is halkan, türelmesebben - szépen lefekszik, és megvárja, amíg betakargatom, tudja, hogy csak utána van szopi.
Van aztán olyan is, amikor érzi, hogy sietnem kellene, megint ki fogok menni: na, ekkor gyakran húzódik a visszaalvás. Beletekeri a kis kezét a ruhámba, csimpaszkodik a nadrágomba, egyszóval mindent megtesz, hogy még álmában sem tudjam otthagyni. És a legkisebb moccanásra azonnal bilincsre szorul a keze, és nem enged. Szép lassan kell kivárni, míg megnyugszik, és mélyen elalszik újra. Ebben (és általában a szopiban) az a nagyon jó, hogy bármennyire siettem, a végére én magam is megnyugszom (muszáj, hiszen akkor ő is hamarabb alszik el), és így sokkal könnyebb folytatni még a sürgős feladatokat is.
A Csenge pedig időtlen idők óta végigalussza az éjszakákat, hol van már az a korszak, hogy felébrdet álmából, és csak pohár meleg tejjel, mesével aludt vissza (pedig azt hittem, sosem lesz vége) - most olyan mélyen durmol, hogy még arra sem ébred fel, ha a Csanuka náthás és éjjel villanyt kapcsolok, orrot szívunk, pedig ez elég sok zajjal jár.
Utolsó kommentek