Hajnalban még nagyon rossz idő mutatkozott, de délelőtt már kisütött a nap, és mégsem mondtuk le a Tamásékat. A Zitáék is átjöttek egy kicsit, elhozták a közösen rendelt Anya, taníts engem! című könyvet, amit a legifjabb Boti anyukájának viszünk majd ajándékba (bár anya belenézett, és mindjárt bevillant, hogy annak idején miért tette először félre: az éppen aktuális 2. hónaphoz nem éppen csecsemőbarát bejegyzés tartozik, tapasztalataink szerint az önálló játék éppenhogy a sok dajkálással, az első hónapokban jelentkező igények messzemenő kielégítésével forrta ki magát - mindketten ezt kaptuk, és mindketten nagyon ügyesen, és jól eljátszunk egyedül...). A Csenge mindig úgy örül nekik - ugye a kis Lara, és a Zitával is nagyon jól összebarátkozott. A kengurus dalt is áthozták - tényleg úgy van, ahogy a Csöpp emlékezett!

Gyors bevásárlás után a helyi falunapon kötöttünk ki - már nem is volt hideg, rövidnadrágban és pólóban voltam -, hogy megnézzük a kicsi mazsoretteket. Én is közelebb lépegettem a színpadhoz, és huncutul mosolyogtam közben - még a Mariannak is jutott belőle, aki pogácsával kínált. Miután eleget ettem belőle, illendően visszaadtam neki, és mutattam, hogy tegye oda az asztalra. Több ismeretlen nénit is megmosolyogtam - ők is engem - és nagyon ügyesen járkáltam, az Annához pedig odabújtam, két karommal átöleltem, mikor találkoztam vele (felvett, és én újra és újra akartam). Anya pedig gyönyörködött a szívet melengető látványban, ahogy a Csengével ölelgetjük egymást, és odabújok hozzá, gyengéden puszilgat, és szeretget engem. A Csenge Annázott egyet - bár később megjött a Zsani, és az Anna elszaladt vele, s mire sikerült rávenni a Csengét, hogy szaladjon nyugodtan ő is utánuk, már nem sok idejük volt, mert megérkeztek a Tamásék. Útravalónak kapott még egy He-os lufi szivet (mackós, vonatos), és egész délután a karján hordta, még nekem sem engedte meg, hogy megnézegessem.

A Tamásék alapjában véve jól eljátszanak velünk, szeretgetnek, de nagyon csúnyán beszélnek... Szerencsére a Csenge már tudja, hogy mi a helyes - érdekes, korábban sem ragadt rá belőle semmi. Mintha érezné, hogy úgy jó, ahogy itthon hallja.

A kislányka nyűgös volt - nemrég aludt velem délután több órát, és azon a napon nem volt semmi nyafi (viszont csak késő éjszaka aludt el, szemben azzal, amikor nincs szieszta, viszont együtt szundítunk el, 8-9 között), de egyébként képtelenség összehozni - az előző nyár erről szólt... - a közös alvást (és egyáltalán, a Csenge délutáni alvását). Én ebéd körül kidőlök, de ő akkor még nem álmos, csak addigra válik azzá, mire én már felkeltem (alig egy órát alszom) ... (vagy akkor sem). Tavaly nagy csaták voltak emiatt, de anya egy idő múlva rájött, mindenkinek jobb, ha nem erőlteti feleslegesen.  De vajon hogy fogja bírni az ovit? Hiszen onnan délben haza kell jönnie, reggel ugyanúgy kel, és mire megjön, én már kialszom magam (különben tolódik az ebédfőzés), viszont az ovis délelőtt biztosan kimerítő lesz neki. Olyan hihetetlen, hogy lassan vége a nyárnak, és elmegy... Nagyon jól elvoltunk itthon, anya el sem tudja képzelni, hogyan lesz majd akkor.

Szóval a Szilvitől elhoztuk a Játékos bip-enciklopédiát (a toll már nincs meg), és most is azt nézegettük. Francia kiadvány, van amiből túl sok szerepel egy ovis számára, más meg el van nagyolva benne, de érdekességnek jó. Utána megint a Legszebbb magyar népmesék tarolt (én meg jót szopiztam közben). Mennyivel egyszerűbb - és hatékonyabb - a hétköznepi élet történéseinek megélésével tanulni, mint feladatlapokból... Az Anya, taníts engemből a 4-5 éves részt olvasva, olyan sokat tud a Csenge, de minden úgy ragadt rá, "menet közben", nem  előre megfontoltan. Mégis jó a könyv, mert támpontot ad, hogy mit is lehet kezdeni a 0-6 éves lurkóinkkal. Tényleg sokat segít, mert nincs mindenkinek ott a nagymama, akitől elleshetné - egy kis barátunk , aki lassan másfél éves, még semmi mást nem csinál, csak dobál. Mindent, ami a keze ügyébe kerül - az anyukája most gondolkodott el rajta, hogy hogyan szoktassa le. Nem is tudta, hogy a játszást (formabedobást, könylapozgatást, olvasgatást, stb.) is "tanítani" kell...

Most nem csak az Adri vigyázott ránk, a Szabina, Tamás, Kalász, sőt leginkább az Előd is! Olyan ügyesen játszott velünk, megnevettetett, anya csak ámult.

Néhány napja hempergőzni kezdtem - eddig csak az ágyon, de ma már a fűben is. Bukfencnek indul, majd hanyatt fekszem, mutogatom a felhőket, kalimpálok a lábimmal, és szemmel láthatóan nagyon élvezem!

A macsekok a tegnapi ugrással kiszakították a medence gyűrűjét... Ki gondolná, hogy a cicák a víz közelében akarnak játszani?! A Csenge ma délután bele is dobta őket (megtetszett neki a beledobálás, ma az Előd is fürdött... - és még kellemes meleg volt a víz!) - anya utána engedte le - remélem, nem lesz bajuk, jól eláztak...

Még ma sem sikerült szemből, éles, járó képet készíteni (túl gyors vagyok, anya nem tudja követni a géppel...), csak ilyet: