Levente, Csanád, Csenge

Levente, Csanád, Csenge

"Az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom." .................................................................................. Öt kobaknyi családtörténet: Csanád /majd' 3,5 éves/, Csenge /6,5 éves/, a csöpp Levente /fél éves/, apa és anya /örökké fiatalok/ - a kicsikkel a középpontban... ............................................. Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers ............................................ A traktor marad! Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers .......................................... Mehetne még lassabban is... ...........................Angyalka Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers ............................................... Lassabbaaaan!!! ............................................. Kukucs: Free Web Counters
Free Counter .............................................. Nemdohányzó honlap - www.dohányzás.hu
Nemdohányzó honlap
...............

Utolsó kommentek

  • lontayk: Gratulálunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Csengének szülinapja alkalmából nagyon s... (2011.03.03. 21:16) 7 hónapos
  • lontayk: Apucinak nagyon boldog névnapot kívánunk sok-sok szeretettel. Sajnos a másik blogról nem mennek ... (2011.02.26. 08:43) 7 hónapos
  • lontayk: Nagyon hiányzott már a naplótok. Örülünk a híreknek, a gyönyörű képeknek. Tényleg hihetetlen, hogy... (2010.10.07. 20:10) Változások
  • vadvirag5: Hűűűű de nagyon örülök Nektek! Legalább annyira, mint tegnap este Boldizsár a féléves meglepinek! ... (2010.09.30. 14:38) Változások
  • Bius,Karina és Judit: Nagyon örülök,hogy írtál,és köszönöm,hogy szóltál!:):) Tüneményes a kis Levi,tényleg nagyon elrepü... (2010.09.30. 09:55) Változások
  • Utolsó 20

Kedvenc album

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

7 hónapos

2010.11.05. 04:08 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

 

 

nem hiszem el, az egész, hosszú bejegyzésemet törölte..........

most sikítok

 

és próbálkozom egy új helyen is, de persze pont ilyesmibe kell nekem belefogni, mikor így sem érem utol magam soha...

szóval irány:

csacselev.blogspot.com

 

 

Változások

2010.09.29. 04:05 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Oly sok történt az elmúlt két hónapban.

A mi kicsi Tündérhercegnőnk, a csöpp Csenge iskolás nagylány lett.

A Csanuka pedig kijárta az ovit. Legalábbis ő így hiszi, mert mióta nincs a Csenge, hallani sem akar róla, legközelebb már csak az iskolába készül...

És a legkisebb Csipetke lassan fél éves lesz. Mosolyogva olvastam az utolsó hozzászólást, hogy mindjárt szalad. No, azt nem engedjük! De - ÜL! És négykézlábra "emelkedik" naponta többször!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És továbbra is kacag-kacag-kacag... Már kukucskálósat is játszunk vele, elbújunk, felugrunk a kiságya végénél, oldalánál - imádnivaló!

Mint a kép is mutatja, leginkább a könyvek bűvölik el. A többiek is szerették, de ő halmozottan rajong értük. Biztosan azért, mert az esti meseolvasás gyakran úgy kezdődik, hogy őt ringatom közben, és próbálom minél távolabb tartani  a könyvet, hisz ő is szeretné megkaparintani. Na, az ilyen ki nem elégített vágyakozásoknak köszönhetően a mindne a könyv:)

Korábban elég volt valami más érdekeset mutatni, de mostanság egyre többször nyüszögve löki hanyatt magát a karomban - elég megtartani, olyan erővel -, ha nem kaphatja meg / nem az történik, amit szeretett volna.

Már jó másfél hete a fürdés is ücsörögve történik, egészen más távlatok nyíltak meg így, bár még nem igazán pacsál, csak ismerkedik a vízzel / és csodálja azokat a fura dolgokat, amik még mozognak is (a lábbacskáit:), óriási nyálfolyamokat indítva meg is erősíti bennünk, hogy ez aztán nagyon JÓÓÓÓ!

Minden érdekli, figyelmes (a doktor néni is mindig megdicséri ezért), ha minden rendben, akkor be nem áll a szája.

Legkedvesebb játékok: (mi más is lenne) a kezem, arcom, hajam (bár ez olyan rossz "ízű", folyton grimaszol, ha bekapja, nagyon vicces képet vág), ruhám - nem is értem, minek ide játék?!

A két nagyocska miatt ő van a legtöbbet hordozva, a kendő örök szerelem maradt (még ez a vacak Nandu is, bizony!), de a hátul lévő csomó már zavaró ezekben a hideg időkben a kabát alatt, így végre rászántam magam, és varrtam neki egy mei-tai-t.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ja, igen, mivel a 7 kg-os határt már egy ideje átléptük, így a rugalmast szépen kimostam, és vélhetően nem vesszük már fel többet. Pedig annyira jó volt a zsebes megoldású felkötés, imádtam, mert ha hidegebb lett, csak ráhúztam a lábára, felül a fejecskére, és már meg is voltunk a plusz réteg ruhával. Szerintem sosem fogom annyira szeretni a mei-tai-t, mint a kendőt. Ez utóbbi a legsokoldalúbb hordozó, de sajnos a minőségi szövöttekért borsos árat kérnek, így marad a mei-tai.

Nekem kicsit lányos lett, ezért varrtam bele egy sötétkék betétet (de abból meg csak apró fehér virágmintás volt...). Szeretnék egy olyan igazi fiúsat is, csakhogy egy kölcsönkapott alapján készült, és mint ilyen, sietnem kellett, nem volt idő méteráruboltokban nézelődni, be kellett érnem azzal az anyaggal, ami a legközelebb volt (így sem lett sávolyszövésű (abból csak terepszínűt tartottak...), de legalább erős vászon). Az alapul szolgáló nagyon jóra van megvarrava (ami a célszerűséget illeti), ezt másoltam - azt hiszem saját célra nem olyan gáz... Bélelt a combrésznél, a dereka, vállpántok, és kapucni is van hozzá, ami egy mozdulattal le-felcsatolható. Tervben van még egy zsák, és egy kis táska a pántjára, de elfogyott a kék dekoranyagom, és igyekszem újat szerezni, hogy azok is passzoljanak hozzá. Egészen elégedett vagyok a művemmel, csak az a baj, hogy a derékpánt varrásánál már nagyon siettem, és egy varrás csúnyán elcsúszott, ha időm engedi, felfejtem, és újra varrom.

Annyira gyorsan elrepült a nyár, olyan szép idilli képek maradtak utána: és végül az utolsó meleg napon egy balatoni délutánt is beleerőszakoltunk:) És milyen jól tettük! Volt aztán ovis szüreti bál, ahol a nagyok még ketten szerepeltek - imádtam őket), na, arra pedig a Csanunak varrtam ruhát, az is elvett pár napot, a gyümölcsösökben is sok időt töltöttünk, aztán iskolakezdés, zsákok varrása, filctolltartót is készítettem a lyánykának, és anyu szülinapjára végre megvarrtam a dáliát, amit már az óvónőknek való varráskor elhatároztam.

Sűrűek a napok, a Csengécskét reggel háromnegyed 7-kor ébresztem ("lustizásra"), 7-kor kel, előtte boltba szaladok, mert a vajas kifli lett a kedvenc reggeli, szépen felöltözik, reggeli után irány a suli, mire hazaérek, a fiúk is kelnek, indul a nap, a Csanu már nem alszik délután - de este szépen elalszik mindenki - fél egyre a Csengéért, leckeírás, aztán játék, délelőtt még ebédfőzés, játék a fiúkkal, egyebek, este hét körül vacsora, fürdés, esti mese, alvás kilenc körül, nagyon gyorsan elrepül a nap.

Majd jövök féléves beszámolóval (te jó ég, szombaton lesz fél éve, hogy megszületett, nem is hiszem el), és külön a három és féléves Csanuról,  a Csenge iskolás élményeiről, és hogy hogyan is alakult ezt, hogy nem járunk óvodába. Mert előtte büszkén mesélte mindenkinek, hogy ő bizony már óvodás!

Hm..., mikor is fogom megírni ezeket?!

 

 

 

Kicsi Teknőc

2010.07.23. 08:11 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már jó egy hete ezt műveli:) A fotón talán nem látszik igazán, de folyvást előreszegi a kis buksiját, emeli a vállait, és amikor odadadom neki a kezem, belecsimpaszkodik, és nagy boldogan felhúzza magát! De nem ám csak ülésbe - meg sem áll, míg a két csöpp talpacskát nem támaszthatja neki valaminek (mondjuk nagy választék nincsen, hisz ezt az ölemben teszi, vagyis az én lábamon ácsororg:)! Imádna így sokáig, de a nagyok miatt sem engedem, sőt, csak lopva csináljuk (ez a mi kis titkunk:), mert ha meglátnák, ők is szeretnének így játszani vele, de nekik még gyenge ehhez a karjuk és félek, hogy nehogy baj történjen. Meg különben is, mindig mondom neki, hogy tessék csak előbb az oldalra- és átfordulást próbálgatni!

És bizony van is foganatja! Már kitámasztja  a kis lábiját, és megemeli a popsit, a hátát is elfordítja így, csak még a csöpp kis válla nem megy utána. Tegnap kicsit megbillentettem, hogy segítsek neki - hát olyan nagyon boldog volt, úgy nevetett, hogy végre sikerült! Pedig egyébként nem rajong a hason fekvésért (gondolom, mert a kezdetektől így alszik, nem nagy újdonság neki), jobban szeret háton nézelődni, beszélgetni. De így, hogy saját szándékból került a pocakra, így végtelenül örült! Meg is akartam örökíteni, ahogy vígan nevetgél a játékoknak, ügyesen emeli kitámaszt és emeli a fejét, de - csöngettek, és megint és megint, aztán meg telefonon hívtak... Na, majd ma! Ja és a másik kedvenc, amikor felhúzásból a fejem fölé emelem, repülő pózban, arra van ám boldog nyálacskacsorgatás, nevetés! Szépen erősen megfeszíti magát, és onnan nézelődik. És még a nyálbuborékokról sem írtam, ha valami nagyon tetszik, úgy csinál mint egy kis csiga, nem győznek szaladni kifelé a csöpp buborékok:)

Egyébként imádnivaló kis ember, folyton mosolyog, nevet, olyanokat kacag, hogy megtelik vele a szoba, és mindennel meg lehet nevettetni. Apának már úgy örül, hogy tegnap majd kiugrott a kezemből a hangjára, és sikkantott is hozzá egy hatalmasat! Ha itthon van, mindig lesi, keresi a szemével, mikor néz rá, és már nevet is neki nagyokat:)

Már egészen sokat buszoztunk, mindig kendőben viszem. Olyan jó, mert a lelógó szárával el tudom őt takarni, ha fúj a szél, vagy ha erősen süt a Nap, és a szúnyogoktól is így védem. A nagy vágyam - amit még akkor találtam, mikor a Csanu éppen kinőtte a hordozós kort - , a mei-tai már nem tetszik annyira. Éppen a kendő sokoldalúsága miatt. Abban tényleg csak hordozni lehet, míg ebben a rugalmasban lehet zsebibaba, a fejecskét is bele tudom bújtatni, ha elalszik, és még stabilabban tartja, a kis karját is, hogy ne fázzon, ne csípjék, ne érje Nap. Nagyon jó a kendő, főleg ez a rugalmas! De előbb-utóbb muszáj lesz rászokni a mei-tai-ra, mert ezt  egyre inkább kinövi ... ha csak nem tudok bezserezni egy jó szövött kendőt:)

Hmm..., a mei-tai-on bosszankodom, pedig az is mennyire jó a kengurukhoz képest! Minap voltam drogériában és kendőben álltam sorba egy hasonló korú, kengurus baba mögött. A különbség, hát az tényleg zongorázható, és akkor még az egészségügyi hátteréről nem is esik szó: a kengurus anyuka háta megrogyasztva, a keskeny pántok mélyen a vállába vágva, a kicsi a derekánál lógott, nyeklett ide-oda a kenguruban, hogy csak az első benyomást említsük... Kérdezik is sokan a kendőt, pocakosok, kisbabások, sőt, nagymamák!

A múlt hónapban Pakson jártunk, csak mi a gyerkőcökkel, és megállított egy csinos, jól szituált nagymama korú asszony. Hogy ne haragudjak, de szeretné megnézni a babát, mert ilyet még nem látott, és annyira aranyos benne:) És dícsérte a gyerekeket, hogy milyen szépek, és milyen jó nekem, hogy hárman vannak! Mert már ő is bánja, hogy nem lett több, de már késő. És milyen sokan mondták már ezt, bennünket látva, hogy de jó lett volna, ha nem csak egyet vagy kettőt vállanak... szóval aki még teheti, és megfordult a fejében, ne habozzon!

Ó, a nagyok! A nagyok most a mamánál NYARALNAK! Már nagyon sokszor voltak  amamánál, sokszor ott is aludtak, de így, hogy nyaralásnak nevezik, még jobban tetszik nekik! Jó soruk van nagyon, a  mama rengeteget játszik velük, mesél, pancsolnak, segédkeznek meg minden. Amikor felhvínak telefonon (olyan jó azt a két kis vékony hangocskát meghallani, amikor felveszem a telefon, nem tudván, ki hív) nem győznek mesélni, aztán már szaladnak is el, hogy tovább játsszanak:)

Nemrég valami mondókázás közben (nagyon sokat mondókázunk, mutogatom, simítom a kis testén az éppen illő mozdulatokat, ő pedig erősen figyel vagy nevet) azt találtam mondani a csöppnek, hogy Jemente Dedő - mert a Csanu olyan aranyosan tudja mondani:) Na, erre ő:- Tende (Csenge), hallottad? Anya a'tt mondta neti, hod Jemente Dedő! Pedig nem is úd hívját, hanem hod Jemente Dedő, ude Tende?! - akkorát nevettünk! Egyébként már nem is igaz, hogy mindig így hívja, egyre többször hallom ki tisztán vagy a kezdő 'l' vagy a középső 'v' hangot.

És nem győznek versengeni, hogy mi mindent adnak majd át neki, ha megnő! Már a legféltettebb kincsek is mind-mind fel vannak ajánlva, mindig nagyobbat licitálva a másikra:)

A múltkoriban pedig sült kolbászt ettünk, és volt egy, ami kicsire összeugrott, azt mondja a Csanu:- Anya, ett medhagyhatnánk a Jementénet, ha nadobb lesz!

Jelentem számtalan rövidnadrágot varrtam a Csanunak, kisszoknyákat a Csengének (és milyen büszkén hordják! Olyan jó!), most még egy ajándékot fejezek be, aztán egy merendelésem van (bizony!), és már neki is állok a Csenge iskolás, abc-s falvédőjének!

 

 

 

 

Tudomány

2010.07.08. 05:47 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Még görcsösek a mozdulatok, még remeg a kicsi kéz, de ha valaki rajta felejti a szemét - márpedig egy anyuka szokta:) - akkor látja, hogy már nem céltalan hadonászásról van szó. AZT a bizonyos játékot szeretné megkaparintani! Ééééééééééés:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És még csak szombaton múlt három hónapos! A kis textilzsebkendőt, amivel a Csenge és a Csanád is kezdte, már vagy két hete gyűrkészi, markolássza, rágicsálja nagy-nagy élvezettel, véget nem érő beszámolóval egybekötve. 

Hétfőn pedig elállt a lélegzetem is, amikor megláttam, mit csinál - ezért aztán az első megragadásról nincs is kép:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Csanu új és igen kedvelt szókapcsoltata mostanság - mezítláb van egész nap, zokni, papucs, szandál nélkül, vagyis: Mezítláb nélkül!

Az utolsó borsóval végre ő is elmehetett apával a piacra! Annyira büszke volt! És ügyes, szépen helytállt, segített apának, és egészen éjfél utánig fent volt! Kép is van, de nem találtam hiretlen, csak egy futóbicajost:

A fotót nem tökéletes, de talán ez érzékelteti legjobban azt a lendületet, fékezhetetlen örömet, ahogyan használja!

Manapság sátorozósat játszanak a Csengével, aki egész nyáron alkot, minden nap készül valami papír ceruza/festék, stb. és ragsztó segítségével:)

Jemente

2010.06.30. 09:08 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

A Csanu hívja így:) Ő kicsit korábban kapott kistesót, mint anno a Csenge, de csak egyszer mondta, hogy tegyem le, és inkább őmellé bújjak az ágyba, hogy ketten aludjunk. Az első két hétben nagyon szépen csiszolódtak, a harmadik hét volt a "kibukás", akkor történt ez is, de hamar vége lett, és nem is volt komoly sosem.

Aztán egyszer csak újra ezt mondta, valamelyik nap.

- Anya, tedd je a Jementét!

Megdöbbentem, hisz réges rég nem mutat féltékenységet felé. De nem volt időm ezen töprengeni, mert valaki tovább rángatta a pólómat: - Anyaaa, tedd je a Jementét! Hadd simodassam med a kis kezét! - na, ettől aztán mindjárt ki is csordult a szívem:)

És olyan jó is a kistesó! Már gyakran nem akarnak leülni mondókázni, nem olyan kicsik már, de a tesónak mindent! Ezért aztán őt "tanítjuk" mindenfélére. Mondókáznak, mutogatnak neki, az egyik kedvenc, amire simogatjuk a megfelelő testrészeit:

Nem is olyan picike,

Csak a lába, a keze,

Csak a füle, csak az orra,

Nyaka, térde, könyöke.

Nem is olyan picike!

Nem ám! És végtelenül kedves, a minap a Szilvi barátjának beszélgetett jó ideig, de egyre inkább mindenre mosolyog:) Nagy szemekkel csodálkozik a világra, és nem győzi mesélni a sok újdonságot. Szépen tartja magát, már a kezdetektől - ő is hason alszik - , kitámaszt a mellkasomon, és nézelődik, néha meginog, olyankor gyorsan belémbújik, de csak egyetlen másodpercre, aztán megint ki, újabb felfedezések felé:)

Tegnap az Én kis kertet kerteltem mondókát mutogattam a pocakján, úgy nevette!

 

Aztán a tejivás is megoldódott - a Csanu a szopi után nem nagyon akart tejet/tejterméket elfogadi, csak joghurtot, dehát abban meg sok mű dolog van (Danone...), és a Trappista sajtot, de később meg azt megunta. A tej sehogy sem akaródzott, hiába itta a Csenge is mindig. Próbáltam kakaó formában (kisebbik rossz...), ez sem, de végül az ovi után megtört, és a kakaó jöhetett. De bántott ez nagyon, főleg a sok szívószál szemét, ami maradt utána - mert azt persze csak szívószállal lehetett inni.

És megtaláltam Szabó Lőrinc versét, a Hörpentőt. Azóta ezt mondogatjuk, míg isszák a tejet:) És isszák!

No és főztünk gyurmát is, a neten találtam a receptet, nagyon jó, takarékos, olcsó, és rengeteg van belőle. Imádják ők is, hogy bátran alkothatnak, nem kell spórolni, nagy figurák is készülhetnek.

Oviba már nem járunk, mióta az iskolásoknak is szünet van, és úgy látom, a Csanu nem is folytatja majd ősszel, csak egy év múlva. De majd meglátjuk.

Sokat vannak kint, bicajoznak, szaladgálnak, ugrálnak, homokoznak, szerepjátékokat játszanak, cicáznak, sajnos csak három kiscica maradt az ötből (Pötyi...), ezeket aztán őrizzük nagyon!

A Csenge pedig egyedül jár boltba, már vagy tucatszor volt, ügyesen, bicajjal megy, a kis hátizsákjával. Nagyon büszke vagyok rá!

Jaj, a Csanu FUTÓBICIKLIJÉRŐL még talán nem is írtam! Apától kapta a harmadik szülinapjára. IMÁDJA! Mindenhová vinni kell, és hihetetlen milyen ügyesen, egyensúlyban tud vele száguldani! Képet is keresek majd...

Ja, igen és Mazsolát játszunk. Gyakran, néha folyvást. A Csanu a Mazsola, a Csenge aTádé (ez eleinte fordítva volt, de mégis, a Tádé csupa rózsaszín...), jómagam  a Manócska,  Levente a Menyus, apa a Varjú bácsi, vagy a mama. És olyan következetesen játssza a Csanu is, hogy még ha bánata van is, akkor is Manócskaként keres:)

Már nem is tudom, mit akartam még, meg a vonalzókat is átírni, meg minden... de olyan jó, hogy ezeket meg tudtam örökíteni:)

 

 

Első névnap

2010.06.28. 07:16 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Nemrég fedeztem fel ezt:

április 28. Valéria

május 28. Csanád

június 28. Levente

Isten éltessen a mi kis kacagógerlénket!

Olyan édesen, hangosan tud már kacagni, legjobban arra, ha a fülecskéjét puszilgatom, de nagyon szereti azt is, ha valaki beszélget hozzá, olyan édesen válaszolgat! Ó, az első nevetés: május 10.

A kép persze nem azonnal készült, és elég rossz is lett, mert nem akartam vakuval a szemébe villantani, amúgy meg nem éles a benti fényviszonyok között, viszont nevetni csak ránk szokott, a gépre nem, így mire elkaptam ilyenre sikerült:(

Sűrűn, de vígan telnek a napok, anya szabadidőben varrogat - mindenfélét, , a Szilvinek ajándék táskát, nyakpárnákat, rövidnadrágokat, kisszoknyát, trambulin huzatot... Nagy tervek vannak egy Csenge falvédőre is, remélem sikerül összehozni. A névnaposnak is szeretnék egy kishajós képet a mózesébe.

Olyan érdeklődő, már észrevesz mindent, csodálja a szoba lámpáján lengedező - még a kisiskolás Szilvitől való - madarakat, és szívesen nézelődik a pihenőszékben, játszószőnyegen is. A kiságyban az Adriéktól kapott játékok lógnak, olyan mélyen, hogy eléri a csöpp kezével - és (persze még nem irányítottan, csak véletlenül) meg is ragadja, mozgatja a zsinegüket. Nagyokat magyaráz, és amikor nevet, szinte minden kis porcikája vele kacag. Imádjuk őt nagyon!

Az ujjacskáját egyre ügyesebben találja meg, alvásnál gyakran segíti így viszaringatni magát a mózesben, de amikor elaltatásként ringatom, sétálgatok vele, éneklés közben is mindig szopizza.

Olyan furcsa, hogy a sok hasnolóság ellenére is mennyi újat mutat pl. a szopizás terén. A nagyok elfordultak, ha nem kértek már, ő kiabál, kétségbeesetten sírva fakad, ha megkínálom olyankor, amikor nem kér (pl. csuklik, és szeretnék neki imígyen segíteni).

Már buszoztunk is  - a kis Csengét vittük Paksra,  fogorvoshoz - nem is volt semmi gond, szépen elvolt a kendőben, csak hazafelé sirkódott kicsit, mert ugye ott nem lehet csak úgy, hirtelen szopit kapni, mint itthon.

És érdekes, bármit, bárhogy teszünk, ő is úgy fekszik le, mint anno a Csenge: este 10 körül alszik csak el. A Csanuka már 7-kor szunyált, és reggelig fel sem kelt - ő sem kel, csak így későbbre tolódik a reggeli kelés is. Azt gondoltam, a Csengénél rontottam el valamit, és azért nem aludt el ő korán, mert hisz tessék, a legényke milyen ügyesen csinálja! És nem, a Levente ugyanolyan.

Már a Pötyinek is nevetgél, a macsekoknak is (az előző miatt már csak 3 van, a Csenge úgy siratja, nagyon sajnálom szegénykét).

A nagyok és a mama is sokat segít, a Csenge mindig lelkesen vigasztalja, ha engem hív, de még nem tudok odaérni, a Csanuka pedig a legféltettebb játékait mutogatja neki, hogy jobb kedvre derüljön:) és mindig kéri, hogy guggoljak le, hogy megsimogathassa a kis kezét, arcocskáját. Nadon szejetlet L(J)emente!-mondja neki, olyan aranyos!

Sokat játszanak vele, mellébújnak a szőnyegén (alig férnek el hárman a játékhíd alatt:), beszélgetnek hozzá, mutogatnak, mondókáznak neki. De egyébként is részese a napoknak, neki készülnek gyurmaművek, rajzok, gyöngykirakások, vagy csak úgy, bevonják őt is. A Csanu tegnap pl. mellételepedett, míg a pihenőszékében nézelődött, és az egész doboz kutyás dominót egyenként megmutogatta neki.

Fénykép jóval kevesebb készül, úgy elmerülök a nézegetésükben, hogy el is felejtem elővenni a gépet. Így járt az az ennhivaló, szopi utáni visszaalvós mosolygás is, ami a kisbabákra annyira jellemző - mindig elhatároztam, hogy megörökítem, de amikor letelepedtünk, sosem volt ott a gép, és sajnáltam volna megtörni a pillantot azzal, hogy odamegyek érte. Most meg már sosem alszik el szopi után. Mélyen a szemebe néz,hatlmas mosoly,  és beszélgetni kezd:)

Most beteg szegényke, köhög is kicsit, meg az orrocskáját is szívtam néha - persze a Csanukától kaphatta el. Olyan ügyesen a szája elé teszi a kezét, mikor köhög, elfordítja a fejét is. És a következő percben kedveskedve megsimogatja a kis arcát, kezét...

A sok kép között jópár tesós is van, nagyon szépek, szívmelengetőek, de sajnálom az időt, amit nem velük töltök, így azokat most nem volt már energiám előkeresni. Ez a vacak meg nem akarja csatolni a képeket.... Majd még próbálkozom.

 

Hohó, ébredés van:)

 

 

Restancia

2010.06.03. 05:37 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Annyi minden, hogy csak a gyorsan előkerülő lényeges pontokat:)

Szóval május 28-án a Csanu névnapján a mi kis Csengénk elballagott az óvodából. Ezen a napon történt még egy nevezetes esemény, hogy a legkisebb se maradjon ki - a Levente "megtalálta", és azóta szopizza a jobb kezének hüvelykujját (ezt már az UH felvételeken is gyanítottam:), valamint ezzel egyidőben elkezdte végigaludni az éjszakát. Én ugyanúgy kelek, nézegetm, nincs-e baj.. tudom, örülnék még egyetlen átaludt éjszakának is pár hét múlva, de én már csak ilyen aggódós vagyok:)

A Csenge gyönyörű volt, szépen elmondta a hosszú verset - majd egyszer azt is leírom - és olyan furcsa volt a kis Csanádot az ovisok között ülve látni, a kicsi padon.

Mivel számtalan, jobbnál-jobb fotó készült, csak ezt teszem fel gyorsan, véletlenszerűen kiválasztva:

Mint a képen is látszik, a csöpp hordozókendőben éli a mindennapokat:) Ez egy vadonatúj, rugalmas kendő - sajnos csak 7 kg-ig hordható, utána ismét jön a régi szövött. De ehhez képest a Nandu olyan vacak... be kellene ruházni valami minőségibe a szövöttből is, bár elkesrítő, hogy az árak elég magasak (ez 8000 volt), használtan is a legolcsóbb 16 000...

Kendőben kezdünk reggel, hogy el tudjunk készülni, indulni az oviba (apa még sokat segít, amikor a kicsik már készen vannak, de a csöpp még alszik, itthon marad vele, vagy ő viszi őket az oviba - de 22-én kezd az új munkahelyen, még jó, hogy akkor már nyári szünet lesz). Kendőben maradunk délelőtt, hogy főzni tudjak, kendőben maradunk továbbra is, hogy el tudjak menni a gyerkőcökért az oviba, és kendőben maradunk, hogy a Csanut el tudjam altatni - ez már elég ritka, bár még hiányzik neki, de már sokszor nem alszik napközben. Késő délután szintén kendő, hogy vacsorázni tudjunk, és simán lemenjen a nagyok fürdése/ hajmosása, hajszárítása. Nem is tudom, mi lenne velünk kendő nélkül... Nagyon szeretem én is hordozni, és ő is olyan jól érzi magát benne:)

A mama is sokat segít, de ő sajnos nem tud mindennap itt lenni - pedig de jó lenne!

A csöpp pedig szintén feladta a leckét a szopi terén. Úgy látszik - bár sok a hasonlóság - ebben is mindenki más, még ha testvérek is. Amikor nagyon éhes, nem mindig fogadja el egyből a szopit, sokszor keservesen sírva elfordul tőle - gondolom nincs türelme hozzá. Nem, nem szoktuk előtte sírni hagyni, egyszerűen van, hogy nagyon éhes, például a végigaludt éjszaka után. Ilyenkor ki kell zökkenteni valahogy. Olyan jó, hogy a Csanuval annak idején 15 hónaposan megéltük a szopási sztrájkot! Sokkal nehezebb lenne egy kicsivel kísérletezni. Bár neki sem használ mindig, ami anno a Csanunak, de a lényeg, hogy kizökkenjen, ugyanúgy áll itt is. Gyakran még a szopizásra utaló testhelyzet is sírásra készteti, ilyenkor sétálgatva próbálkozunk, de egyből az sem szokott megnyugvást hozni. Aztán van, hogy félálomban lehet csak belefogni, amikor előtte gyorsan teleszipákolta magát, de még éhes, viszont már nincs türelme hozzá - mert a szipákolással sok levegőt nyelt, és fekve már nem érzi jól magát. Anno még 2 hetesen egyszer olyan nagyot bukott, hogy az orrán is jött, rettenetesen megijedtem, rohantam vele a fürdőszobába, a hideg vízhez, szerencsére nem lett semmi baj. Azóta - és előtte - sem bukott soha.

Egyébként olyan, de olyan édesen nevet, teli szájjal kacag, imádnivaló kis emberke! Már mindenütt észrevesz a szobában, és figyeli, merre megyek, beszélget azon a kedves vékonyka kis hangján.

A nagyok is szeretgetik, a Csenge egyenesen imádja, a Csanu is mindig szalad vigasztalni, de ő már mondott olyat, hogy tegyem le (a Csenge anno soha). Lementének hívja, annyira aranyosan tudja mondani, hogy nem is javítgatom. Egyébként megvan a 'v' hangunk, de itt valahogy nem hallja ki.

És egy adag kismacskánk is van, a mosókonyhában születtek, gőzünk sincs, mennyien vannak, de már 3  hetesek, lassan elő kell jönniük...

Persze a Csanu engedte be a macskát, mindig csuktuk az ajtót, de akkor apának kellett kivinnünk vetőmagot, este volt már, szépen felöltöztek, de a Csanu ragaszkodott hozzá (álmos volt nagyon), hogy csak ott és csak azonnal cipzározhatom be a dzsekijét. Ebben nem is lett volna semmi, ha nincs a kezemben (kivételesen kendő nélkül) az alvó Levente, akit nem akartam felébreszteni, mielőtt beteszem az autósülésbe. Szóval semmilyen érv nem használt, kivittem a kicsit, de a Csanu rohant utánunk sírva, toporzékolva, és persze nyitva hagyta az ajtót... A macsek pedig nem jött ki, hiába csalogattam, reggel meg már hallottam a kiscicák sírását...

Az ovi a Csanunak szerintem csak egy alternatív hely, ahol a Csengével van - vele bárhol ottmaradna - nem tűnik úgy, hogy egyedül is szeretne majd menni, így vélhetően ő is itthon lesz egy közös évre a Leventével, mint a Csenge anno vele. Nem is bánom, olyan nagy segítség - szélpen eljátszogat a kicsivel, beszélget neki - és ráadásul a kettőjük viszonyának is jót tesz. Nem beszélve arról, hogy én is kicsinek látom még őt az oviba járáshoz. Annyira sok az élmény, hogy itthon nem is tudja elmesélni, mi történt vele ott. És annyira sok dolgot nem csináltunk még:) bár ez a Csengével is így van...

A Csenge is imádja így, hogy együtt mennek, nem is akar már nélküle menni:)

Annyi mindent írnék még, a kis lelkükről, hogy megmaradjon, de lassan mennem kell:)

 

Elnézést kérünk mindnekitől, hogy nem jelentkezünk, rajta vagyunk, de nehéz egyeztetni:)

Az óvónéniknek készült ballagási ajándékokról az iwiw-re töltöttem fel a képeket, oda egyszerűbb volt.

 

/az előforduló, észre nem vett  gépelési hibákat a klaviatúra és a gép együtt okozza:(/

 

 

 

 

 

Sok születésnapokat

2010.04.30. 04:45 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Sok születésnapokat vígan megélhess,

Napjaidat számlálni ne légyen terhes.

Az ég harmatja szívedet újítsa,

Áldások árja házad elborítsa!

 

Tenéked minden öröm holtig adassék,

Amellett semmi bánat ne barátkozzék.

Légyen éltednek virágja mind kinyílt,

Szíved ne szenvedjen semmi sebes nyílt!

ISTEN ÉLTESSEN DRÁGA KIS CSANUKÁM!

 

És a Csenge köszöntője:

 

Elindult egy kis csiga-biga virággal kezében,

Nagy tarisznya az oldalán, nagy bot a kezébe.

Amíg ez a kis csiga-biga betoppan elébe,

Addig éljen a Csanád friss, jó egészségben!

 

Manapság így bicajoznak:

 

Legújabb tudomány: pizsama ki- és begombolása (hibátlanul!)

Kedvenc elfoglaltság: kis papírvágó ollóval való vagdosás (korlátlan ideig:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy hír: kedden bent maradt a Csengével az oviban! Igaz, csak rövid időre, míg az udvaron voltak. Jól érezte magát, és menni akar újra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit felfordult a világ, a Csengéért való déli elmenetel, és a kistesó miatt már szinte alig alszik délután.

De a Leventét nagyon szereti, néha még engem is meglep, mennyire Féltő óvatossággal simogatja a buksiját, mindig megkérdezi, meg szabd-e fogni a kis kezét, számtalan puszit ad neki, és vigasztalgatja, ha sír (ez utóbbi csak szopi késés esetén jelentkezik:) És ő már nem kér szopit. Sosem hozta elő, mióta megszületett a kistesó. De gyakran hozzánk bújik szopi alkalmával, és bedugja a kis kezét a ruhámba (legtöbbször meg is kérdezi, szabad-e), másik ujjacska a szájában, mint elalváskor, vagy csak, ha szeretgetésre vágyik.

Kedvenc új kinti elfoglaltság: a Templom téren való motorozás, biciklizés.

Kedvenc Leventés Csanád-száj:

Még az első héten történt, egy pelenkázás alklamával, amikor is már nagyon időszerű lett volna a szopi. Tanulmányozgatta a kicsit, és közben próbálta ő is nyugtatgatni, ahogy tőlünk hallotta. Így kerekedett a következő mondat - sajnos csak a fiúk számára kecsegtető:

- Ne sírjál, van kukid!

Azóta is sokszor megemlékezünk róla, de még mindig röhögünk:)

 

 

U.i.: nagyon szépen köszönjük mindenkinek a kedves szavakat, érdeklődést! Sajnos ritkán jutunk a gép elé, de igyekszünk!

 

 

Megszülettem !!!!

2010.04.02. 22:55 - Levente, Csanád, Csenge, Vali


Megszülettem !!!!

 

2010,04,02. 3óra 05 perckor

 

Súly: 3700g

 

Magasság: 54cm

 

Név:  Bán Levente Gergő

 

Jelenleg apa viszi az  bologot  ő a travian világában edződött , ezért várható némi változás mind a tartalom mind  a forma tekintetében..

 

A szülés gyors és lényegretörő volt .

 

00,30 Apa ébresztése, Anya szerint itt az idő.

00,45 Apa felfogja hogy mi is a helyzet indulás előkészítése  a korházba

00,50 Györgyi és Mama megérkezése

00,52 Start, útközben rendszeres 5 perces fájások, kisebb vita a nevekről.

01,30 Szülőszoba

01,30-02,30 Vajúdás, fájások erősödése

02,30 Magzatvíz elfolyása, megkezdődik a kitolás.

02,30-03,00 Erős fájások anya ügyesen nyom.

03,05  Megszülettem !!!!!!!

 

Anya adott szopit, én ügyesen szopiztam jó sokat, a mai napon már székletem is volt.

Anya is és én is jól vagyok, a két nagyobb testvérre apa vigyáz.

Már alig várom hogy én is othon lehessek velük.

 

 

Anya lehet hogy nem pont így élte meg az eseményeket de majd ha haza jön ő is leírja a saját verzióját.

 

Mit nekünk front!

2010.04.01. 04:28 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Méghogy a front megindítja... Vagy lehet, hogy már most dacccol velünk?!

Mindenesetre egyáltalán nem gondoltam, hogy majd még ennyi bejegyzést írok a pocis fotók után:)

De így legalább tegnap ott lehettünk a papa 77. szülinapján , sokat motorozunk, biciklizünk a gyerkőcökkel, este kimostam egy egész adag gyerekruhát, szóval tényleg minden megvan már (mondjuk a fürdőszobát és a konyhát is illő volna még kisuvickolni, de azt hiszem, az már későbbre marad).

 A kocsi régóta úgy néz ki, hogy a két első ülés (attól függ, mikor vezetek én) döntve, mert autóban ülni (és amúgy is ülni)  már nem túl kényelmes, az övterelőt cserélgetem mindig, hol ide-hol oda.

Tegnap Földvárra mentünk - katasztrofális minőségű az út, így az utolsó hetes pocakkal nézve... minden kis döccenő szörnyen esik. Marcipán-akció révén bevásároltuk a húsvéti sütiket - mostmár nagyon úgy fest, nélkülünk zajlik majd... A locsolókat ismerjük, apa megbeszéli velük, mikor jöjjenek, aztán a Csenge is megy majd velük közösen locsolni. Jobb ötletünk nincs, gyerkőcöknek tetszik:)

Ma megyünk az orvoshoz, Babóca-jel még mindig semmi.

Két dologtól félek: nem szeretnék túl korán bemenni, és túl későn sem elindulni. A Csengével szerencsére csak szivárgott a víz, azt írják, ez akkor van, ha nem alul reped a burok, és az orvos sem szokta észrevenni - nem is vette, pedig rögtön mentünk hozzá... de így volt jó, mert ha már akkor be kell feküdnünk, bele sem akarok gondolni, így is sok rossz emlékem van... Fél 5-kor kezdődött a szivárgás, este 7-kor folyt el teljesen, és hajnali 5 körül értünk be (akkor azt hittük, már jönni kell, pedig maradhattunk volna), a Csengécske pedig aznap délután háromnegyed 4-kor született meg. A Csanuval pedig 2 percesekkel mentünk a kórházba - az sem volt az igazi, valahogy a kettő között kellene eltalálni:)

Mindenesetre apa nem szurkol a mai napnak (ápr. 1.), egyébiránt azért sem, mert 80q műtrágyát is hoznak ma...

Egyébként jóval aluszékonyabb vagyok, most is megyek már, pedig korábban simán fent maradtam. Az ébredés ugye garantált, de jól is jött, mert kiteregettem, és megfőztem a tojást a Csengécskének az oviba. Szegényke, azt mondja, csak ő nem vitt főtt tojást a húsvéti előkészületekhez... (nem a mi hibánk, kérdeztük az óvónőt, és semmit nem tudott róla - kiderült, a másikat kellett volna kérdezni...). De megint megdícsérték logopédián (mindig dícsérik:), és ettől nagyon jó kedvvel jött haza (apával, a Csanut rá tudtuk venni, hogy üljön a biciklisülésbe, és ne kismotorral, vagy kisbiciklivel menjen - nem volt könnyű, sajnos étel-cselt kellett bevetni (pedig sosem gondoltam volna, hogy én valaha rágcsával vagy édességgel zsarolok...), én nem is tudom, mit csináltam, de jól jött, hogy apa felajánlotta az elhozatalt:) Egyébként tegnap néztem az időt, negyed óra alatt érünk be az oviba  agyerkőcökkel, kisbiciklin, kismotoron, én meg gyalogosan utánuk.  Nem is rossz! Igaz, haza csak 1 óra múlva értünk a Csanuval (bolt, útközbeni állatnézegetés, stb. közbeiktatásával:)

Hááát, már én is borzasztó kíváncsi vagyok! Tényleg mindent elrendeztem, már olyanokat is, amik tervben sem voltak, szóval már csak várakozunk:) Ambivalens érzésekkel - mert nagyon-nagyon szeretem a pocakos létet is:)

 

Apropó, megragadván az alkalmat, a Boti kistesója, akivel egy napra voltunk kiírva, hétfőn este megszületett! Sümegi Boldizsár Máté! Szép formás - és nagy! - legyényke. Ők már tuti otthon töltik a húsvétot.

 

Igen, és tegnap otthon láttam az első gólyát! Egy nagyobb darab papírt vihetett, mert pontosan úgy nézett ki, mint az a gólya, amit kedden este a Csengécskéékkel az ajtónkra rajzoltunk, baba-batyuval a csőrében:)

 

 

 

 

 

Fronthelyzet

2010.03.30. 16:31 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Az igazit szerdára ígérik, Babóca-jel semmi.

De valami biztosan van  a levegőben, mert a gyerkőcök is oda vannak, hazafelé az oviból a Csanunak már sehogy sem volt jó, a Csenge pedig az Annától tegnap kölcsönkapott biciklijével belerohant az autó ajtajába... (elég csúnya).

Ide is másolom inkább az előzőből az egyik  kedvenc Szabó Lőrinc versemet:

Szabó Lőrinc: LÓCI ÓRIÁS LESZ


Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyrõl a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsõnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnõtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén

És ijesztõ volt odalentrõl,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erõsek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az elsõ hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

 

Manapság így megyünk-jövünk az oviba, biciklivel, kismotorral, mindenki örül a jó időnek.

 

A Csanut sem lehet már itthon hagyni, hol kisbiciklivel, hol kismotorral, de ő is mindig kel, és kíséri a Csengét.

És ügyes nagyon, mindig meg van beszélve, hogy a sarkokon meg kell állni, és bevárni engem, úgy is van mindig. Csakhogy tényleg éppen a sarkon áll meg. Ami azért baj, mert aki nem elég figyelmesen közlekjedik, az bizony veszélybe is sodorhatja a kicsit... Szóval mától a sarokhoz közeli tereptárgyakat jelöltem meg - és szépen betartják. Odafelé egészen hosszan járdán megyünk, aztán az önkormányzat előtt van egy komolyabb átkelő, amiben nem is annyira a forgalom, mint a szemközti mély árok a gond, mindig rémeket látok miatta... (ugyanitt visszafelé a szelektív kukák a tereptárgy, név szerint a sárga) utána még mindig járda, de aztán már olyan rossz minőségű, hogy az úton megyünk (elenyésző forgalmú kicsi köz), ott a papírboltos néniig lehet menni, aztán közösen át a falun keresztül vezető úton, és megint járda, az ovi sarkáig. Visszafelé nehezebb, akkor a szúrós bokor (csodabogyó) a cél (mert utána megint a nagy útkereszteződés jön).

És egyedül akar mindent, meg is csinálja szépen, de ha beleszólnak, vége. Sajnos ezt a "kedves nénik" nem értik meg, és ma is, amikor a védőnőhöz mentünk, jött egy autó, a Csanu már indult volna be a járdára, de egy néni megfogta a biciklijének a kormányát, hogy gyorsabban bevigye. Na, ott vége is lett mindennek, nem szólt ő egy szót sem - és nem is mozdult. Egy tappodtat sem. Végül valahogy elindult utánam, persze a néni megint nem hagyta, hogy egyedül megálljon a sarkon, ahogy szokta, na, akkor megint lecövekelt... az illető meg meg volt győződve róla, hogy nem való még az utcára... Szeretem  az ilyen helyzteket, segítőkész néniket,  főleg nagy pocakkal, amikor még ráadásul sietni is kell...

És ma, amíg a Csenge iskolába való beíratásához szükséges dolgokat másoltam az oviban, kimentek az utcaajtóhoz, az Annáék miatt. Csakhogy egyszer rohan ám a Csenge, hogy a Csanu előrement, és nem látja... Ilyen még sosem volt, tudtam is, hogy biztos megállt egy ponton, de azért borzasztóan megijedtem, rohantam én is, és tényleg! Ott állt türelmesen a szúrós bokor mellett! Okos nagyon, de mivel még nem éri fel a veszélyt, nagyon féltem. Persze az óvodai ceruzával a kezemben, a Csenge dolgait otthagyva szaladtam ki utána, úgyhogy nagy nehezen rávettem, menjünk vissza... Aztán meg addig nem jöttünk el, míg nem, csúszott egyet, mert hisz megígértem (tényleg, azzal csaltam vissza), de addíg gondoltam, amíg összeszedtem a cuccokat, nem még utána...

(ha valami nem úgy alakul, ott szeretné folytatni, ahol megakadt a szál) - ma például végül arra jutottunk, hogy felhívtuk apát, mert azt mondogatta, nagyon elfáradt hazafelé az oviból félúton, vinni már nem akartam hazáig, főként mert a kismotor, a táskám, a mackó, a Csenge pulcsija és az ovis rajzok, meg az iskolai beíratkozáshoz szükséges adatlap mellé még a Csanu is kicsit sok lett volna  a kezemben. Így is vittem pár métert, de hazáig nem vállalkoztam rá.

Aztán, mire apa megjött szépen megették az ovis uzsonnát a padon, nézelődtek, nevetgéltek, de végül nem tudta eldönteni, autózzon-e vagy mégis motorozzon tovább, mert a Csenge meg apával indult hazafelé. Aztán pár próbálkozás után mégis a kocsiban kötött ki, berakta a mociját (előtte már 2× megcsinálta, majd kivette és elindult velük), és beült, de abban a pillanatban, hogy elmentek (biciklivel hamar eltűntek a látótérből), már megint velük akart menni, de nem úgy, hogy utolérjük őket, és onnan, hanem, hogy innen kezdjük előlről... Aztán mégis elegendőnek tűnt, hogy utoléréskor kiszáll, vígan pattant fel a járgányra, én meg hazavittem a kocsit.

Mint később kiderült, onanntól sírva jöttek, mert mégis velem akart (amúgy álmos is volt már, éppen rosszkor van ez az ovis hazajövetel, ő már nagyon fáradt addigra). A Csenge pedig boldogan nevetve jött felém a biciklivel, és meglátta a szomszéd által elcsábított macskáját, persze arra figyelt, és - belerohant az autó ajtajába. Amennyire tudtam, elrántottam a kormányt, de a pocakot féltve nem volt tökéletes a manőver, és így is csúnya lett az ajtó (a kezének szerencsére nem lett baja).

Na, apa ettől már végképp kibukott:) a gyerkőcök is, mindenki sírt, senki nem akart persze bejönni, és lefeküdni - csak jóval később, és még most is alszanak, tudtam én, hogy ez is egy baj).

Az öltözködés további tökéletes dacc-színtér, de érdekes, és nem várt módon az általam varrt sapi nagyon bejött! Azt hiszem, kellene egy tavaszi kabátot is varrnom..

A bicikli egyébként azért költözött hozzánk, mert az Anna is kapott nagyobbat, és a Csengécske is végképp kinőtte már a csöpp dalmatásat, amit még a Csanu "hozott" neki. És a tesó miatt szerettem volna még  én is látni, amikor nagyobbal gyakorolgat - és ügyes is nagyon!

Szóval jó kis délután volt:) ébredés után megyünk a Templom térre bicajozni, tegnap is olyan jól érezték magukat. tegnap megvarrtam a kis kézitáskát az IKEA anyagokból, ami már rég esedékes volt, mert mindig a kezemben hordtam a telefont, kulcsokat, zsebkendőt, stb., ha csak gyorsan elszaladtunk valahová, ez a táska éppen akkora, hogy beleférjenek a legfontosabb apróságok - és másoknak is tetszett! A képen ez van a kezemben, az egyik kedvenc madaras anyagomból készült, a mei-tai-hoz is ebből szeretnék majd felhasználni. Mágneszáras, így a folyton elromló cipzáraktól is mentesült, és gyorsabb is így nyitni, mégsem esik ki semmi. Még én is nagyon elégedett vagyok magammal (ritka...), csak a végén a ferdepánt nem lett az igazi - mondjuk biztos szebben illeszkedne, ha nem a Csanuval az ölemben varrom bele:)

És fejben már kész egy újabb, nagyobb táska is, csak anyag nincs még hozzá (illetve van, de még a bolt polcain), az hajtogatott japán táska lesz, hogy a legfontosabb apróságok kibővített változata is beleférjen.

De amúgy leengedtem, a kicsire figyelek, és a "nagyokkal" próbálok minél több időt tölteni. Még tojásfát is szeretnénk, meg húsvéti dekorációt, hiszen ha így megy, lehet, hogy a nyúl a kórházban ér majd bennünket:(

A Csanu már olyan szépen tudja a locsolóversét (2× mondtam el neki előtte), várja, hogy majd tojásért mennek apával, a Csengécske meg a locsolókat. De ha én nem leszek itthon, akkor hogyan szakadnak kétfelé... Előre fáj a szívem.

Kerek erdőn jártam,/ piros tojást láttam./ Bárány húzta ringó kocsin/ mindjárt ide szálltam./ Nesze hát rózsavíz/ gyöngyöm-gyöngyvirágom,/ hol a tojás, piros tojás?/ Tarisznyámba várom!

 

 

39. hét

2010.03.28. 08:01 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Betöltve (éppen ma, vasárnap a fordulónap), immár másodszor.

Állítólag szerdán is jön valami front...

A tegnapi NST szokás szerint zajlott: a Babó itthon vígan mocorgott, az autóban is, aztán elaludt:) Így ébresztgetni kellett, hogy valami legyen, de azt meg a gép nem bírta, úgyhogy már megint a szülőszobán csinálták meg - most ketten szültek...

Az Ildikóval is sikerült végre megbeszélnem, amit szerettem volna - a cikket, ami a kórházról a Kismamában megjelent - és sajnos úgy van, ahogy gondoltam. Bár a magazinba készült fotón jól mutat a szülőszék, még senki nem használta, mert az orvosok nem hajlandók olyan mélyre hajolgatni... De a 24 órás rooming-in felllekesített, a Csanunál még ki kellett harcolni, hogy éjjelre is velem maradhasson, a kis Csengét pedig pityeregve vittem vissza minden éjszaka, és alig győztem kivárni hajnalban, hogy elhozhassam (mindig én voltam az első, aki ott állt a babás terem előtt). Azért nem rossz eredmény, hogy hat év alatt ez lett.

A Babóca egybéként semmi jelét nem mutatja, hogy idekint is szeretne körülnézni:) Nagyokat alszik, símogatásra mindig bújik, és az este 10-11 körüli időszakban hatalmas viháncolásokba kezd. És szereti, ha énekelek neki:)

A "nagyok" egyre jobban bújnak, mindig mindenben anya kell, hihetetlen, milyen finom kis érzékelőik vannak. A Csanu is felkelt tegnap éjjel, mikor hajat mostam, és rendületlenül végigállta az időt a fürdőszoba ajtóban, míg ki tudtam jönni hozzá. Aztán az ágyba bújva ezt mondta: - Én medütöttem madam, mitoj kejestelek! - ... küldök rá puszit, jó? - De mott nem játod, met az ágyba vadok! - olyan édes tud lenni!

Logopédia:

A Csenge nagyon szépen elhagyta a hanghibákat - csak amikor kisbabát játszik, pöszézik szörnyen, de ha akar, ügyesen, szépen beszél, figyel, hogyan formázza az "sz" hangot (csak ez az egy maradt meg neki a végére), jó kis gyakorlataik vannak a logopédia füzetben, és szereti is az Ildikó nénit, ő pedig mindig dícséri, hogy milyen szépen igyekszik, mennyire ügyes.

Megírták az iskolai felmérőt is, jó sikerült neki, mondtam is, hogy ügyes volt. - Nem voltam! - és elkezdte sorolni, hogy milyen feladatok voltak - elmondta az összeset, tudom, mert utána nekünk is megmutatták az óvónők - hol hibázott (amit már akkor is tudott, csak nem kapnak radírt sosem, és így nem tudta kijavítani, 2 kis hibája volt), miből mennyit, hova kellett rajzolni... a teljes feladatsort végigmondta aznap este! Csak ámultam.

A Csanunál pedig előjött az élettani dadogás (ennyi idős korra és fiúkra egyébként is jellemzőbb). A Csengének sosem volt, meg is ijedtem, mikor a télen elkezdte, de utánaolvastam, és az Ildikó is azt mondja, nem szabad foglalkozni vele.

Manapság így hasal, imádnivaló!

Egyébként nem folyamatos, csak néha jön elő. A lényeg, hogy benne ez nem tudatosult, fogalma sincs, hogy dadog (amikor nagyon akarja mondani, akkor a mondat első szavát sokáig húzza), és NEM IS SZABAD FELHÍVNI RÁ A FIGYELMET, MEGKÉRNI, HOGY JAVÍTSA KI, MONDJA HELYESEN, STB.! MERT AKKOR TUDATOS, VALÓDI DADOGÁST VÁLTUNK KI BELŐLE, AMI NAGYON NEHEZEN ÉS HOSSZADALMASAN JAVÍTHATÓ!

És tényleg, elő-előjön néha, de sosem szólunk neki, semmilyen módon nem utalunk rá, és hamar el is hagyja mindig. Remélem, ha oviba megy, a többiek felé sem lesz ebből gondja, mert itthon nagyon szépen tudjuk "kezelni", nem szeretném, ha ott felhívnák rá a figyelmét. Mert szeretne menni a Csengével, a Csenge is nagyon várja, hogy vihesse magával, aztán persze majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Egyébként még sok hangja nem tiszta (így volt a Csenge is ennyi idősen, nem is piszkáltuk, mert ekkor még nem szabad javítgatni, és magától is egy év alatt is rengeteget vltozott!), de érdekes, hogy az 's-sz' hangok gyönyörű tiszták, már egészen korai időszaktól. A Csenge sokáig azt mondta: füni,  fülinap:)

A kórházba viszek magammal pár apróságot, amit majd akkor kapnak tőlem. Semmit sem változik az ember. A Csengét annak idején nagyon féltettem, mi lesz majd vele, és nagyon szépen elvoltak apával, egyszer volt, hogy pityergős kedvvel ment el, de mikor utánuk néztem a folyosón, már ott ugra-bugrált apa kezét fogva:) Most is aggódok a Csenge miatt azért, mert már nagyocska, de a kis lelke akkor is dédelgetésre vágyik, bár az ember hajlamos "nagynak" tekinteni őt. A csöpp Csanuka pedig olyan kis picinyke (mint a Csenge volt...), amint érte megyek a mamánál is rögtön bújik, ujjacska szájba, jobb kezét befúrja a ruhámba. Szóval a változás mindössze annyi, hogy most már nemcsak a Csengécskéért aggódom:) A Babóca miatt pedig azért, hogy lesz-e rá elég időm, úgy, ahogy szeretném - ugyanez volt a Csanuval is:)

Vélhetően apával lesznek megint - akkor is a mama volt a terv, de olyan jól érezték magukat együtt, hogy apa inkább hanyagolta a kinti feladatait arra a 3 napra, biztos most is ez lesz. Egyébként nagyon szeretnek vele lenni:) már tervek is vannak, mit fognak csinálni, de előttem nagyon titkolódznak, nem mondják meg, csak azt, hogy apával majd meglepetést készítenek.

Ezt a "fotelt" is ő vágta nekik, persze nemcsak ülésre használják:) a képen valamennyire látszik az első sapi, amit a Csanunak varrtam. Már olyanokat is megcsinálok, ami eredetileg nem volt a tervben, tegnap megvarrtam a pelenkázó táskát is - hihettelen, hogy évekig küszködtem vele, és  csak ennyi lett volna... még az egyik cipzárt kell kicserélni, és a szopis párnához vettem cipzárt méterben (ez nem olyan durva, kemény, mint ami most van benne), még azt szeretném kicserélni. Ja, és a Szilvi meghozta za IKEA anyagokat is, én meg vettem mágneszárat, táskát szeretnék, meg majd félreteszek a madarasból a mei-tai-hoz, az lesz az egyik fele. Szóval tervek, azok mindig vannak:) Ó, és a Csanu haját szeretném még levágni.

Kedves versem, éppen idevág, a kis dacos gyerkőcökhöz - mert ahogy az idő közeledik,  a türelmem is kevesebb feléjük, és persze erre általában a daccc a válasz:) De olyan nagyon ügyesek, sokszor szépen csinálnak mindent, maguktól is összepakolnak, a Csengécske ellátja a Csanut, ha nem érek ki időben a konyhába, már keni is neki a kenyeret, joghurtot esznek, stb. Nagyon büszke vagyok rájuk!

Szabó Lőrinc: LÓCI ÓRIÁS LESZ


Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyrõl a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsõnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnõtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén

És ijesztõ volt odalentrõl,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erõsek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az elsõ hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

 

 

Pocakos fotók az előző bejegyzésben:)!

 

 

 

 

 

 

Kedvenc képek

2010.03.27. 09:06 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Sajnos csak a végén készülnek (gyorsan feltettem az iwiw-re is, ott is rég aktualizáltam) - és a kicsik is hiányoznak róla, éppen a mamánál vannak, ott is aludtak. Mert az elintéznivalók miatt már inkább nem viszem a Csanukát - így is csak totyogni tudok (apa meg is rótt, hol voltunk olyan sokáig pénteken reggel - hol lettünk volna, oviba kísértük a Csengét...). Ő pedig már annyira bújik, mindig vitetné magát. Bújós a Csengécske is nagyon, de nála az izgalom is hatalmas, hogy mikor lesz már a tesó, mi lesz? Csütörtökön este erősebb jóslófájások is voltak, teljesen bele is élte magát, hogy meglesz a Tesó (nem ígértük), és alig tudott elaludni. reggel aztán kissé csalódottan látott meg, mikor kijött a konyhába... Nem úgy a csöpp kis Csanád, már a szobából kibálva szaladt ki: - Anya, itt vagy?

A nyelvecskéje szépen gyógyul, már semmi gondot nem okoz az evésben sem.

És már két sapkát is varrtam neki - az elsőt is szívesen hordja, bár sajnos (mert ugye egy 3 évesnek nem erőssége az állandó próba...) egy kicsit szűk, így ő nem tudja felhúzni egyedül. ehhez a másodikhoz tegnap vettünk anyagot, még nem is látta, remélem olyan sikere lesz, mint a másiknak:)

Egy aranyos dolgát még le szeretném írni. A névválasztáson persze a Csenge mindig az ovis favoritjait hozza elő - a Csanu pedig, aki még nem tud kibújni a saját bőréből, morcosan, összeszorított szájacskával, ráncolt szemöldökkel dörmögi:- Ha kiffiú lesz, attój Tanád!

Egyébként is borzasztó aranyos, amikor makacskodik, ugyanígy összeszorít, ráncol, és mormog hozzá:) A tárgyakon pedig igyekszik bosszút állni, pl. az orrszívón (ősszel olyan szépen megtanulta fújni az orrát, de a sok nátha miatt elege lett, és már nem akarja:(, amikor nem akarja (mert sokszor ő kéri, sőt, ő teszi oda, persze hamarabb elveszi...), akkor utána mérgesen morogva keresi, veszi le a polcról, és eldugja. Nekem meg odaveti a foga között, hogy nehogy igazam legyen: - Méd van benne! Az arc/száj törlés, kézmosás is ilyen. Ha belejavítok, úgyanez van: - Méd olyan! - és dühösen csücsörít közben, annyira édes!

Na és ketten, egyszer az egyik igazgatja  amásikat - de olyan aranyosan! - egyszer a másik magyaráz bele. A Csanu tegnap is a Csengét oktatta, hogyan kellene megoldani a foglalkoztató füzetét:) A Csenge meg már sokszor titkon buzdította ilyen-olyan dolgokra, amiket igazából nem lehetett volna megcsinálni, és ő ugye nem is tette... Sok-sok örömet adnak az embernek, és mindig meg tudnak nevettetni.

 

Apa megígérte, hogy majdan, ha aktuális lesz, tesz fel értesítést és képeket a naplóba! Szóval lehet figyelni, bár ma estig biztos semmi nem lesz:)

Baleset és szussz

2010.03.23. 07:51 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Először a jót.

Szussz, igaz csak kicsi, mert még van egy adag színes mosás, és a pelenkázót is át kell pakolni.

DE: a kicsik 3 napot a mamánál voltak (nagyon élvezték), két éjjel ott is aludtak (és az új kedvenc daluk Halász Judittól a Hívd a nagymamát, mindig ezt kérik:), így sikerült a lakást szépen átpakolni. Mindenki megkapta a külön komódot, játszósarok elrendezése véglegesítve, szekrények átpakolva, babaruhák és egyebek előszedve, törölgetés - nagyjából... - teljesen kész, sőt hétfőn nekifogtam végre, és lemostam az ablakokat, ajtókat, kimostam az összes függönyt - hoppsz, este tűnt fel, hogy egy ajtó sötétítő valami módon mégis kimaradt... - , régi adósságként volt egy beszegetlen függöny is, azt is megcsináltam, feltettem, sőt késő délután elindítottam az első adag mosást a piciny ruhácskákkal.

Azóta már a komódban lapulnak - igaz, még vasalatlanul - nem volt hova tenni őket, mert zsinórban mosok, és a vasalásra nem győztem rá, még csak pár pelus símul úgy, ahogy kell. Benne vannak a Csengécske és a Csanu ruhácskái. Újat nem vettünk, egyelőre nem is látom szükségesnek, az 56-os méret úgyis hamar visszakerül a dobozba:), esetleg, ha kislány lesz,valami igazi habos rózsaszínt... (a kis Csenge idejében mindent sárgából csináltak, szegénykém, a besárgulás  legsárgább napján is pont egy sárga kombidressz volt rajta abban fotóztuk, így még sárgábbank tűnt).

A Csengécske kis kacsás kombidressze, kiscipője, mókuskás plüss rugdalódzója - mind nagy volt rá, 49 cm-rel vissza kellett hajtani az 56-osokat, akkor úgy tűnt, sosem lesz akkora. Most meg a csöpp zokni bőven elfér a tenyerében... és a Csanu annyi idős, mint ő volt, amikor az oroszlános babapokrócot vettük az akkori pocaklakó  kistesónak... Most meg valaki más dugja ide a hasamhoz az aprócska valamilyeit folyton, hogy simogassam:)

ÉS: egy ideje tűnődöm, hogy több ruha is volt, angol pólyák, és édes kis kékségek (többek között, a Györgyitől kapott plüss együttes, amiben hazahoztuk), még a Csanuról. Most ugrott be, hol vannak: a Györgyinél a padláson:) le kéne hozni...

A szopis párrnát is megvarrtam, kapott belső húzózárat is, és szépen megtömtem, a huzat is új - igaz, a külső, 70 cm-es vastag cipzárat nem sikerült igazán szépen bevarrni, de már nem bontom szét. Tavaszias, tyúkocskás, virágos, nyárfás, kiscsébés mintája van, szép bézs (talán így hívják...) alapon - a gyerkőcöknek rögtön megtetszett:)

Már csak a Csanuka tavaszi sapkája van vissza - mivel macerás az új darabok bevezetése, így saját régebbi, hurkolt anyagú (pont, mint a tavaszi sapik, csak ez 100 % pamut) kék  ruhámból szabtam ki neki, és egy kis piros autó lesz rajta filcből - így, ha nem is akarja felvenni, mégsem 2000 Ft... De azt mondogatja, hogy tetszik, és hordani fogja:), csak még össze kellene varrni.

Voltunk az utolsó UH-on is (csak ilyen kép sikerült reggel nyolckor, mindenki álmos volt) - olyan nagyon szép! Éppen, mint amilyennek megálmodtam - most én álmodtam vele, egyébként hagyományosan apa szokott:) Bár ő is álmodott: azt, hogy 3 fiú született, és így rögtön 5-en lettek...azt modja, álmában örömmel mesélte mindenkinek, de belül egy kicsit el volt kenődve, hogyan is lesz a hármasikrekkel...

Szombaton NST, az utolsó orvosi dátumunk pedig április 1. 

Csakhogy pénteken jön a hidegfront:) ezt már a szülésznőnek és az orvosnak is elújságoltam:)

Bár igazi jelek még nincsenek, de szépen lassan jönnek a jóslófájások is, minden napra jut már egy kevés, épp, mint anno a Csanunál - akkor is azt mondták, ez nagyon jó volt, emiatt született hamar, vele egy héttel korábban kezdődtek, és 5 nappal a kiírt időpont előtt jött a világra. A mostani időpont április 4. éppen húsvét vasárnap (és éppen a Boti kistesójának kiírt napja - ki tudja, hogy csináltuk, semmi összebeszélés nem volt, de így lett:).

Még számtalan dolgot meg akartam írni, a kicsikről, hogyan is várják (nagyon, és örörmmel), miket mondogatnak, és milyen nagyon bújnak mostanában:) De azt hiszem, ezeket csak belül őrizzük meg, nem olyan jó már itt egy helyben ücsörögni, és nem is lehet megírni mindent - vagy írjuk, vagy éljük:)

 

A BALESET.

A csöpp Csanukával történt, még pénteken délután - a balesetek általában pénteken délután történnek, amikor égen-földön egy fia orvost sem lehet már elérni...

Mert amikor az udvaron vannak, felmásznak a két méteres farakásra is, az utánfutón motoroznak, bicikliznek, hogy mást ne is említsek a hajmeresztő dolgok közül, és ezek csak azok, amikről tudomásom van...(és az ablakon kipillantva szívroham-közeli állapotban rohantam ki hozzájuk, mellesleg előtte 1 perccel jöttem be, mert békésen homokoztak/járdára rajzoltak,. stb.).

És mindig épségben bejönnek.

Pénteken pedig elhoztuk a Felicitas babacsomagot - a kicsik miatt, szeretnek ilyen kisbabás dolgokat nézegetni, kérdezgetnek, nevetgélnek, milyen is lesz. Most is ez történt, aztán gyorsan kimentem ennivalót készíteni, és az újságok, szórólapok úgy maradtak, egy részük a szőnyegen.

És a kis Csanád kiszaladt inni, aztán vissza a Csengéhez - mint ahogyan már kismilliószor is eddig.

De most elcsúszott a papírokon, és elharapta a nyelve közepét...

A konyhából a sírás tűnt fel, még sosem hallottam így, mélyről jött, rögtön hallatszott, hogy nagy a baj, rohantam hozzá, rettenetesen vérzett - tudtam is, hogy a nyelve, a sötét, lüktető vérből - annyira rossz, amikor nem tudunk segíteni, nem mulaszthatjuk el a rosszat, csak úgy...

Szerencsére rosszabb is lehetett volna, így nem harapta át, mert valahogy az alsó ajka került az alsó fogsora alá, és azon lett  a másik seb (a védőnő, akit sikerült elérni - már ő is hazafelé autózott, fél 4 volt - mindjárt azt kérdezte, lefeg-e a nyelve... Ez megnyugtatott, hiszen tényleg, lehetett volna nagyobb baj is...). Semmit nem lehetett tenni, később az ügyelet visszahívta (!) apát (a helyi gyerekorvos nem vette fel), és elmondták, hogy nyelv esetében 3-4 óráig is eltart a vérzés (el is tartott, attól féltünk, így lassan sok vért veszít, ezért aggódtunk), a lényeg, hogy az a lüktető ne térjen vissza, mert az azt jelenti, hogy injekciót kell adni az érbe. Szerencsére az utolsó órákban csak szivárgás volt.

Csakhogy a nagy vígasza, az ujjszopizás lehetetlenné vált. Csak fogta a kis arcát, és sírt nagyon...Aztán valahogy elaludt - azért is eshetett el, mert álmos volt, nem figyelt...

Ébredés után fél hattól 3 órán keresztül sírt.

Mondókáztam neki, nevettettük, amennyire tudtuk, próbáltuk vidámítani, hogy jobb kedve legyen, énekelgettem, és olyan jó, hogy már ilyen nagy, mert ha még nem tudott volna beszélni, nem is tudom, hogy bírom ki. Így is kétségek között voltam a vérzés miatt, de annyira jó volt, hogy meg lehetett kérdezni tőle, mondókázzunk-e tovább, mit csináljunk, és tudott visszajelzést adni (és kérte, hogy játsszunk így tovább, tetszett neki, csak fájt nagyon....). Az jutott eszembe, milyen szörnyű lehet egy valóban hasfájós órákig síró csecsemőt vigasztalni...

A Csengécske volt velünk, olyan nagyon ügyesen, folyton ölelgette ő is, puszilgatta, átkarolta, vígasztalta, nevettette - olyan jó volt látni, hogy így reagál, nagyon büszke voltam rá.

A Csanuka estére be is lázasodott, kérdezgettem, magyarázgattam neki, hogy kellene inni egy-egy korty vizet, és okosan próbált is, egészen sokat megivott. Aztán elmondogattam neki a lázcsillapítót, hogy azzal a fájdalom is szűnne egy kicsit, meg tudná-e enni a szirupot, szépen, lassan - csak bólogatott szegényke, és folytak a könnyei. Megrázó volt, milyen "nagyosan" próbált helytállni ez a piciny emberke. Szerencsére egész éjjel tudott aludni. Reggel aztán mutogatta, hogy fáj, az UH előtt (és olyan ügyesen felkelt hatkor, hogy megnézhesse a kistesót a doktor bácsi Tv-jében!) próbált banánt is enni, de csak egy aprócska falatot tudott, meg almás-barackos répalevet ivott, szerencsére éppen előző nap vettünk (nagyon szeretik).

Aztán a mamánál már egészen jól volt, eszegetni is tudott, és mostanra szépen gyógyul a heg (a két első fogacskája ment bele nagyon mélyen, és a két mellette lévő egy kicsit), már nem fájlalja, és az ujjacskáját is tudta szopizni már másnap.

Remélem, mire el kell menni, teljesen meggyógyul, és senkit nem ér újabb baj. Nem is tudom, mit csinálok, ha a kórházban vagyunk éppen, és úgy történik vele ez itthon...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Készülődős

2010.03.18. 09:21 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Szép lassan.

A Csenge szülinapja is lefutott, minden formában, itt volt a család, és a barátnős buli is sikerült végre (ovis hányás-hasmenés járvány - amiből szerencsére mi kimaradtunk - bojkottálta az eredeti időpontot)

Természetesen a 6-os szám bűvöletében kissé faramuci helyzet állt elő, amikor a bulira nagy örömmel behoztam az emletes tortát - mellesleg mindezidáig a legjobban sikerültet... - a lányzó pedig majdnem elpityeredett, hogy ő egyáltalán nem ilyet akart, hanem 6 emleteset... De azért jó kis buli volt:) és a kis Csanád is hogy élvezte!

Aztán a bárpultot is siekrült szétbombázni, most játszósarok áll helyette a nagy-kicsiknek. Megoldódott a kiságy probléma is, apa ügyesen megerősítette, már csak egy szekrény aggat nekem, mert nem tudom miatta betenni a Babóca komódját (jelenleg a Csanádé, ő kapott egy újat, olyat, mint a Csengéé, "nagyoknak" valót - büszke is rá, hisz ő már nagy!). Az ablakcsere elmaradni látszik - főleg, mert nem szeretek halogatni, úgyhogy nekilátok végre kimosni a függönyöket, így is túl soká vártam:)

A kórházi csomag félig készen - a komód miatt a csöpp ruhácskák még mindig nem kerültek elő, az én csomagom bepakolva, szüléshez való csomag listája (amúgy az összes lista) készen, hozzávalók előkészítve, de sehol nem találom a nagy hátizsákot, amiben vinni szoktuk... A pelenkázótáskában már benne lapul a kifőzött orrszívó (még a Csengével volt bent egy kisfiú, akinek borzasztóan folyt az orra. Azt mondták, náthás - persze, egy újszülött... - aztán itthon utánaolvasva kiderítettem, hogy nagy valószínúséggel a durva orrszívás okozta, amit születés után kapott... Szóval ez a kicsi nem is tudott szopizni az orrocskája miatt, a tisztításban meg nem nagyon jártak élen a nővérkék - ezért van nálunk orrszívó azóta minden kórházi babacsomagban). És a kicsinyke kesztyűcskék is, hófehér textilpelusok elővéve, - a többi dolog még a szekrény tetején, a dobozban, de már nem sokáig!

A Csöppek mindig megfogadják, hogy szépen szót fogadnak majd a mamának, míg mi a kórházban leszünk, és ügyesen elkészülnek mindig, amikor bejönnek hozzánk látogatóba, stb.

És folyvást kérdezgetnek, mikor lesz már, hogyan is lesz?

A Babóca pedig szépen növöget - az orvos jót nevetett, mikor anya a nagy pocakját hozta szóba (egyébként 6 kg pluszt sikerült összesezdni). Azt mondta, nem a hasa nagy - ez a gyerek! Itt is, és itt is, és mindenütt... és, hogy már most nagyobb, mint a Csenge volt, aki ennyi idősen jött a világra.

Már voltunk NST-n - a szülőszobában... be is rezeltem a hatástól (persze éppen szült valaki), úgyhogy utána addig maradtunk, míg meg nem vettnük mindent, ami kell. Így aztán este 9-kor összetalálkoztunk a Tescoban a szülésznővel, két gyereket noszogatva, hogy menjünk már...

Szombaton UH, az utolsó, kicsik besózva, Csenge bánkódik, amiért nem kérdezzük meg, mi lesz a tesó - dehát már tényleg alig van hátra valami, ezt már ő is kibírja:)

Ja, igen a szopis párnának varrok még új huzatot (és még egy sor varrnivaló van a fejemben...) - az ablakok miatt halogattam eddig, és szerencsére a babzsákpuff miatt plusz töltetünk is van, mert elég gyatrán fest jelen állapotában. Természetesen a Brendonban - első gyereknek minden jár, ugye... - anno aranyáron vettük, és ennek ellenére nincs benne húzózár, hogy utána lehessen tölteni, valamint azt is elfelejtették közölni, hogy egyáltalán kell majd... ezt már saját kutakodásaink során deírtettük ki, jóval később. Ja, és a Brednonnál maradva: anno vettem náluk egy saját márkás szoptatós melltartót (így is szép ára volt) - már sok éve - és inkább nem is jellemezném, sem az anyagminőségét, sem semmit. MOST pedig egy névtelen bababoltban rátaláltam egy JÚLIA márkanevű magyar termékre, ami nagyon jó, és mindössze 2300 Ft-ba kerül!

És a napok? Rácsodálkozok magamra: én, aki pár óra alvással tökéletesen elvoltam, most szinte végigalszom az éjszakákat, 6 előtt sosem ébredek! napközben is gyakran érzem úgy, jó lenne ledőlni. És a napi eltervezett dolgaimat is rendre csúsztatom... Így hát készülődünk, készülődünk, akkor is, ha én még fejben száz dolgot szeretnék megcsinálni:) Így történt az is, hogy a Tüskéshátú barátunk gobelin, félig elkészülvén bekerült a kórházi csomagba - majd ott befejezem, itthon képtelenség, sosem ébredek fel:)

A Babóca egyre többet alszik, de amikor mocorog, az bizony elég heves és látványos:) Mostanság a Botiékól kapott Ghymest és Kolompost hallgatjuk a gyerkőcökkel - ő is nagyon szereti:), kedvencei is vannak, lesz mit énekelgetni neki.

Ja, és már csak totyogok, mint egy kiskacsa... egy lassú, álomszuszék kacsa...

És várjuk-várjuk  nagyon!

És a Csanu csupa nátha lett, a Csenge pedig mostanság fogja megírni az iskolai felmérőt - a pontos dátum ismeretlen, úgyhogy nagyon remélem, hogy nem maradunk le róla...

A kis Csanád, aki eddig úgy ragaszkodott a régi törölközőjéhez, most egyszerre csak beadta a derekát, és tegnaptól a nagy cicás fürdőlepedőt használja! Végtelenül büszke vagyok magamra, amiért jókor kérdeztem rá - he-he, nem olyan egyszerű ám a ruha váltás egy dacckorszakos majd' 3 évessel:) Szerencsére a daccc csak ennyiben nyilávánul meg, nagy jelenetek nincsenek. De vannak nagyon édes dolgai is, amikor dühös, amiért megtöröltem a száját (mert neki nem sikerült tökéletesen), és morcoskodik, és azt mormogja összeszorított szájjal, csak, hogy ne nekem legyen igazam, hogy - Méd olyan! Méd olyan!

A Csenge is ennyi idősen kapta meg a Micimackósát:) És emlékszik rá, hogy kettő közül választotta ki! Hihetetlen, én magam is elfelejtettem már rég, sőt nem is beszéltünk róla soha! Talán a reggeli nyúzós, oviba indulós időszak is lecsengett, mióta szépen tavaszodik, ő is időben kel, öltözik, 8 körül már oviban vagyunk.

 

 

 

 

 

 

 

Még soha...

2010.03.04. 03:09 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

...nem örült ennyire semminek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Átfesteni végül nem mertük - csak ecsettel tudtuk volna, és apa szájjal használható modellező festékfújóra vár, azzal talán szépen lehetne. De nem most, most elmondhatatlanul boldog, hogy végre megint vele lehet a Törékenye:)  Nem is tudom pontosan, de már 2 éve is van, hogy eltettük, javításra várván (35 ezerért csinálták volna meg úgy, hogy egy másik - jóval kisebb! - fejet kap, szóval szó sem lett volna javításról - amit apa aztán elvégzett:), csak kicseréltek volna mindent, ami már nem jó. Ja, és új testet is varrtam neki:))

Első pillanatban nem ismerte meg, ahogy bontogatta a csomagot - varrtam neki egy teljesen új garnitúra ruhácskát -, annál nagyobb volt a boldogság, amikor végre lekerült a csomagolópapír!

Egész este neki beszélgetett, mesélt, öröm volt látni, nincs az a drága ajándék, ami ezt váltotta volna ki:)

 

Persze még sok-sok dolog történt ezen a jeles napon, de anya pihenésre szorul - febr. kezdete óta éjszakázom, először a jelmezek, aztán a meglepetések miatt:), így ezekről majd kicsit később.

 Kapott még egy babzsákpuffot - éppen ráférnek ketten, és vígan elnézegetik rajta  a mesekönyveket (sajnos erről nincs fotó). Az anyag IKEA-s, tegnap fejeztem be a varrását. A képen a Csanu éppen a rókával küzd - tudtuk, hogy így lesz... És a Magyar népmesékből a kedvencét is tartalmazó részt: Az égig érő paszulyt.

 

 És a Botiéktól a rég várakozó Zsákbamacskát (2008. május 28-as dátummal, te jó ég! Téynleg ideje lenne találkozni:), és a Cifra palota CD-DVD-t, aminek nagyon örültek - kép sajnos nincs, épp a puffot varrtam még... No és egy kis tulipánt fából, amit nyomban ki is színezett, és feltett az ajtóra, még az ovi előtt:) Köszönjük szépen!

Ímé a reggeliző 6 éves - természetesen 6 db csokis csigával (amiből persze egy is nehezen fogyott el:)

 

 

 

 

 

 

A torta ugyanolyan lett, mint amit reggel az oviba vittünk - nagy sikere volt, a Csengécskénél is:) De ezt az estit már közösen készítettük (az ovisat egyedül tegnap éjjel), mert mindenáron ő akarta körberakni a drazsékat a szélén:), nekem csak a 6-os számot hagyta meg a közepén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És, hogy miért éppen cukorkás lett? Egyik kedvenc témája már jó ideje, hogy miként is éltük meg mi akkoriban ezt a kort, és egyáltalán, mi volt régen, amikor mi kicsik voltunk?

Többek között ez is: a mama által készített csokitorták, és a 6. éppen cukordrazséval díszítve, pont így, mint most az övé:) Kivéve, hogy az még a citromsárga-narancssárga "gyümölcsös" cukorka volt, amilyet ma már nem lehet kapni, így lett helyette francia draszé. De mindenképpen olyan kellett, amilyen az enyém volt:)

Akadt ám társa is a fújásban:

 

 

 

 

 

 

 

A Csanu is olyannyira élvezte a szülinapot, mintha az övé is most lett volna:)

A többit tényleg később, aludni kell - bár álmos, az nem vagyok:(

És most jön a hétvégi gyerekzsúr - a Györgyiék sajnos nem,  pedig nagyon várta, és utána  a kiságy, és egyebek, mosás, vasalás, kórházi csomag (bizony, jön a 37. hét). No és, amiket még elterveztem, varrnivaló meglepetések a családnak:)

Valamint a Tüskésahátú barátunk gobelin befejezése, amire sajnos nem jutott idő - de még szülinapi ajándék lesz! A Botiéktól kapta tavaly, az 5-re, de - jellemzően - csak most jutottam el oda, hogy rájöttem a technikára, és már tényleg nem sok van vissza:)

 

Ezúton is nagyon szépen köszönjük mindenkinek a kedves köszöntéseket, hogy gondoltatok ránk ezen a nagy napon!

 

 

CSENGE

2010.03.03. 07:49 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

- Esik a hó.

És tényleg. Az ég szürke, de olyan vidám szürke, amilyen hóesésben szokott lenni. Mégis tavasz van a levegőben.  Milyen nagy ablaka a van a szülőszobának. Nem is tűnt fel. Persze, éjjel jöttünk...

Már 6 éve.

Egyesztendős voltam,
épphogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp, hogy megszülettem.
Hároméves lettem,
én voltam? Nem értem.
Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most, hatéves vagyok,
és okos vagyok nagyon, nagyon,
így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom!

 

(A.A. Milne: 6 évesek lettünk)

 

Többek között ezt a foltos labdát készítettem neki (persze a hímzésen még lenne mit javítani...):

 

 

 

Életjel

2010.02.24. 07:02 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Nagyon köszönöm  mindenkinek a kedves érdeklődést:)

 Annyi minden kimaradt, hogy nincs is értelme próbálkozni:)

Az év nagyon rosszul indult, minden napra (szó szerint) jutott valami, amit a papa kórházba kerülése tetézett.

A havat nagyon élveztük, a Csanut is sikerült megtörni, és már mehetett a sál, febr. 1. óta hajlandó overállt venni, sőt később már overállkesztyűt is kért, és csizmát:) Ez óriási eredménynek számít, így, a daccccckorszak csúcsán (mennyit írják, hogy ilyenkor van, az ember mégis elfelejti). Szerencsére nincs sok komoly kirohanás, de azért néhanapján akad egy-egy szülőt-próbáló alkalom:)

A pocak is csodaszép, bár a január elején elkapott és igen rosszul, nehezen  viselt megfázás miatt aggódtam egy kicsit. Szerencsére azóta semmi. Illetve dehogy semmi, ÓRIÁSI:) Csak 6 kg-val mutat többet a mérleg, dehát ugye, már voltak lakói:) a Csenge készítette rólunk ezt a képet, ezen is elég jól látszik (nincs is másik kép, sürgősen cselekedni kell ez ügyben is). Csak a víg mocorgás nem érvényesül a képen, pedig már több réteg ruhán keresztül is feltűnő:)

Egyébként belelendültem a varrásba, ami szintén sok időt vesz el, tekintve, hogy igazi kezdő volnék...

Edig az ovis jelmezeket varrtam (persze rögtön olyat, aminek az eleje, háta, nadrágja, ujjai is több anyagból vannak összevarrva.... ráadásul a szabásminta is SK.- lett is benne hiba bőven) - mindketten bohócok voltak - a nyári cirkuszi élmény miatt, ennyire tetszett nekik:) (tegnap volt, éppen). A Csanu is maradhatott, bár még nincs 3 éves. Nagyon ügyes volt, még közös játékban is részt vett, mindent úgy csinált, ahogy az óvó néni kérte, olyan büszke voltam rá! És a Csengére is, aki szépen kalauzolgatta, ügyesen bevezette az ovisok világába:) Öröm volt nézni őket!

Már bánom, hogy nem kértem tőlük beállított közös képet - de olyan jól elvoltak, nem akartam megzavarni az összhangot. Így csak ilyenek vannak:

félkészen, előző este: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

oviban: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

táncolós: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

csoportképes: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szaladós: 

Most épp a foltvarrásba lendültem bele (vasárnap ér véget a tanfolyam), kombinálva a normál varrással, mert ugye önmagában nem elég....Gyönyörű dolgokat tanultunk, csak a kezem ne zsibbadna ennyire, és csinálni is tudnám... Sebaj, majd a szülés  és a gyerekágy után:)

Az éjszakák februárban a foltos dolgokkal (ilyeneket is csináltam - a Csenge fotózta le, nem is tudtam:), mint ahogy azt sem, hogy magukat is kifestették bohócnak, de a kép alapján így volt:), majd a bohócruhával teltek - most pedig a Csenge 6. szülinapi ajándékát készítgetem, mert ha nappal csinálnám, a Csanu lebuktatna...

Igyekszem bővebben is jelentkezni, csakhogy kezdődik a para, hogy mennyi minden nincs még kész....Biztosan azért, mert a Csenge annak idején teljesen váratlanul 3 héttel korábban jött (pedig mondta nekem a védőnő, hogy a 37. héttől bármikor lehet, dehát én csak nevettem...). Semmivel nem voltunk felkészülve rá, ezért anno a Csanuval is paráztam, és jóval hamarabb el is készültem mindennel - tényleg mindennel! Remélem most is így lesz:)

Legalább a szülésznővel már sikerült beszélnem, ugyanazt kértük meg, aki a Csengénél és a Csanunál is segédkezett - egyel kevesebb aggódni való.

Dehát annyi tervem van még, amit meg szeretnék addig csinálni...

 

 

 

BUÉK!

2010.01.01. 08:41 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

A házat már délelőtt feldíszítettük - a kicsik is aktívan részt vettek, majd vidáman szerpentineztek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És az éjszakai fotó (kb. 2 óra körül!), amikor apa és a Csenge felfedezték a szerpentinsparyt:

 

 

A köztes időt barátokkal töltöttük, jót buliztak a kicsik is, egészen 12 óráig mindenki bírta! Persze nem volt cél, csak így alakult. Kár, hogy a tűzijátékot nem élvezhettük igazán, mert nagyon esett az eső, de azért apa kitett magáért, és idén sem maradtunk fények nélkül:)

A Csanu köszöntője, amit tegnap mondogatott:

 

Kiscsi vagyok, székre állok.

Onnét egy nagyot kiáltok,

Hogy mindnyájan meghalljátok:

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

 

És a másik, ami nem tetszett neki, de azért ráragadt:

 

Ez új év reggelén minden jót kívánok,

Ahová csak nézel, nyíljanak virágok!

Még a hó felett is virág nyiladozzon,

Dalosmadár zengjen minden rózsabokron!

Minden szép, minden jó legyen mindig bőven,

Szálljon áldás rátok ebben az új évben!

 

 

 

Lépre csalva

2009.12.24. 04:52 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

A nagy karácsonyi készülődésben is muszáj ezt leírnom, nehogy elfelejtődjön.

Egyébiránt a nagy karácsonyi készülődés annyit tesz, hogy amíg hó volt, minden nap sok-sok időt töltöttünk a kicsikkel odakint, szánkóztunk, hóembert építettünk. És készült több adag mézeskalács is - szigorúan csöppnyi kezek által kiszaggatva, tojásozva:)

És persze sok-sok angyalváró és egyéb mese. És közös karácsonyi üdvözlőlap készítés, mert olyan jó együtt rajzolgatni - a mamának a kis Csenge rá is írta, hogy Papának, Mamának Csengétől. Olyan szépen lemásolta!

És közös meglepetés készítés. Mert az ajándékokat az angyalka hozza, de meglepetést azért  lehet készíteni:)

És a szobák / ház díszítése. Ők is boldogan rakosgatták az elérhető pontokra, ünnepivé varázsolták a játszóhelyüket. A kerti világítást holnap fejezik be apával - már nagyon várják!

 

És apa saját készítésű beiglije, amiből 6 rudat sütött, és már alig van. Ajaj, mi lesz itt az ünnepek végére....

A klasszikus, nagytakarításos készülődés még pár évet várat magára:) Majd, ha  a kicsik jóval nagyobbak lesznek. Utolsó emlékeim erről a kis Csengéhez kötődnek: az első elhatározás, hogy lassítsunk, még a pocakos időből való, az egyik ablakmosós, függönyfelrakós, mindenütt portörölgetős, fényesítős nap végén olyan erősen mozgott, hogy borzasztóan megijedtem. Utólag már tudom, akkor fordulhatott meg:)

Második - korántsem olyan vehemens - próbálkozás egy évvel később volt, amikor a csöpp Csenge a járókába kényszerült, hogy ne másszon a létra alá(rá). Egy darabig jól eljátszogatott, de persze hamar segíteni akart, végül annyira odavolt, hogy sírva állt a szélébe kapaszkodva, és a nagy elkeseredéstől nem jól fogta, és hanyatt dőlt. Na, azóta van a fenti változat:)

 

Szóval eltűnt a karórám. Az, amit apától tavaly karácsonyra kaptam.

Múlt héten még rajtam volt az adventi vásáron, hétfőn meg már hiába kerestem, mikor a cukorterheléses vizsgálatra mentünk (3 lett az eredmény:). Bár határozottan emlékeztem, hogy itthon levettem a kezemről, tehát nem hagytam el, valahol a lakásban kell lennie - mégsem leltük, és le is mondtunk róla (előzőleg apa végighívta a szóba jöhetőeket, nem találták-e meg...).

Tegnap reggel, míg mi a Csengével egy újabb adag mézeskalácsot készítettünk, a Csanu kivételesen nem akart csatlakozni, hanem apával bújócskázott odabent. És egyebek. Többek között talált egy kis fémpénzt - a Csenge pénztárgépéből - és eldugta. Az ágy melletti doboz és a szekrény közé. Majd - apának ez tűnt fel - elkezdte ráhúzgálni a pokrócokat is. Szegényke, a Csenge a saját kincseit mindig a "bárkútba" rejti, ha nem akarja, hogy a Csanu hozzáférjen, neki pedig nincs ilyen jó kis dugihelye.

Apa gondolt egyet, és adott neki még egy pénzt, hogy dugja el, de ekkor már követte a kis szarkát. Bevilágított a sötétbe, és meglátta, hogy valami más is csillog odabent:)

Annyit nevettünk, a csöpp lelkének kellett egy hely, amit csak ő tud, és oda dugdosta a saját kis kincseit:)

Persze, mondogatta a Csenge, hogy a Csanunál látta, és a Csanu is mondogatta, hogy ő tette el. De konkrétabbat senki nem tudott, és már máskor is bedőltünk az ilyen homályos dolgoknak, úgyhogy most, egy-két sikertelen kérdezgetés után nem is törődtünk vele.

Egyébként végre építettünk egy nagy hóembert (bocsánat, Ritát - a Csenge nagy kedvence a Poci mesék, amit a Télapó hozott, úgyhogy számára megvan a kistesó aktuális leendő neve is:), míg nem talál egy újabb kedvenc mesét). A szája furcsán piros lett az alkörmöstől, ami a kesztyűmre ragadt. De később a Csenge ragaszkodott hozzá, hogy legyen cumija, így lett igazán bizarr (a cumival nem tudok mit kezdeni, mivel mindenütt ezt látja, nálunk hiába nem volt, az már rég történt, és ragaszkodik hozzá, hogy a kicsiknek kell...aztán abban maradtunk, hogy annak van, akinek az anyukája nem tud elég szopit adni.). Annyira élvezték - persze később jöttek a kívánságok, hogy mást is, meg Hóapót, meg minden, de azért ettől is boldogok voltak. Hóapós dalunk (Gryllus), amit a Csanu fedezett fel kedvencnek, és először nem értettem, mit szeretne (mérges is volt nagyon, csak egyre ismételgette, hogy att éneted, hogy póttasán a mettasa! - azt énekeld, hogy pókhasán a mellkasa):

Hóból lesz a hógolyó,/ hógolyóból Hóapó. / Hóapónak pókhgasa,/ pókhasán a mellkasa. / Mellkasán a gömbfeje,/ gömbfején a köszeme. / Szeme alatt répaorr,/ orra alatt szénmosoly. /Szénmosolya hirdeti, / dombon állni jó neki. - Kinek mondja?! - A hóapónak. - Ja, a Hóapónak jó! (ezt annyira imádom, olyan édes hangsúllyal  tud visszakérdezni, és reagálni a válaszra!).

A kedvenc angyalváró pedig ismét ez:

 

Szálljatok le, szálljatok le

karácsonyi angyalok.

Zörgessetek már ma este,

Minden kicsiny ablakon.

Palotába és kunyhóba

Nagy örömöt vigyetek,

BOLDOGSÁGOS ÜNNEPET!

 

 

 

 

 

Hóóóóóó!

2009.12.19. 04:38 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

A téli csoda.

Kedvenc szánkózós mondókánk:

Varjú károg, fúj a szél,/ esik a hó, itt a tél./ Jaj de nagyon hideg van,/ ropog a hó alattam./ Vígan siklik a kis szán,/ most örülünk igazán!

Szép az idő, fénylik a hó/ összetört a kicsi szánkó! - ez a Csengéé, az ilyen rövideket első hallás után mondja vissza.

Meg is dícsérték nagyon, hogy az oviban milyen szépen elmondta az óvó néni után a Száncsengőt! - no persze, nagyon okos, de hozzátartozik, hogy itthon is százszor hallotta, már a Csanu is nagyjából tudja:)

Keddtől szánkóval jártunk az oviba! Olyan jó volt, nagyon élvezték, esténként pedig a Templom téren szánkóztunk - a mi szánkónk tolható is, így könnyű dolgom van -, feltoltam őket a legmagasabb pontra, és jól meglendítettem.

A havazás reggelén - a Csenge a lelkemre kötötte, hogy semmi pénzért ne keljek fel előbb, mint ő, mert ő akarja elmondani, hogy esett a hó - csak annyit kellett mondani (7-kor, pedig extra későn feküdtünk), hogy nézzünk ki az ablakon, hogy esett-e? A Csengécske már rohant (azt mondtam, nem néztem ki, csak felhúztam a redőnyt), és boldogan kiabálta, mire a Csanu (akiről azt gondoltam, mélyen alszik) is szinte azonnal kipattant az ágyból! Olyan boldogság volt az arcocskájukon, hogy az leírhatatlan:) Persze már úgy, pizsamában ki kellett lépni a hóba! Ilyen gyorsan még talán sosem öltöztek fel!

És a kis Csanád lelkesen rohant be, és újságolta apának, hogy - Képzeld el (mindig így kezdi, olyan édes) apa, még a tattojod teteje is havas, meg a autó, meg a madáretető, meg a...

Egyetlen gondot az jelent csak, hogy a Csanu semmi pénzért nem hajlandó felvenni az overállnadrágot. Pedig rozmáros, és míg nem tudta, hogy neki szánjuk, tetszett. Az egész overáll pedig jegesmedvés, "jegesmedve barátom" a kedvenc Télapós versből. De akkor sem. Így marad a takaró, illetve tegnap szerencsésen sikerült ráadni plusz egy nadrágot. No és már benne van, hogy - Ha fázot, attój felveszem, jó? Ha nem fázot, attój nem. - szóval az overállnacit  visszük magunkkal szorgalmasan mindenhová.

Eddig még nem fázott...

Legalábbis a nadrágra nem, amúgy a kis keze tegnap nagyon lehűlt - az overállkesztyűre sem tudom rábeszélni, pedig az nagyon jó meleg, meg a Csengéé is olyan, meg... hiába. Egyébként is jellemző, hogy ha elfárad, vagy fázni kezd, akkor leveszi a kesztyűket (Levettem, jó? Met attój nem tudom bekapni a ujjamat.), a zsebembe teteti, és elém áll, hogy - Anya, fel! - mindet tökéletesen elmond, szépen, választékosan, de ez megmaradt így. És már kapja is be az ujjacskáját, másikat be a ruhámba, és teljes a boldogság. Ennek azért örülök, mert így legalább az egyik keze nem fázik...

Kedvenc fázós mondókája is van:

Aki fázik, vacogjon/ fújja körmét, topogjon!/ Nyakig érő csizmába,/ földig értő kucsmába,/ bújjon be a dunyhába,/ üljön rá a kályhára,/ mindjárt megmelegszik!

Olyan szépen fújja! Pedig ezeket sosem tanuljuk, ráragad.

A Csengécske mindig olyan vidám volt az oviban, örömmel mesélte, milyen jót játszottak a hóban - pénteken már mégsem akart menni. Innentől szünet, mert - Itthon olyan JÓ!

Persze az is közrejátszott, hogy az óvó néni csütörtökön odaadta neki a karácsonyra készített szépségeket - fekete alapon szórt hóembert és piros, karácsonyfás szalvétagyűrűt csináltak. És egy rénszarvas fejet is hozott fából, papír aganccsal, ami borzasztóan sérti a Csanuka igazságérzetét - meg van győződve róla, hogy amit a Csenge az oviból hoz, azt ő csinálta, és büszkén mondogatja, hogy ezt is a Csenge készítette. Ő meg fel van háborodva, és nem győzi magyarázni, hogy az óvó néni...

Itthon aztán vígan eljátszanak, néha bemennek a spájzba csokit csenni... A Csanu új kedvence, a matricázás. Apa hozott nekik egy-egy ív apró Télapós, karácsonyos matricát, és azt ragasztgatja elmélyülten, hosszan a játékos komód oldalára, később pedig gyakran átcsoportosítja őket - nagyon élvezi! A Csenge még a szülinapjára kapott a Noémitől egy Öltöztesd fel a babáidat! újságot, farsangi maskarákkal, na ez a másik kedvenc! Hihetetlenül sokáig tudja pakolgatni a matricákat, nagy élvezettel öltözteti a babákat a lapokon.

És persze a mindennapos Banya-kalap:) A vasorrú banyától való félelem (amikor a szomszédban volt kitéve a bábu, mindig féltette a Csengét, hogy ne menjen közel, mert megeszi - ő persze mindig odament, megfogdozta, mert már tudja, nem igazi. De azért még egy-egy csavaros mondattal őt is be lehet ugratni:) utána kétkedik egy kicsit, és bizonygatja, hogy nincs is, de azért megerősítést is kér még hozzá).

Szóval apa vett a Csanunak - szigorúan közös használatra - egy Banya-kalapot. rettenetesen szeretik, napi szinten játszanak vele ijesztgetőset (ezért is volt jó a Télapó Bogyó és Babócás könyve, amiben éppen boszis ijesztgetés van), és a Csanukán tényleg látszik, hogy mikor felveszed, átalakulsz. Bármelyikünk veszi fel, sikongatva menekül. Aztán megszerzi, és ő lesz a Rút Banya, bőszen vájog (ez a Csengétől átragadt szakszó erre a hangadásra), és vidám nevetéssel kerget bennünket. Olyan lendülettel, hogy erről képtelenség jó fotót csinálni. Apával pedig még dobálni is szokták, ő az ágyon áll, apa pedig felé dobja, és nagyon tetszik neki, ahogy pörög a levegőben, aztán gyakran a fejére is száll.

Ez a móka is belépett az esti apázásokba - olyan vidáman játszanak lefekvés előtt! A banyázáson felül még menő az is, ha apa lefekszik az ágyra, a gyerkőcök pedig rámásznak, és nevetve leugrálnak a hátáról. Nyúzzák, ahol érik:) Elég rávenni őket a lecsendesedésre, ilyenkor aztán apa mellé bújnak, és hallgatják ahogy mesél - mostanában azt kérik, mesélje el, mi hogyan születik. A kisnyúltól a banyáig bármit. A Csanuka pedig, most a hideg reggeleken kifejezetten nagyon szeret mellébújni az ágyba (elbújunk a farkastól!), gyakran még az oviba való eljövetelről is lemond emiatt.

Amikor sötétben jövünk haza - mint legutóbb az adventi vásárról (erről majd bővebben is írok) - félelmetes hangon meg is jegyzi: - Ilyen sötétben szokott lenni fajtas! (farkas).  farkasos mondókákat is imádja, nevetve borzong rajtuk, és újra kéri - vagy éppen tiltakozik, hogy ne, de amikor mondom, nagyon nevet, és kérdi is - Milyen fajtas? - Szürke farkas. vagy gonosz farkas, nem mindegy, mi a helyes válasz, attól függ melyik meséről, mondókáról van szó. Imádja a mondókákat, nem is lehetne számba venni, mennyit tud! Egy kedvenc:

Jő a tél hidege,/ fázik a cinege / Varjú károg a fatetőn,/ farkas ordít künn a mezőn.

És a kedvenc képem a Csengécskéről, amikor anyának öltözött:

Egyre jobban másol, érdeklődik a gyerekkoromról, sokat meséltet róla, sőt már ki is rakta gyöngyökből, hogy milyen kislány voltam.

És már azt is tudja, mi lesz: egyik nap Mónika óvó néni, utána olyan néni, akinél a kisbabák születnek, aztán a harmadik napon olyan néni, aki megvizsgálja őket (UH-os), aztán megint Mónika óvó néni…

És mindig elámít: a Télapótól kapott Poci verses könyvet szinte kívülről fújja! Sosem tanultuk, csak néha azt olvasom esténként. A versek elég hosszúak, és tegnap szánkózáskor is lekezdett mondogatni egyet, csak lestem…

És éppen ma van a mamáék aranylakodalma:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Decemberi napok

2009.12.17. 04:41 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Sűrűn telnek a napok. A Télapó után a mama (kedvenc, és rég áhított Milka bögrék és kis noteszek) és a Györgyiék Télapóját is bezsebeltük (kicsi piros autó! a Csanunak - éppen paszol a nagy tűzoltóhoz, aki persze az aputája:), és a  kedvenc mondókájához:

Piros autó nagyon szalad/ Piros autó, mint a pipacs./ Piros autó ipi-apacs/ Megláttam a rendszámodat!

Az édességet számba vettük, és lassú adagolás céljából elrejtésre került.

Tegnap délben pedig - mint mostanában többször - a Csanuka nem akart eljönni a Csengéért az oviba. Mire hazaérünk délelőtt, még eszünk, olyan hamar itt az ebéd, és fáradt, álmos is, hogy már 2-3 alkalommal maradt így itthon. Általában akkor dönt így, amikor épp belemerült egy játékba - mostanság ismét a nagy klasszikus, a Pötyi gombák - , és apa bent tevékenykedik.

Csakhogy tegnap kint dolgozott, ennek ellenére a csöpp maradni akart, úgyhogy megbeszéltük, apa gyakran benéz majd. Be is nézett. Először semmi (illetve pisilés, májkrémes kenyér kérése (ez a menő egy ideje), stb....), majd egy későbbi alkalommal, amikor ismét vizitelni jött,  nehezen tudta kinyitni az ajtót.

Egy szék volt az oka.

Amit a Csanuka odatolt a konyhában a villanykapocsolóhoz (egyébként sötét van), hogy felérje. És egy szék a spájz kapcsolója előtt is. A spájz ajtaja csukva. Gyanús zörejek a spájzból.

A legényke éppen az eldugott csokimikulásokat majszolgatta....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képen a legkedvesebb új foglalatosság: a kisollóval való vágás, szeletelés, nincs az a szórólap mennyiség, amit ne vágna szét:) Újabban a cakkos ollókat is tudja már használni.

 

A 24. hetet is betöltöttük. Minden szép és jó, a Babóca is aktív, ahogy kell, zsibbadás szinte elmúlt, csak a gyöngyfenyők miatt jött elő, de megint sokat enyhült, mióta nem csinálom. Az édességet továbbra sem bírom - kivéve a házit:) És egyre kisebb hely jut az evésre - tényleg jóval kevesebbet eszem (szerencsére így annyit, amit valóban szükséges), ennek ellenére tegnap nagyon meglepődtem: 3 kg-ot fogytam az 1 hónappal ezelőtti védőnői látogatás óta. Igaz, reggelire mindig csak almát tudok enni, tízórira eszem valami kenyérfélét, sok hagymával (vörös- és fokhagyma). A tej minden formája egész terhesség alatt undort vált ki belőlem (imádtam), egyedül a kefírt vagy natúr joghurtot tudom megenni, de csak mértékkel, na és a sajtot. Ez utóbbit eszem is szépen a Ca miatt. A teák, méz, stb. is feketelistások, néha sikerül egy-egy bögre citromfű, max. hársfa. Ebédre is kevés fér, és délután 4 (max. fél 6) után már nem ajánlott ennem, mert nagyon vacakul érzem magam estére. És sok almát, ha van mandarint (bár ezt inkább meghagyjuk a kicsiknek) fogyasztok napközben, és imádom a zöldségleveseket, új kedvenc lett a zeller, mmmm...

De jó lenne így maradni utána is... amit egyébiránt kizártnak tartok, ahogy magamat ismerem...

 

Havazott! Végre! Hamarosan jövünk az igazi téli beszámolóval!

 

Esik a hó, térdig ér már.
Hóból épült hófehér vár.
Benne lakik egy hóember,
hócsatázni velünk nem mer.

Csináljunk egy igazán jót!
Hozzuk elő a kis szánkót!
Egyik húzza, másik tolja,
csússzunk le a domboldalba!

Ezt énekelgettük tegnap. És szánkóztunk:)

 

 

Télapó

2009.12.06. 06:43 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Nagyon vártuk - már november eleje óta. Akkor kerültek elő a Télapós ablakdíszek, a Télapós könyvek és a Zeneovi Téli ünnep című albuma.

És a sok Télapós dal, amit a végére már a Csanuka is kívülről fújt, és naphosszat énekelgeteti őket (mikor nem épp valamelyik versből mondogat): Szívünk rég ide vár, Télapó itt van, Hull a pelyhes, Pattanj Pajtás, Pattanj Palkó, és a Zeneovisok.

És a kicsi plüss Télapó, amit még a csöpp Csenge kapott a Valiéktól. Minden nap sokat "beszélgettek" vele, és megint rácsodálkozhattam, hogy mennyire beleélik magukat a bábozásba, sosem néztek rám közben, végig a Mikuláshoz beszéltek.

És persze előbukkant az én régi Télapós könyvem is, amiben a Honnan jöttél Télapó van, és a mamától mindig ezt kérték, ha ott voltak. Nála a kis papucsaikba várják az ajándékot:)

 Gazdag Erzsi: Honnan jöttél Télapó?
 

Honnan jöttél, Télapó?
- Hóországból, hol a hó
hegyvastagnyi takaró
a tenger meg hat akó.

Jegesmedve barátom
varrta meg a kabátom.
Kibélelte bundával,
hogy az úton ne fázzam.

Szarvasomat befogtam,
szíves szóval biztattam:
"Úgy szaporázd a lábad,
szél se érjen utánad!"

Meseország (világos)
Hóországgal határos.
S Meseországból az út
egyenesen idefut.

Szerencsémre nyitva volt
útközben egy mesebolt.
Jöttek elém tündérek,
megkérdezték, mit kérek.

"Nem kérek én egyebet,
csak amit a gyerekek:
diót, csokit, mogyorót,
Ráadásul minden jót!"

S halljátok csak! Mily csuda:
termett ott egy mesefa
Meseország közepén.
Arról szüreteltem én.

Szedtem róla száz mesét.
Mind a száza csudaszép,
altató és ringató.
Gyerekeknek ez való.

Zsákba raktam mind a jót:
diót, csokit, mogyorót,
babát, mackót, madarat,
tücsköt, szöcskét, bogarat.

Tücsök, szöcske megszökött,
megugrott egy híd fölött.
Elrepült a legyecske...
Itt a mese helyette.

 

És ezt a Csanu (persze a Csenge is, és nemcsak ezt, szinte minden Télapós verset, amit olvasgattunk esténként) egészen a végéig kívülről fújja! Ezt mondta el a Télapónak is, mikor nálunk járt, de ne menjünk ilyen messzire.

Délután 3-kor az ovis Télapó műsorra mentünk. Az ovisok a Zeneovi CD első dalait énekelték - ezért nem hozott haza a Csenge új éneket:) és egy verset mondtak el Mentovics Évától, az Édes kedves Mikulás kezdetűt. Vártam, hogy a Csanu is énekel, hisz mindig szokott, ha ismerőst hall, de túl álmos volt hozzá (semmit nem aludt a nagy izgalomban délután). Majd színjátszással folytatódott, a nagyok adtak elő egy történetet, ez még mindig semmi hatással nem bírt- csakhogy a végén behúzták a Télapó szánját a Télapóval!

Nem hittem, hogy látom még valaha ezt az arcot. Ugyanazt, amit a Csengétől láttam, mikor életében először (1 évvel fiatalabban, mint most a Csanu) bejött hozzánk a Mikulás. Ugyanaz a CSODA tükröződött a kis szemecskékben, hogy itt van, tényleg, és hozzánk is eljutott az IGAZI MIKULÁS, nemcsak a verseskönyvekbeli! Annyira tapsolta, ámulta, hogy nem is érzékelt semmit a körülötte lévő eseményekből, csak a TÉLAPÓ számított.

ÉS a kis Csenge, aki már egész héten lázasan sütötte itthon a sütiket a Télapónak (vaníliás kiflit és mézeskalácsot), és ezek maradékát mindig rendre el is vitte az oviba, hogy majd a Télapónak adják (ők is sütöttek az oviban, pénteken). Ez a kis Csenge - legnagyobb ámulatunkra, hisz mindig nagyon bátor, de amikor tettekre kerül a sor, inkább hátul marad, ráadásul ezt, hogy pontosan mi lesz, el is titkolta előttünk:) - ment ki, és ő egyedül vitte ki a Télapónak a csoport nevében a mézeskalácsos tálat, és kínálta meg a Mikulást!!! Olyan nagyon büszkék voltunk rá! Kép sajnos nincs, mert apa épp felvette (még jó, hogy nem kapcsolta ki, mert azt hitte már nem lesz semmi!), és így csak a felvétel örökítette meg.

Amikor az ovisok kimentek a csomagért, mi is odamentünk a színpadhoz (tesók is kaphattak csomagot), és a kis Csanád onnan csodálta tovább, le sem vette róla a szemét, magyarázott, hogy milyen csengője van meg minden.

És a végén ő is odamehetett! Sajnos a nagy izgalomban már csak a végén tudtam fotózni... Amikor elment a Télapó úgy integetett utána:) És a képek, amik sokkal jobban elmesélik, amit fent írtam:

Hazaérkezés után pedig itthon vártuk a Mikulást. Mert az volt a kérésük, hogy idén is bejöjjön hozzánk, ne csak a csizmácskába tegye az ajándékot.

És ígérték, hogy nem félnek majd (a Csenge tavaly a mama öléből kukucskálta végig...), és beszélnek vele. És TÉNYLEG! A Csenge szépen elmondta, hogy a Pötyi, amit Ő hozott neki még korábban, miket csinál a tyúkocskával, és a Csanu elmondta a sétáltatást, és oda is adta a hajtogatott Télapókat (a Csengécske hozta haza a tudományt az oviból, gyönyörűen megtanult Télapót hajtogatni, és rengeteget csinált itthon is - a Csanuval is, igaz ő inkább csak nézte, de a Csenge olyan kedves volt, hogy azt mondta, azokat a Csanu maga csinálta!).

És elmondta neki a verset, a fentit, teljesen, hangosan! Csak az utolsó versszakoknál kellet egy-egy szóval helyesbíteni, mert a nagy hevületben, hogy hangos is legyen, meg minden,  kihagyott egy-egy sort, de aztán ügyesen kijavította. A Csenge pedig elénekelte a Mikulás, Mikulás kezdetű dalt, hangosan, szépen! Mi is csak ámultunk!

És mi minden szépet kaptak! Egy-egy mosolygós játékosdobozban az édességen kívül szép rajzfüzeteket (a Csenge Micimackóst, a  Csanád Hóemberest), mert abból sosincs elég, babát, kistraktort, csöpp csengőt, és mesekönyveket. A Csanád a Bogyó és Babóca a levegőben címűt (sárkányeregetés (teregetés:) és boszis történet van benne, pont olyan ijesztgetős, mint amit ők is játszanak) nagyon örült neki, el is mondta a Mikulásnak, hogy fél a banyától, és látott is, azt, aminek a vasorra belefúródott a fába! Így jól is jött a könyvecske, mindig ezt mesélteti azóta, és az ijesztgetős résznél teljesen beleéli magát, amikor apa mesélte, sikítva-nevetve hozzám menekült. De egyre bátrabb, minél többet hallja.

A Csenge a Poci mesék karácsonyi gyűjtését kapta (a Kismamából ismeri), Csilingelő a címe, telis-teli van angyalkás karácsonyváró verssel:)

Aztán készültek szívemnek nem oly kedves fotók is: de persze, tudom, Télapó van, nem is szóltam semmi rosszat, csak belül háborogtam egy kicsit, hogy egészségtelen, meg minden:) Ugyanis mindet kibontotta és lefejezte: a Télapót, a jegesmacit és a hóembereket is...még jó, hogy a Mikulás mindenből csak kicsit hozott:)

 

És bizony megint bebizonyosodott, hogy a kicsiknek egyáltalán nem az ajándék számít, hanem a CSODA, hogy a Télapó itt van, eljött hozzájuk is, éppúgy, mint a mesében! (És este azt találgatták,  hol járhat most a szánján, és hova igyekszik épp?)

Főleg a kis Csanádon látszik ez még nagyon, az ovis csomagnál sem várta, hogy ő is kapjon külön, elég volt az ámulat, és persze a Csengécske úgy is szaladt oda hozzánk az ajándékával, hogy már bontotta is, és törte is ketté a csokit, hogy egyik fele a Csanádé! (- Csanád, nézd mit adott a Télapó! Kóstoljuk meg!) Olyan jó volt nézni őket!

És vasárnap betöltöttük a 23. hetet. Nem is rohan, vágtat...

 

 

 

 

 

 

 

 

Babóca

2009.11.29. 05:44 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

Annyi mindenről akarok írni - de választani kell: megélni, vagy megírni... Nálunk az előbbi zajlik, csordultig merültünk bele, így kevés idő jut a megörökítésre - legalábbis írásban:)

Az idő rohamléptekkel halad, el sem hiszem, hogy ez már a 22. hét (ma van a fordulónap), hiszen még alig élvezhettem a pocakosságot, és máris túl vagyunk a felén.

A "nagyokon" is jó látni, hogy milyen szeretettel viszonyulnak a kicsi Pocaklakóhoz, a Csenge napjában vagy százszor kérdezi, hogy mit csinál most éppen, kicsit olyan is, mintha velünk lenne (és nemcsak velem), hiszen állandó beszédtéma, mikor mit csinál, alszik-e, vagy mocorog, netán odabújt valakihez?

A Csanuka is egyre jobban elmerül a tesóvárásban, úgy, mint annak idején a Csenge (sosem fogom megtudni, ez azért van-e, mert már hatalmas  a pocakom, vagy mert mostanra érett meg annyira, hogy felfogja -  vélhetően mindfkettő közrejátszik).

Gyakran simogatják, odabújnak hozzá, beszélnek/ énekelnek neki, és mindig kérdezik, hogy odabújt-e hozzájuk? Mert amikor ébren van, ugyanúgy odasimul a kinti szeretgetőkhöz, mint anno a Csanuka a kis Csengéhez:)

Nagy öröm, hogy a Csanád a Csengétől függetlenül is kérdezősködik felőle (eleinte csak akkor tette ezt, ha a Csengétől is látta), ha az ölembe veszem, mosolyogva odateszi  a kezét, és már kérdezi is: - Odabújt hozzám? - a válasz csakis igen lehet, a "még alszik", vagy egyéb nem jöhet számításba, mert a csöpp egyre mélyebben felháborodva kérdez addig, míg meg nem nyugtatom - Igen, odabújt:) és már érzik is, ha rugdalódzik (apa szerencsés volt, már a 17.héten érezte velem:)), mocorog - bár annyira vágynak rá, hogy akkor is nevetve mondják, amikor Ő éppen az igazak álmát alussza. Ilyenkor még az is elfogadható, hogy fülel, és figyeli, mit csinálnak - ennek is nagyon szoktak örülni.

Gyakran játszanak babavárást, születést (ezen annyit nevettem, titkon figyeltem ki, egyszer az egyik volt az anyuka, egyszer a másik - amúgy is rengeteg szerepjátékot játszanak, a Csanu is nagyon ügyes benne! - és betömtek valamit a pólójuk alá, a másik meg segítette kivenni, mindenféle eszközzel, alig bírtam csöndben, hogy ne bukjak le:)) A Csengécske egy ideje olyan doktor néni szeretne lenni, akinél a kisbabák kibújnak, többször beszélgetnek arról, milyen lesz, ha megszületik, ha addig kórházban leszünk - nem én kezdeményezem ezeket, sőt, gyakran csak kihallgatom titkon és mosolyogva - ők a maguk kis nyelvén, a saját kis lelkükből mondják.

A Csengécske már elmerül a babás könyvekben is, kérdezgeti azt  a nagy kört, amiben a kisbaba van (magzatburok, ami a szép felvételeken jól látszik), hogy ő azt mindenképp látni szeretné. Folyton kérdez, és nevetve hallgatja, hogy most éppen hogyan fejlődik odabent a Csöpp tesó, milye növöget (a körmök és a szemöldök nagyon megfogta), mit tud már, mit érzékel a világból?

A 20. heti UH-ra is elkísértek - annyira várták (ezt ismét nem én erősítettem bennük, a tesóvárás folyamata rég nem az én kezemben van, szépen elgondolták azt ők már magukban, néha még én is rácsodálkozok), hogy a hajnali kelés ellenére (fél 8-ra mentünk) egyetlen nyüszögés nélkül, rögtön felöltöztek, és még apa sehol sem volt, mikor ők már kabátban, sapkában toporogtak, hogy mikor indulunk már?!

A várakozással ellentétben még a Csanuka sem aludt el a kocisban odafelé, pedig látszott, hogy nagyon álmos. Csak szopizta az ujjacskáját, és a jobb kezét a ruhámba fúrta, a melltartó/trikó pántját szorongatva (mindig így tesz, ha álmos, fáradt - amióta kezdi elválasztani magát).

Ott aztán a doktor bácsi Tv-jét figyelték - a Csenge nagy ujjongással, a Csanu pedig hamar lohadó lelkesedéssel, hiszen neki nem sokat mondott, úgyhogy a cipőm talpához bújva szopizta az ujját, és úgy nézte - nem tudtam mozogni, mert így is folyton bújkál a Babóca, nem szereti, ha piszkálják (a  Csengéék sem díjazták soha), és az orvosnak mindig elég befognia.  Így nem tudtam felkelni, odavenni a Csanukát és elmutogtani neki - majd itthon, mert apa felvette (ő meg azért nem tudott rá figyelni), és még ingyen fotót is kaptunk (majd bemásolom) - mert egyébként 500 Ft-os csekkel kell elsétálni a postára, és csak annak fejében adják oda (de az assszisztens nem talált csekket, így megúsztunk egy sétát).

A kis Csenge anno a 12 hetesen (amire kettesben mentem el vele) mondta a Csanura, hogy:- Pöttyös a Kistesó! - és ebből nem is engedett (amúgy is pötty-mánia volt akkoriban nála), még ahhoz is ragszkodott, hogy mindenképpen Pöttyösnek nevezzük el:) Vártam, hátha a Csanuka is mond valamit, de nem, sok volt az élmény, és sokan voltunk.

Később kisült, a Csengécske sem nagyon tudja hova tenni, amit látott, úgyhogy jó is lesz újranézni.

A képen, amit kaptunk egy tündéri arcocska van - épp olyan, mint az övéké volt - és egy ásító szájacska (azt mondtuk, ásít, a kicsik ennek nagyon örültek, de én még azt is gondolom, lehet, hogy nemtetszését akarta kifejezni, amiért nem hagyjuk már végre békén - én sem szeretem az UH-ot, mindig erősen nyomják a hasamra a vizsgálófejet, hideg a zselé, meg minden). A csöpp kezét is odatartotta - lehet, hogy ő is szopizza az ujját?

 

A nemet sosem kérdezzük meg, senkinél sem tettük. Ez az Ő titka. Én sosem izgultam rajta, hogy idő előtt kiderüljön. Persze, nekem könnyű, folyvást érzem őt, együtt rezdülünk, és nem hiányzik, nem is fontos, hogy kisfiú vagy kislány, csak, hogy odabent van. Apa szeretné, de az orvos csak akkor mondja meg, ha egyetértés van, és már ő is megszokta, hogy ez a születéskor derül csak ki. Egyébként így, hogy a Csenge már nagyobbacska még jó is, mert ha beleélné magát és mégsem az lenne, akkor az nagy csalódást okozna számára.

A pocakom egyébiránt hatalmas, a Csengécske nevezetes kijelentése óta már nem téma, tudják, azért ilyen nagy, mert ők is odabent laktak, és kinyújtották. A Csenge után még minden szépen visszaállt, de a Csanut követően tornázni is kellett volna... És egyik nap, amikor apa felhívta rá a figyelmüket, hogy anya már nem fér oda, mert a tesó miatt nagy a pocakja, a Csenge rá is szólt, hogy nem úgy van az.- Azért nagy a pocakja, mert mi is benne voltunk! - és persze a Csanuka is rákontrázott:)

A zsibbadás egészen visszaszorult, csak a megfázással bajlódtam két hetet, de szerencsére annak is vége, néha orrot fújunk, úgy családilag, de semmi több. És rengeteg hagymát eszem, vöröset, lilát, fokhagymát - kiélvezem, hogy most bírja  a gyomrom. Hihetetlen, de az édességet egyáltalán nem kívánom, esetleg a házi készítésű (anyué vagy a saját művem) sütiket, lekvárokat eszem meg, de a bolti műknek még a szagát sem szeretem. Helyette mazsolát, gyümölcsöt, diót, mandulát eszünk sokat (a kicsik is, a Csenge a diót, a Csanu  mazsolát szereti különösképp, apának bármi jöhet- most egyébként is lelkesen fogyózik, jól is jön, hogy természeteseket eszik).

És egy nagy séta mindennap kell. Különben úgy érzem, megfulladok, nagyon hiányzik a mozgás - persze, le van töltve a torna, csak időt kellene szakítani rá, de napközben nem akarok bent lenni a szép napsütésben, a kicsiknek is kell a levegő, este meg már vacsi, fürdés, mese, alvás. Még a Csengénél könnyű volt, apával naponta lesétáltunk a Dunára és barangoltunk kicsit  a parton, majd vissza (akkor szereztem be a pocaktartót), de már a Csanut várva sem tettük ezt, részint időhiányból, részint amiatt, hogy a Csenge nem bírta volna és nagyrészt vitette volna magát, az meg nem a legjobb olyan hosszú távon, főleg később, a téli  hidegben csak átfázott volna. Az ő tempója nekem kevés volt - éppúgy, mint most a Csanué, hiszen a séták jórészt megállásokkal, elnézelődésekkel tarkítottak, sosem fáradok el, bármennyit megyünk. Ami kis segítség, ha motorral és biciklivel vágunk neki (de nem mindig jön mindkettő járgánnyal, és esős napokon is csak sétálunk), így tempósan haladnak, és végre egy kicsit én is rendesen mozgok. Csakhogy a Csanu egy ideje rákapott a kis 3 kerekű bicajra - még a Csengécskének vettük, épp ilyenkor - és eleinte csigalassúsággal haladtunk, hisz nem győzte a kis lábacskáival a döcögős utakon gyorsan tekerni. De mára annyira ügyes lett, egyre gyorsabban tekeri, ha elakad, meg tudja lökni magát, vagy erősebben beletapos, és szépen haladunk már így is!

Szerencsére a Csengécske jó ideje korán kel, és biciklivel viszem oviba - olyan jó érzés mozogni! Pár napja megint a nyuszihintóval járunk, mert a Csanuka sem akar itthon maradni, és a motorozáshoz, kisbiciklihez reggel már hideg van. Mióta ebéd után hozom el - csak hittanos napon alszik ott, vagy ha dolgom van napközben - a délutáni nagy séták is elmaradtak, így beiktatunk mindig egyet még sötétedés előtt.

Az evés pedig nagy tabu - úgy érzem megint, nincs helye a gyomromnak, így csak keveset tudok enni (de jó!), és este 6 után semmiképp, de egyre inkább előfordul, hogy 4 után már nagyon rosszul esik. Emlékeztem én erre, tudom, ezért nem híztam el sosem:) csak inni felejtek el mnidig rendesen - bár törekszem rá, de az esti mérlegelés szerint sosincs meg a 2-3 liter. Bár az is igaz, hogy rengeteg gyümölcsöt eszem, és abban is sok a víz. A kicsik, de főleg a Csanu rákaptak a "narancsra" (mandarin, a kicsi édes fajta), a kivi csak a Csengének jön be, én is azt eszem, nyakalom így, természetesben a C-vitamint (savanyú káposztát is) a többiekkel együtt.

És egy tegnap esti fotó - sokat töprengtem, betegyem-e, de ezen jól látszik mindaz, amit fentebb már leírtam :) Általában így telnek az esti mesék, közben odabújnak, nevetgélnek, magyaráznak, okosságokat mondanak a kicsivel kapcsolatban - és ragszkodnak hozzá, hogy az igenis úgy van. A Csanuka örömmel teszi magáévá a Csenge új ismereteit, és ő is mondogatja. Nagyon vígan telnek a napjaink:)

 

 

 

 

 

 

 

Öltözködés

2009.11.07. 06:50 - Levente, Csanád, Csenge, Vali

(na, most jó sokat írtam, és találtam korábbit is, ami nem volt még publikálva... még a Csengéről szeretnék 5,5 éves összefoglalót, a Csanu 2,5 éveseit tovább, és egyet a Babócáról...haj-haj)

Sosem volt egyszerű - írták is mindenütt, közismert, hogy a gyerekek ragaszkodnak az állandósághoz, nem szeretik, ha csak úgy felborítják a megszokott dolgokat.

Így volt ez a Csengével is, emlékszem, amikor a Télapó a Pötyit hozta, az szerepelt a "feljegyzései" között, hogy ez a kislány mindig csak a pizsamában akar maradni. Vagy a cicás overállban. Így is volt jó ideig, de kedvező kombinációt is ki lehetett hozni belőle, amikor a pizsire már hajlandó volt rávenni valamit - egészen pontosan a cicás overállt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Pötyi változtatott nagyot ezen a szokáson, mert olyan boldog volt a kiskutyától,  hogy hamarosan midnen reggel vígan öltözött, hogy kimehessen hozzá! És később már a cicás overállt is levette, mert az csak a Pötyihez való.

 (a kép keresése közben rábukkantam egy felvételre az ennyi idős Csengétől - hihetetlen! teljesen, mintha a Csanu lenne, épp a farkast kergeti ki benne a házból, ugyanazok a félelmek, ugyanaz a hanglejtés, a hangtévesztések - kivéve az - s, és - sz hangok, nála ezek - f-ként voltak jelen, a Csanu pedig tisztán ejti).

 

Szóval nem könnyű az évszakváltozás - de még a hétköznap / ünnepnap; hidegebb / melegebb napok is jól megedzettek az évek folyamán.

Így történt, hogy a sokadik próbálkozás után, amikor egyáltalán nem volt hajlandó elfogadni, hogy kint már nem nyár van (ami az ő szeméből érthető is, bent meleg van, akkor miért lenne más odakint?!), fogtuk magunkat és elindultunk. Gondoltam, most vagy soha, mert végre nem időre kellett menni (az oviba indulást ezidőtájt igyekeztünk stikában véghezvinni, és őt itthon hagyni apával - szinte sosem ment, viszont szörnyű tiltakozás volt, kocsival is mentünk mindig, úgy csak pár perc az út, de nekem - neki is - az is sok volt).

Volt tehát lehetőség az alkudozásra, megbeszélésre - de ő makacsul ragaszkodott az igazához, sehogy sem tudtam rávenni, semmilyen eddig jól bevált ígérettel (pl. Pötyi is megnézi, mutassuk meg a Cilinek stb.). Úgyhogy elindultunk.

Kiscipőben (mert azt nemrég kapta, és nagyon büszke volt rá, mindig a "szép cipőben" akart lenni - de mással nem volt így), zokniban, kisgatyában és pólóban. Fújt egy kicsit a szél (és a mostanihoz mérten egyáltalán nem volt hideg, csak hosszú naci kellett volna a rövid helyett, és egy pulcsi, de hiába volt macis, meg minden ami egyébként tetszenék), és úgy is voltam, ha sokáig nem szól, visszaviszem. Szólt. Igaz, már az utcaajtón is túl voltunk, és mentünk pár métert az utcán (épp fel akartam venni, hogy bemenjünk), amikor elémfordult: - Anya, én fázot! Vegyél fel! - Bemenjünk felvenni valamit? - Niden! (azóta  idenné- igenné -  vált).

 

De sajnos hamarosan már ez sem volt elég, el kellett búcsúznunk a nyári kalaptól, dzseki kellett, (addig mellénnyel hidaltuk át, ezt valahogy szerette, az utolsó mellényes napon sárkányt eregettek - ő is egyedül, bizony! -, már nagyon kellett volna a dzseki, de akkor hiába fázott, csak nem akarta felvenni) és kesztyű - ez utóbbi nagyon simán ment, elég volt, hogy egy kicsit fázzon a kacsója, és azóta sosem indulunk el kesztyű nélkül. És olyan ügyesen veszi (Ededül!), a kétujjassal nincs gond, de az ötujjasban sokszor "eltévednek" az ujjacskák (bár ez is egyre jobban megy!). Ismét sírás az oviba menet - de itthon a világ minden kincséért sem maradt volna, nekem meg megszakadt a szívem, hogy nincs idő magyarázni, ő meg vergődik a gyerekülésben, és szabadulni akar a sapkától, mert - Túnya! (csúnya), és csúnya volt a dzseki is, pedig előtte vígan mutogatta, hogy a Bálinttól kapta, és csúnya volt a régi dzseki is, pedig azon focizó mackó van, amit tavaly imádott.  Aztán valahogy sikerült megbarátkozni a focizóssal, de később már muszáj volt a vastagabb, azt is próbálta letépni magáról, mikor valahogy eljutottunk a gyerekülés bekötéséig - addig azért hagyta magán, mert azzal volt elfoglalva, hogy őt ne hagyjuk itthon, és azért sírkódott (már azt is beígértem, ha nem öltözik, de nem hatott). Igen, nálunk ezek azért is nehéz kérdések, mert ami nem tetszik, azt egyszerűen leveszi. És megszerette a Micimackós sapit is (tavalyi, már kicsit kicsi, de még nem volt új, és olyan hideg sem), bár ez úgy történt, hogy a másikat talonban hordtam a hátizsákban, de eltitkoltam előle, és amikor fázott a kobakja azt mondtam, csak ez van, de sietünk haza, és ott felveheti a kalapot.

És most a Micimackós sapit is le kellett váltani. Kapott is egy sárkányosat, tetszett is neki, addig, míg meg nem tudta, hogy azt bizony hordani is kellene... szerencsére éppen akkor volt, hogy az egyik szomszéd a Halloween  bulira feldíszítette a kertjét és az utcát, még Vasorrú Banya is volt / van (egyébként itt is bepróbálkoztam, mint a pizsinél, a Süsüvel, de itt nem jött be...). És elkezdtük mondogatni, hogy ez a sárkányos sapi elzavarja a Banyát! Mert fél tőle (erről majd egy másik bejegyzésben). De eleinte ez sem segített, aztán egyszer sikerült végre úgy felöltözni, hogy vissza kellett szaladnia a sapkáért (siettünk), és észrevétlenül ezt adtam rá. Persze hamar feltűnt a csere, de annyira akart jönni, hogy elhitte, majd a kocsiban kicseréljük. Ott meg jött más figyelni való, így lett belőle az, hogy majd itthon átveheti.

És láss csodát, hazatérvén apának már büszkén mutatta: - Apa, én a sájkányos sapiban mentem! Ami ezavajja a Banyát! - hát ennyi volt. Azóta is kérdezgeti, biztatgatja magát: - Ez ezavajja a Banyát! A Mitimattós nem tuggya ezavajni.

(a kép az utolsó Micimackós sapis)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt tartunk most. De már kapott overállt a hidegebbre - és azzal is nagy haragban van:) Az új harisnyákat pedig csak egyszer próbáltam (focizós, meg minden... na, persze) - még nem igazán van olyan hideg, elég a térdzokni is, de sokáig abból is csak a kacsás (szegény kis Csengétől titkon el is "loptam" az övét a Csanu számára, mert ő már harisnyázik, de párszor már furcsállotta, hogy miért nincs az ő fiókjában sosem?!), minden más Túnya! Na és a régi hosszúnadrágokról való áttérés az új méretre (92)... mert a régiek már térdig felcsúsztak, ha beült az ülésbe, úgyhogy egy darabig ott is tartottam őket titkon a szobában, csak a fiókból tűntek el. Az első áttörés egy zöld nadrág volt, ami - "pont olyan, mint a vadászoké, és elzavarja a farkast!" - mondanom sem kell, hogy, egy darabig csak ez jöhetett, napokig őriztem, hogy ne koszolódjon, aztán amikor vizes volt, és akkor is ezért sírt...

És a Vasorrú elzavaró sapi (este kimostam, jaj, csak megszáradjon...):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Szóval nem könnyű dolog ez a nagy változatosság, bár szerencsére van 1-1 darab, amit rögtön megszeret, mint a pizsit (és azt le is veszi, mert abban csak alszunk, nagy becsben van!). Emlékszem, a kis Csenge hálózsákos időszakára (a vastag, nagy méretű 86-os hálózsákokban), hogy mekkora tragédia volt, ha este véletlenül rádőlt a tej (már kicsit később volt, nagyobb pocakkal, valamikor tél vége felé, mert már nem szopizott, addig nem kapott tejet ő sem), és nem alhatott abban...Úgy sajnálom őket ilyenkor, az a  keserves, vigasztalhatatlan sírás...

Na és ezt később sem növik ki (nem hát, nekem is van kedvenc ruhám), elég, ha csak arra gondolok, hogy tavaly a Csenge egy egész  hétig járt a macis szoknyában az oviba... Persze, ekkor már könnyebb a rábeszélés - bááár...

 

Arra már nem maradt energiám, hogy elmondjam, miként tudtam megbarátkoztatni az ÉN új pocakos ruháimmal.... de a poncsót ma sem tűri:- Ett vedd le terólad! - és lehúzza.

 

Éééés ami mindig jöhet: gumicsizma! Mert pocsolyázni jaj de jó!!!

 

:):):) éppen ma van a félidő, a 20. hét... (ez hogy lehet???!!), Hétfőn megyünk babanézőbe, mindannyian, a kicsik is bejöhetnek, már nagyon várják, hogy megnézzék a Kistesót:)